Tényleg veszít a társadalom, ha a család „nyer”?

A Mércén nemrégiben megjelent, „Ahol a család nyer, ott a társadalom veszít” című írás szembeállítja a család fogalmát a társadalommal, politikai ideológiához köti, és egy látens bűntudat érzését kelti azokban, akik már családot alapítottak.

Fogalmi zűr

Az írásban a szerző, Szili Noémi, azt a benyomást kelti, hogy a család egy rossz létforma, hiszen kisajátítja a szeretetet és – mivel az elmúlt években számos, a családosokat segítő intézkedés született – ezért még a társadalmat is hátráltatja a közjó előmozdításában. A cikk azt is állítja, hogy a jelenlegi kormány azért rossz, mert sokszor alkalmazza a „család” fogalmát, ráadásul kifejezetten a polgári családokat („3 gyerek, 3 szoba, 4 kerék”) részesíti előnyben. A szerző szerint a családok „favorizálása” miatt az állam nem veszi ki a saját részét a társadalmi felelősségvállalásból. Ezekből pedig azt a következtetést vonja le, hogy a társadalom, mint önálló entitás nem tud kiteljesedni, mert a család formációja elnyomja.

Felmerül a kérdés, hogy valójában mi a cikk célja? Elvárásokat fogalmaz meg vagy pusztán bűnbakot keres a családokban?

A család dimenziói és a kormányzat szerepe

Fontos mindenekelőtt leszögezni, hogy a társadalom – amely nem mosható össze sem az állammal, sem az individuumok összességével – nem létezne, ha nem lennének családok. A kisebb közösség (család) és a nagyobb közösség (társadalom) olyan dimenziói az emberi létnek, amelyek nem egymás ellenfelei, hanem egymást feltételező jelenségek. Ha azt állítjuk, mint a Mérce cikke, hogy a család „elvesz” a társadalomtól, akkor ezzel mintha azt is állítanánk, hogy a család önző, hiszen a szülő a gyerekre figyel, a házastársak egymásfelé fordulva léteznek, ha pedig beteg családtagot kell ápolni, akkor kiesünk a munkából. Ezeket a következtetések márpedig nehéz komolyan venni, hiszen éppen ilyen esetekben tanuljuk meg azt, hogy hogyan vállaljunk felelősséget egymásért, mint közösség.

A cikk szerzőjének logikája antropológiai szempontból is téves. Az Axioma Központ Család és Családpolitika című tanulmánya rámutat arra, hogy a család fogalmát nem lehet pusztán jogi vagy gazdasági terminusokkal leírni. A transzcendens dimenziót is figyelembe kell vennünk. A család az „emberi élet bölcsője”, ahol elsőkézből tapasztaljuk meg azokat az értékeket (pl. bizalom, együttműködés, kommunikáció, támogatás, kompromisszum készség), amelyek később alapként funkcionálnak egy jól működő társadalomban. A családnak

„sajátos és eredendő társadalmi dimenziója van, hiszen a család a személyek közötti kapcsolatok elsőrendű helye, a társadalom életadó alapsejtje.”

(Egyház társadalmi tanítása kompendiuma. 211.) Ezeknek az értékeknek a hiányát a kormány nem tudja jogszabályokkal pótolni.

A szubszidiaritás elve, amelyet az Axioma tanulmánya is hangsúlyoz, rávilágít arra, hogy az államnak elsődlegesen az a feladata, hogy támogassa és ne helyettesítse azokat, akik a családalapítás mellett döntenek. Az állam nem öltheti magára a családi szerepeket, csupán megerősítheti a családokat a döntésükben. Támogathatja őket abban, hogy a fogyasztói társadalom korában ne szenvedjenek hátrányt. Az állam azonban nem tudja átvenni a szülőktől az erkölcsi és érzelmi nevelést.

A tragédiák mögött

A cikk ugyan felvet valós társadalmi problémákat – mint például a 15 éves lány tragikus esetét, aki egy kollégiumi mellékhelyiségében hozta világra gyermekét, akit ezt követően sorsára hagyott. A fiatal várandós édesanyák megbélyegzése valós probléma. Fontos azonban tisztázni, hogy az ilyen tragikus események éppen arra mutatnak rá, hogy a családi kötelékek gyengülnek. Nem a stabil családi környezet, vagy éppen a megtartó helyi közösségek hiányáról árulkodnak? Ha a családi kötelékek gyengülnek, akkor a társadalmi és közösségi kötelékeink is gyengülni fognak. Így a társadalom kiszolgáltatott tagjai is könnyebben kerülnek tragikus helyzetbe.

Ezért nem elvetendő, ha az állam azzal próbál segíteni, hogy pozitív kommunikációt folytat a családról, és ezzel segíti a biztonságos kötelékek ápolását. Az állam ugyanis sok mindent tehet, de társadalmi együttműködést nem tud létrehozni, ha a családok szintjén sincs valós együttműködés és támogatás.

A társadalmi felelősségvállaláshoz vezető út első állomása tehát az, hogy a társadalmunk felismeri: a család a közjót szolgálja. Ha ezt komolyan vesszük, akkor a felelősségvállalás több fronton is megvalósulhat: az állam, a társadalom és a családok szintjén is, hiszen a

„jól működő házasságon alapuló család a társadalom erős biztosítéka.”

(Család és családpolitika. 98). Az állam felelőssége az, hogy „a közjó biztosítása érdekében segítse a családokat.” (Család és családpolitika. 111.) Hiszen, ha a családok erősek, akkor a közösségeink, és végső soron a társadalmunk is erős lesz.