„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” – idézik Jézust a bevándorlás elkötelezett hívei. A szükséget szenvedők felé a kereszténység mindig határtalan irgalommal fordult a történelem során. Ezzel együtt már az Ószövetség is beszél a magántulajdon és a nemzeti szuverenitás védelmének szükségességéről. Hogyan egyeztethető össze ez a kettő? A válasz abban keresendő, hogy a biztos határokra, a nemzeti szuverenitásra és az ellenőrzött migrációra a tradicionális teológia értékként tekint, mert haza és otthon nélkül emberségünk lényegéből is elveszne valami, írja Littlejohn.
A haza, mint a befogadás feltétele
A „befogadás” szókincse főként a progresszív, bevándorláspárti oldalra jellemző. Ők gyakran hivatkoznak Pál apostol szavaira, aki a Zsidókhoz írt levélben azt mondja: „El ne hanyagoljátok a vendégszeretetet: amikor némelyek ezt gyakorolták, tudtukon kívül angyalokat láttak vendégül.” (Zsid 13,2) A keresztényeknek tehát elhívása van arra, hogy nyitottsággal álljanak a hozzájuk érkezőkhöz. De mit jelent ez egy ország esetében? Köteles egy nemzetállam megnyitni a határait és ellenőrizetlenül mindenkit befogadni?
Annak, hogy alkalmasak legyünk bárkit is befogadni, előfeltétele, hogy legyen egy hely, amit hazának, otthonnak hívunk. Emellett egyértelmű különbséget kell tennünk az otthonunk lakói és az oda érkező vendégek között. Ha a vendégszeretet korlátlanul gyakorolnánk, akkor az otthonunk meglehetősen rövid időn belül szociális intézménnyé alakulna át. Így pedig sem magunkat, sem embertársainkat nem tudnánk ellátni. Mint minden eredendően jó dolog, a befogadás is akkor lehetséges, ha felismerjük annak korlátait, véli Littlejohn.
Aquinói Szent Tamás a magántulajdonról
A migráció jelenségének vizsgálatánál felmerül a kérdés, hogy helyes-e keresztényként a magántulajdon megléte.
Az Ószövetség idegenekre vonatkozó szabályai szerint, a befogadás nem törli el a magántulajdonra és a területi fennhatóságra vonatkozó rendet Izraelben. A személyes vagyont az Újszövetség sem ítéli el, amíg azt embertársaink javára és jótékony célokra fordítjuk.
A korai egyházatyák nem támogatták sem a magántulajdon, sem a területi fennhatóság meglétét. Úgy vélték egy bűn nélküli világban úgy, mint ahogy az Édenkertben is volt, nem lenne szükség ezekre. Ebben Aquinói Szent Tamás gondolata hozta meg a változást, aki leírta, hogy a közös tulajdon helyes felhasználása érdekében a magántulajdon megjelenése egy természetes folyamat eredménye, ami a közösséget szolgálja.
Továbbá megindokolja azt is, hogy ha egy közösség együtt halad ugyanazon cél felé, szükség van egy irányító szervre, így mind a magántulajdont mind a kormányzatot szükségesnek ítéli az emberi élethez.
Ezzel együtt, ha nagy a szükség vagy élet múlik rajta a magántulajdonhoz való jogot felülírja közösségi érdek, érvelt a skolasztikus filozófia alapítója. A szabály ez alapján úgy írható le, hogy mindenkire a saját tulajdona van rábízva, annak érdekében, hogy szükség esetén javaival tudja segíteni a közösség rászorulóit.
Nemzetállamok és modern szemfényvesztés
Országos szinten értelmezve a magántulajdont nyilvánvalóvá válik, hogy nemzeti szinten a közösség tulajdonának védelmét szolgálják az államhatárok. A terület felett politikai hatalmat gyakorló szervnek pedig ennek végrehajtása érdekében jogában áll kizárni az oda érkező bevándorlókat.
Végső soron minden állam arra hivatott, hogy ne csak a saját, hanem az emberiség közös javát is szolgálja. De ezt a célt nem lehet jól véghez vinni úgy, ha közben menekülttáborrá alakul az ország és saját állampolgárai biztonságát veszélyezteti. Elsődlegesen az ott lakók ellátásáért felel egy állam, de ha ennél többre is van kapacitása, akkor erkölcsi kötelesség a szükséget szenvedők megsegítése.
Angela Merkel német kancellár saját bevallása szerint akkor döntötte el, hogy megváltoztatja Németország migrációspolitikáját, mikor megpillantott egy könnyező szír menekültkislányt. Az együttérzés egy fontos erény, de könnyen a visszájára fordulhat, ha elvakít az elővigyázatos döntéshozatallal szemben.
A modern kultúra nem segít a határok meghúzásában és megtartásában.
Egy olyan világban élünk, amely többek között elutasítja azt a tényt, hogy a nő különbözik a férfitól és a házasságban megélt intimitás különbözik szexuális szabadosságtól. A mai ember minden szabály ellen lázad, amely kétségbe vonja azt a saját magunkat istenítő szabadságvágyat, amit a modern ember követel. Egy Istent nélkülöző világban könnyű beleesni abba a hibába, hogy a világban lévő minden jó és rossz saját döntéseink eredménye, pedig ezt mindössze emberi büszkeségünk mondatja velünk.
Egy állam határait nem csak és kizárólag emberi szerződéseink alapján szabták meg, hanem ebben közreműködött a mi összes ügyünket elrendelő Isteni akarat is. Ő jelölte ki annak a ránk bízott feladatnak a határait, ami a haza kormányzására vonatkozik. Fontos, hogy keresztényként támogassuk a nincsteleneket és szűkölködőket segítő intézkedéseket. Azt viszont fontos tudatosítanunk, hogy a migráció kérdéséről folytatott politikai és egyházi közösségeket érintő vita csak akkor lesz eredményes, ha azt az Isten által ránk bízott haza elfogadásának szűrőjén keresztül tudjuk szemlélni.
Nyitókép: Shutterstock
