Milyen állapotú betegek részesülhetnek eutanáziában? Csökkenti-e az öngyilkosságok számát az eutanázia lehetősége? Mi a helyzet azokban az országokban, ahol már hosszabb ideje legális az eljárás? Ezekre és más kérdésekre is kitér Földi-Kovács Andrea a Carpe Deum legújabb adásában.
Az eutanázia vagy az orvos által segített öngyilkosság megítélése személyes példák mentén, vagy felületes szinten sokszor rendkívül ellentmondásos.

Az eutanázia pártolói az autonómiára, az önrendelkezési jogra és az emberi méltóságra hivatkoznak. Gyakran személyes életpéldákat bemutatva pedig a szenvedést megszüntető, elfogadható könyörületes megoldásként érvelnek a kegyes halál mellett.

Az eutanáziát elutasítók a legtöbb esetben erkölcsi okokat jelölnek meg, amelyek miatt az eutanáziát eredendően helytelennek tartják. Ennek alapját képezheti a keresztény hit, de léteznek világnézettől független megfontolások is. Vannak, akik az eddigi tapasztalatokat vizsgálva pragmatikus okokból tiltakoznak az eutanázia legalizálása ellen. Szerintük beláthatatlan következményekkel jár és rossz gyakorlatot szül, ha a halált orvosi ellátássá tesszük.

A méltó halál jogos kívánság, melyet komolyan kell venni. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 1980-as állásfoglalásában rámutatott, hogy az orvostudomány fejlődésével a fájdalommentes és méltóságteljes halál, annak szándékos előidézése nélkül is elérhető, ezért ahogy írják: „a modern palliatív kezelés megjelenésével szükségtelenné vált az önkéntes eutanázia törvényesítése.”

A palliatív terápia olyan kezelést jelent, ahol a betegek lehetőség szerint az általuk választott környezetben teljes fizikai, mentális és lelki támogatást kaphatnak, jelentős fájdalomcsillapítás mellett. Világszerte magasan képzett orvosszakmai team-ek egységes protokoll és alapelvek mentén nyújtanak támogatást a betegeknek, valamint a betegek családjának és barátainak.

Az egyre magasabb színvonalú palliatív orvoslás megléte mellett logikusan tehát egyre kisebb igény kellene hogy mutatkozzon az eutanáziára, ezzel szemben a gyakorlat soha nem látott mértékben terjed.

Az együttérzés lehetséges anélkül is, hogy valakinek segítenénk az öngyilkosságban. Ezt általában elfogadjuk a depressziós vagy egyébként öngyilkosságra hajlamos betegek esetében – egyetértünk abban, hogy a legkönyörületesebb dolog, amit tehetünk, ha mindent megteszünk, hogy megszabadítsuk őket szenvedésüktől anélkül, hogy megölnénk őket. 

Az eutanázia szó mai értelemben vett jelentését a következő meghatározás írja le a legpontosabban: „A beteg szándékos megölése valamilyen szerrel, melyet ismételt, önkéntes és kifejezett kérésére kap az orvostól.” Az eutanázia során vegyi anyagokkal először mély altatást idéznek elő, majd egy újabb dózissal leállítják a légzőizmok majd a szív működését.

A halálhoz való jog kifejezés önmagában félrevezető és önellentmondásos. Az emberi jogokról szóló nemzetközi egyezmények az ember élethez való jogát ismerik el, nem pedig a halálhoz való jogot. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata megállapítja, minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyes biztonsághoz.

Amig az eutanáziát elfogadható megoldásnak tekintjük a szenvedésre, és az önrendelkezési jogot tekintjük a legfőbb rendező elvnek, addig nem korlátozható a jogosultak köre, ugyanis minden korlátozás melletti érv önkényessé válik és igazságtalannak fog tűnni azokkal szemben, akiket kizárnak a jelentkezés lehetőségéből – erre figyelmeztet minket Amanda Achtman a kanadai Orvosok az Életért munkatársa.

A közfelfogásban az eutanázia a mai napig csak a gyógyíthatatlan felnőtt betegek fizikai szenvedéseinek a megszüntetéséről szól. Éppen a folyamatos lazításoknak köszönhetően a gyakorlatban az eutanáziát ma már számos országban alkalmazzák nem halálos betegeken is, így demencia, vagy lelki eredetű betegségek, például súlyos depresszió is lehetnek az eutanáziakérelem okai.

„Ha Isten halott, akkor mindent szabad.” Dosztojevszkij ebben a mondatban fejezte ki az Istenhez fűződő viszonyunk és az erkölcsünk közötti kapcsolatot. Az eutanázia szorgalmazása keresztény szempontból részben ennek a korunkban bekövetkezett világnézeti változásnak a rossz gyümölcse.