Február 8-án, amerikai keleti parti idő (EST) szerint este 6-kor, magyar idő szerint pedig éjfélkor jelent meg Tucker Carlson Vlagyimir Putyinnal készített interjúja. Ez volt az orosz elnök első nyugati médiumnak adott interjúja az orosz-ukrán háború 2022-es kezdete óta.
A több mint 2 órás interjúban Carlson többek között az orosz-ukrán háború előzményeiről, a NATO-ról, az orosz-amerikai kapcsolatokról, valamint a béke lehetőségeiről is kérdezte Putyint. Az elnök válaszait hosszas történelmi visszatekintésekkel és magyarázatokkal vezette be, így bőven beszélt Oroszország történelméről is. Az interjú vége fele azonban a geopolitikai és katonai kérdések után Carlson olyan témákról is kérdezte az orosz elnököt, mint a mesterséges intelligencia, Elon Musk vagy éppen a kereszténység.
,,Oroszország és Ukrajna kapcsolatát, valamint Oroszországot is néhány alkalommal ortodoxként jellemezte” – vezette be kérdését Carlson – ,,Ez központi szerepet játszik abban, ahogyan ön Oroszországról gondolkozik. Mit jelent ez az ön számára?
A saját jellemzése szerint ön egy keresztény vezető. Milyen hatással van ez önre?”
Putyin válaszát történelmi, civilizációs bevezetővel kezdte: ,,Ahogy már említettem, 988-ban maga I. Vlagyimir kijevi fejedelem is megkeresztelkedett nagyanyja, Olga fejedelemasszony példáját követve.”
A fejedelem ezt követően elrendelte az egész kijevi Rusz megkeresztelését, mely hosszú folyamat volt. Azonban végül a keleti kereszténység, az ortodoxia mélyen beágyazódott az orosz nép tudatába – magyarázta az elnök. Ez után arról beszélt, hogy Oroszország terjeszkedésének köszönhetően sokszínű birodalommá vált, melybe muszlim, buddhista és zsidó vallású népcsoportok is bekerültek, azonban kiemelte, hogy az orosz vezetés mindig is tiszteletben tartotta a helyi vallási és kulturális szokásokat, amely garantálta Oroszország stabilitását és biztonságát.
Putyin úgy véli, hogy a legfőbb értékek minden vallásban hasonlóak, ha nem is ugyanazok.
Tucker Carlson azonban rámutatott: ,,Ha mondhatom így, amiben a vallások különböznek az az, hogy a kereszténység kifejezetten egy nem erőszakos vallás. Jézus azt mondta, hogy tartsd oda a másik orcád és hogy ne ölj. Hogy lehet egy olyan vezető keresztény, akinek ölnie kell? Hogyan egyezteti ezeket össze magában?”
,,Nagyon könnyen” – így Putyin – ,,Amikor arról van szó, hogy megvédjük magunkat és a családjainkat, a hazánkat [akkor lehet]. Mi senkit sem fogunk megtámadni.
Mikor kezdődtek az események Ukrajnában? A puccs és a donbasszi harcok kezdetével. Mi pedig megvédjük a népünket, magunkat, a hazánkat és a jövőnket.”
Ezt követően az orosz elnök arról beszélt, hogy a vallás tulajdonképpen egy belső dolog, mely elsősorban a szívben mutatkozik meg, nem a gyakorlatban:
,,Tudja, [a vallás] nem külső megnyilvánulásokról szól, nem arról, hogy minden nap templomba megyünk vagy a fejünket a földhöz verjük. [A vallás] a szívben van. És kultúránk annyira emberközpontú. Dosztojevszkij, akit nyugaton nagyon jól ismernek, mint az orosz kultúra, az orosz irodalom géniusza, sokat beszélt erről, az orosz lélekről.”
Majd összehasonlította az orosz vallásosságot a nyugati vallásossággal, utóbbi meglátása szerint sokkal pragmatikusabb. Ezzel szemben „az orosz emberek többet gondolkoznak az örökkévalóságról és az erkölcsi értékekről”.
A beszélgetés ezen szegmensében Tucker még egy, spiritualitásra vonatkozó kérdést tett fel: ,,Maga látja a természetfeletti munkálkodását? Látja Isten munkáját, abban, ami a világban történik? Gondolja ön valaha is, hogy ezek az erők nem emberiek?”
,,Nem, hogy őszinte legyek, nem gondolom [ezt]” – válaszolt Putyin – ,,Az az álláspontom, hogy a világközösség fejlődése alapvető (inherens) törvényeknek megfelelően zajlik és ezek a törvények azok, amik. Mindig így volt az emberiség történelmében. Néhány nemzet és ország felemelkedett, erősebbé és nagy lakosságúvá vált, majd elhagyta a nemzetközi színteret, elveszítve az általuk megszokott státuszt.”
Végül a világ hatalmainak a felemelkedését a római birodalom bukásához hasonlította, bár megállapította, hogy a mostani világ annyiban más, hogy a hanyatlás folyamata ,,sokkal gyorsabb ütemben zajlik, mint a római időkben.”
A vallásról folytatott rész 1 óra 41. percnél kezdődik. A beszélgetés leirata pedig a Kremlin oldalán található.
Nyitókép: tuckercarlson.com