Az utóbbi évek technológiai fejleményei alapjaiban változtatták meg a szülőségről és a gyereknemzésről való gondolkodást. A CRISPR technológiának köszönhetően például rövidesen a megszületendő gyermekek konkrét tulajdonságait is előre meghatározhatjuk (Lásd: Make People Better dokumentumfilm). Az EctoLife mesterséges anyaméheket épített. Emellett a béranyaság olyannyira bevett gyakorlattá nőtte ki magát, hogy Oregonban lassan már az anyakönyvi kivonatokon sem tüntetik fel.

Mindez a közszereplők fellépésében is látható. Kyle Gordy a social médián keresztül árusítja a saját hímivarsejtjeit, és immár 65 gyermek édesapja. De említhetnénk Jamie Chung színésznőt is, aki nyilvánosan beszélt arról, hogy azért vette igénybe a béranyaságot, mert nem kívánta 2 évre mellékvágányra terelni az életét. A leghíresebb közszereplő a témában azonban Elon Musk (akinek egyébként 10 gyermeke közül 8 in vitro megtermékenyítés vagy béranyaság útján született), aki a NeuraLink nevű cég vezetője is, amely a transzhumanizmus egyik zászlóshajója.

Vagyis sokak szemében a szülő többé nem egy egységes fogalom, hiszen egy gyermeknek egyszerre lehet egy petesejtet adományozó, a terhességet kihordó és nevelő anyja is. Vagy éppen spermiumot adományozó biológiai és a nevelést végző társadalmi apja. Ezekben a folyamatokban közös pont, hogy mindez alapvetően a felnőttek igényeinek a megelégítéséről szól, és a gyermekeket puszta árucikkekké zsugorítja. Pedig a biológiai családi struktúrákba ágyazott kapcsolatok az emberi identitás egyik alapját képezik, amelyek nélkül alighanem a létezésünk egyik alapvető elemétől fosztjuk meg magunkat.

Forrás: The Public Discourse