A keresztény, tekintélyt parancsoló, ambiciózus Cicely Saunders az ápolás, a szociális munka és végül az orvostudomány területén szerzett tapasztalatait használta fel, hogy forradalmasítsa a modern hospice ellátást. 1967-ben megalapította a St. Christopher’s Hospice-t, az első intézményt, amely kifejezetten a haldokló betegek ápolására szakosodott.
Ma már nehéz elhinni, hogy 1967 előtt a krónikus végstádiumú betegségben szenvedő betegek többsége egy zsúfolt kórteremben, vagy otthon hunyt el fájdalomcsillapítás nélkül. A St. Christopher megváltoztatta ezt, kaput nyitva az életük végén járó emberek kezelésének új módszerének.
Levél Cicely Saunderstől
Mivel Nagy-Britannia népessége (éppen úgy, mint Magyarország népessége) egyre inkább elöregszik, el kell gondolkodnunk azon – most jobban, mint valaha -, hogy mitől lesz egy halál „jó”. Saundersnek a British Medical Journal-nek (továbbiakban: BMJ) írt levele betekintést nyújt egyedülálló és forradalmi filozófiájának alapjaiba, és segít megválaszolni ezt a nehéz kérdést. A folyóirat 1963 szeptemberi számának levelezési rovatában megjelent szöveg válasz volt az egy hónappal korábban kiadott „Nyomorúság a haldoklásban” című cikkre, amely rávilágított a betegek „utolsó óráikban” átélt lelki szorongás valóságára.
Ez volt az első alkalom és jelentős eredmény, hogy Saunders írása megjelent a BMJ-ben – bekerülni egy ilyen magasan jegyzett folyóiratba azt jelzi, hogy elképzeléseire felfigyeltek. Ezzel életre szóló publikációs lehetőség nyílt számára.
Maga a levél rendkívül értékes, mivel felvázolja Saunders egyedülálló filozófiájának minden kulcsfontosságú alapelvét: az együttérző gondozást, a „teljes fájdalom” enyhítését és a figyelmes, emberközpontú megközelítést.
Cicely empatikus természete azonnal szembetűnő, mivel hangsúlyozza annak fontosságát, hogy „lehetőséget kell adni a betegnek a beszélgetésre”, ellensúlyozva ezzel az orvosok jellemzően távolságtartó, ágy melletti viselkedését. Saunders arról volt ismert, hogy mély érzelmi kapcsolatot alakított ki betegeivel. Sőt, állítólag David Tasma iránt, aki mellett ápolóként dolgozott, már-már romantikus érzéseket is táplált. A beteggel való kapcsolata adta az ihletet a St. Christopher hospice megalapításához is.
Saunders megértette, hogy a betegeknek mekkora pszichológiai támogatásra van szükségük.
Úgy érezte, hogy az Nemzeti Egészségügyi Szolgálat tisztán biológiai, betegségalapú megközelítése nem elegendő, és ehelyett fáradhatatlanul kampányolt a haldoklók holisztikus ellátása mellett.
Úttörő koncepciója, a „teljes fájdalom” a beteg fizikai, valamint érzelmi, pszichológiai és spirituális jólétének ápolására irányul.
Saunders munkájának jelentősége
Cicely munkássága szélesebb körben is hatással volt a halál kultúrájára. Az alábbi idézet népszerűsítette azt a gondolatát, hogy a haldoklókról való gondoskodás fontos és szükséges:
„Számítasz, mert egyedi vagy, és életed végéig számítasz.”
Saunders szenvedélyesen támadta azt a felfogást is, hogy a halált az orvosi rendszer kudarcaként kellene értelmezni. Azzal érvelt, hogy az egészségügyi szolgálatnak minden ember életének elkerülhetetlen részeként együttérző palliatív ellátást kellene nyújtania, és – ahogy Dr. Atul Gawande is megerősíti – az orvosegyetemen tanítani kellene a halálról. Azzal, hogy ilyen nyílt leveleket írt az élet végével kapcsolatos kérdésekről, precedenst teremtett a „végső tabu” megdöntésére.
Az életminőség javulásával párhuzamosan a várható élettartam is növekszik Nagy-Britanniában, ami egyre nagyobb nyomást gyakorol az élet végi szolgáltatásokra. Az olyan források, mint Saunders levele, kincset érnek, mivel emlékeztetnek minket a hospice-mozgalmat inspiráló alapvető értékekre – arra a történetre, hogy egy nő együttérzése és meggyőződése hogyan hozott tartós és forradalmi változást az utolsó napjaikat élő emberek számára.