A Worldometer egyéb források mellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikáit gyűjti össze, és valós időben jeleníti meg a becsült számokat, beleértve a globális halálozásokét is. A honlap szerint összesen mintegy 60,6 millió haláleset történt 2023-ban, azonban ez a szám nem tartalmazza
a 2023-ban végrehajtott 44,6 millió abortuszt, amely külön kimutatásban szerepel.
Tavaly ismét az abortusz volt a vezető halálozási ok, messze megelőzve a következő hét okot együttvéve, amelyek között a rák, a dohányzás, az alkohol és a HIV/AIDS is szerepel. Az abortusz okozta halálesetek száma 2023-ban meghaladta a két világháború összes katonai haláleseteinek számát is.
„Míg a háború és az erőszak más formái és a betegségek okozta halálesetek felett joggal sajnálkoznak a médiában, addig az abortusz által odaveszett életek millióit csupán egy lábjegyzetnek tekintik, ha egyáltalán említést tesznek róla, és olyan, mintha nem is számítanának, vagy soha nem is léteztek volna” – kommentálta a számokat a Society for the Protection of Unborn Children (SPUC) szóvivője.
„De ezek az életek természetesen számítottak, és még mindig számítanak. Minden egyes élet, minden egyes fiú és lány, akit megfosztottak a léttől, számított – mert az élet értékes és minden gyermeknek alapvető joga van az élethez, amelyet meg kell védenünk” – fűzte hozzá.