Soha nem vártam még annyira pünkösdöt, mint idén. Vannak, akik ezt érési folyamatnak hívnák, én azt hiszem, kegyelem: növekedés a hitben. És őszintén remélem, hogy minden évben egyre jobban fogom várni.

Az első pünkösdkor az apostolok megkapták a Szentlelket, akit Jézus megígért nekik. Ezt követően mindent elsöprő bátorsággal tettek tanúságot a feltámadt Krisztusról, beteljesítve a rájuk bízott küldetést; „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”. Lélekkel telve, immáron nem saját elgondolásaikat követve, a hamarosan kibontakozó véres üldöztetés ellenére is, ezek az emberek, majd azok, akik szavukra hittek, átformálták a világot és elkezdték építeni az Isten Országát.

A mi személyes elhívásunk pontosan ugyanez, ahogy a mai keresztény közösségé is ugyanaz, mint ami az ősegyházé volt: egészen Krisztusnak és Krisztusért élni, az Atya oltalma alatt, a Szentlélekben.

És ennek az utolsó tagmondatnak minden szava rendkívüli jelentőségű.

Ha ugyanis így tudunk élni, így tudunk kilépni a világba és szolgálni, az egyház – pontosan ugyanúgy, mint kétezer esztendővel ezelőtt – rendkívül vonzó lesz. Akkor a világ látni fogja a fényességet, amely felragyog és tündököl. Hívnunk kell a Szentlelket, kérnünk kell a kiáradását, figyelnünk kell rá és követnünk Őt teljes alázattal. Égető szükségünk van ugyanis a megújulásra.

Igen, szükségünk van rá személyes életünkben. És ez független attól, hol tart éppen a hitünk. Abban ugyanis mindig növekednünk kell, hiszen erre kaptunk meghívást. És szükségünk van rá közösségként is. Szüksége van rá az egyháznak: nem reformra, de megújulásra.

Ez a megújulás ugyanis nem felforgatást jelent, nem tradíciók elvetését, különösen nem a tanítás felhigítását, vagy egyenesen megtagadását. Akik saját elképzeléseik szerint, ideológiavezérelten gondolkodnak az egyház megújulásáról, valójában halálát kívánják. Nem, ez a megújulás egészen mást jelent: éppen azt, hogy nem a világ szavára figyelünk, hanem Istenre, hogy merünk szembe menni a fősodorral, hogy merünk kilépni a bárkából és a viharban is hitben lépni Jézus felé.

És látjuk azt is magunk körül, hogy hatalmas szüksége van rá a társadalmunknak is. Ha szeretet él bennünk magyar nemzetünk iránt, nem kívánhatunk többet és jobbat magunknak, mint hogy legyünk végre igazán lelkes nép (lelkesedni nagyon tudunk!), azaz legyünk „szentlelkes” nemzet! Fohászkodjunk ezért Csíksomlyótól Budapestig, Ottawától Pekingig, bárhol éljünk is magyarként a nagyvilágban! Kérjük az Úrtól a legszemélyesebb ajándékát, hogy árassza ki ránk Lelkét!

Szükségünk van a széthúzás és megosztottság helyett az egységre, háborúskodás helyett a megbékélésre, tévelygés helyett a megtérésre, hitetlenség helyett a hitre. Jöjj, Szentlélek!

Nyitókép: Shutterstock