Népszavazást tartottak szombaton Írországban, amely rendkívüli jelentőséggel bírt a család szempontjából. A szavazásra bocsátott kérdések között szerepelt, hogy kiterjesztik-e a család alkotmányos fogalmát a házasságon kívüli tartós kapcsolatokra is, valamint az, hogy töröljék-e az alkotmányból az anyák otthoni kötelezettségeire történő utalást.
Annak ellenére, hogy a legnagyobb pártok kivétel nélkül az „igen” pártján álltak, elsöprő erejű győzelmet aratott a családpárti álláspont: a szavazók 67,69 százaléka voksolt nemmel, azaz látta helyesnek, ha a család fogalmát megőrzik az írek. A népszavazás 44,36 százalékos részvétel mellett zajlott és a 39 választókerületből 38 helyezkedett a progresszív módosító javaslat elutasításának álláspontjára (ahol nyerni tudott az „igen”, ott is csupán 50,3 százalékkal a 49,7 százalék ellenében), de Donegal választókerületében például 80 százalék szavazott nemmel a javaslatra.
A második javaslat esetében az ír történelem legnagyobb arányú, népszavazáson elért győzelme született: a szavazatot leadók 73,9 százaléka voksolt nemmel, azaz tartotta érvényben az alkotmány jelenlegi formáját.
Kommentátorok szerint „Írország kormánya megsemmisítő vereséget szenvedett az alkotmány megváltoztatására tett erőfeszítései során”, az elsöprő konzervatív győzelem egyúttal erőteljes jelzés a teljes politikai elit számára. Az eredményeket még az alkotmánymódosítás támogatása mellett kampányoló Leo Varadkar kormányfő is úgy értékelte, hogy kabinetje „két nyaklevest” kapott szombaton a választóktól.
„Elfogadjuk az eredményt. Teljes mértékben tiszteletben fogjuk tartani az eredményt, és kormányfőként és a kormány nevében vállaljuk a felelősséget azért, mert nem sikerült meggyőznünk az emberek többségét, hogy igennel szavazzanak” – nyilatkozott az eredmények ismeretében Varadkar.
A „nem” álláspont mellett a (láthatósági zónában mozgó) pártok közül csupán egy kisebb tömörülés állt ki a kampány során,
a családpárti kampányt így nagyrészt keresztény és konzervatív közösségek, szervezetek, önkéntesek vitték végig, minimális anyagi lehetőségeket használva fel.
A parlamenti mandátummal rendelkező politikusok közül is csupán néhány állt be látványosan az értékvédő álláspont mellé, az eredmények ismeretében azonban már többen is üdvözölték a politikai elit jelentős vereségét.
A közvélemény-kutatások alapján jelenleg legnépszerűbb, ellenzéki pozícióban lévő Sinn Féin párt elnöke, Mary Lou McDonald máris bejelentette: nem tervezik, hogy kormányra kerülve újra benyújtsák a szombaton nagy többséggel elutasított progresszív javaslatokat.
Forrás: rte.ie, Crux, gript.ie
Nyitókép: Nem szavazatok leadására buzdító aktivisták az írországi népszavazás előtt. Fotó: Shutterstock