1964-ben Potter Steward, az amerikai Legfelsőbb Bíróság egy tagja azt mondta, amikor megkérdezték tőle, hogy mi számít hardcore pornónak, hogy felismeri, ha látja. „Nos” – írja Flynn Evans a World Magazine egyik szerzője – „Stewart bíró ma sokat látna belőle.”
Tavaly egy Patrick Carey nevű 22 éves férfi 6 hónap börtönbüntetést kapott – és szexuális ragadozóként is nyilvántartásba vették – amiért mesterséges intelligencia segítségével pornográf tartalmat készített korábbi középiskolai osztálytársnői képeiből. Természetesen a beleegyezésük nélkül.
A deep fake pornó alkotóinak a felelősségre vonása régóta problémát jelent, a helyzet pedig napról napra rosszabb. Nemrég egy New Jersey állambeli középiskolát is elárasztottak az iskola lány diákjairól készült hamisított meztelen képek, melyeket ugyanazzal a programmal hoztak létre, mint a fenti esetben.
Az ördög – Evans szerint – azonban a jogi részletekben rejlik. Patrick Carey-t nem azért ítélték el, mert 1198 db pornográf képet generált mesterséges intelligenciával, hanem azért, mert történetesen egy kiskorúról készült képet is közzé tett, aki nem képes a beleegyezésre. A beleegyezés kritériuma egyébként a mesterséges intelligencia segítségével készült gyermekpornográfia esetében is alkalmatlannak bizonyult. A bűnüldöző szervek és a bíróságok ugyanis jelenleg azzal az érvvel szembesülnek, hogy ez a típusú pornográfia senkit sem „bánt.”
„De éppen ez a probléma. Ezekben a helyzetekben is valódi erkölcsi kár történik. Minden ember, aki – hipotetikusan vagy sem – önként aláveti magát a [pornográfia] termelési és fogyasztási mintázatainak, olyan károkat okoz, amelyek hatással vannak az egész közösségre, amelyben él” – szögezte le Evans, majd Robert P. George Making Men Moral című könyvéből idézve rámutatott arra, hogy „ami nem szolgál értékes célokat, az nem érdemel védelmet a magánélethez való erkölcsi jog értelmében.”
Más szóval, azok a cselekedetek, amelyek nem az emberiség közös javára irányulnak, nem képeznek abszolút jogokat, amelyeket polgári jogi értelemben védeni kellene.
Amikor az emberek a saját nevükben cselekszenek, valójában annak a társadalomnak a nevében cselekszenek, amelyben történetesen élnek. Így P. George szerint nem is létezik csupán ,,magán” értelemben vett erkölcs.
Ez alapján Evans arra jut, hogy amennyiben egy társadalom objektív normákkal rendelkezik arról, hogy mit tekint helytelennek és obszcénnek, a pornográfia bármely formáját kollektíven elítélheti, függetlenül attól, hogy annak létrehozásába a felek beleegyeztek-e. Ahogy Louise Perry fogalmaz A Case Against Sexual Revolution című könyvében: „A szexet komolyan kell venni. (…) A beleegyezés nem elég. Az erőszak nem szeretet. A szeretet nélküli szex nem emel fel. Az emberek [pedig] nem termékek.” A szerző szerint a szexuális forradalom kiüresítette az emberi szexualitást azáltal, hogy a beleegyezést annak egyetlen erkölcsi szempontjává tette.
A mesterséges intelligencia által létrehozott pornográf képek a feloldozás látszatát keltik, mivel elvonatkoztatják az aktust a másokkal való együttléttől. Azonban arra az AI sem képes, hogy elhallgattassa a lelkiismeretünket. George emlékeztet, hogy az erkölcsi felelősség ennek ellenére is megmarad. Ha a pornográfia kultúránkban elfoglalt helyét pusztán a beleegyezés meglétével vizsgáljuk, akkor figyelmen kívül hagyjuk, hogy mit is torzít el bennünk. Ha beszélünk azokról a dolgokról, ,,amelyeket nem szabad megtenni” (1Mózes 20:9), az megvédi a szexuális értelemben kiszolgáltatottakat és felemeli a szexuális normáinkat azáltal, hogy elszámoltathatóvá tesz minket Istennek és az Ő törvényének.
Csak az obszcén igazi értelmezéséhez való őszinte visszatérés jelenthet tartós védelmet a pornográfia rombolásával szemben. ,,A nők és gyermekek ellen elkövetett igazságtalanság, melyet szép új világunk mesterséges eszközökkel lehetővé tett, csak egy olyan társadalomban találhat jóvátételt, amely teljes szívvel elkötelezi magát a tisztaság mellett – összegez Flynn Evans.
Nyitókép: Shutterstock
