Ahogy arról korábban az axioma.hu is beszámolt, Alabama állam legfelsőbb bírósága a közelmúltban nagy horderejű döntést hozott, amelyben kimondta, hogy a fagyasztásban lévő, megtermékenyített embriók is gyermekek, akikre kiterjednek a magzatoknak járó jogok. A Legfelsőbb Bíróság döntéséhez fűzött többségi véleményben Jay Mitchell bíró leszögezte, hogy a fagyasztásban lévő embriók nem képezhetnek kivételt a magzati jogokat garantáló törvény hatálya alól, sem a 2018-as alabamai alkotmánymódosítás alól, amely kimondja, hogy az államnak biztosítania kell a meg nem született gyermekek jogait. (Az államban egyébként az abortusz szinte minden esetben illegális.)
A döntés értelmében a jövőben jogilag felelősségre vonható az, aki fagyasztásban lévő embriókat semmisít meg. Az ítélethozatalt követően több egészségügyi szolgáltató is felfüggesztette és jelenleg is szünetelteti az in vitro megtermékenyítés (IVF) lehetőségét Alabamában.
Az ítélet politikai hullámokat vert, egyes kommentátorok szerint akár az elnökválasztási kampány egyik vezető témájává is válhat, miközben megosztottságot eredményezett a politikai jobboldalon. Az elnöki terminusa alatt a magzati életek védelme érdekében több intézkedést is hozó Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje sietve kijelentette: támogatja az in vitro megtermékenyítést és arra szólította fel az alabamai törvényhozókat, őrizzék meg az eljáráshoz való hozzáférés lehetőségét. Trump az általa létrehozott Truth Social közösségi média-oldalon pénteken közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: „Az én vezetésem alatt a Republikánus Párt mindig támogatni fogja az erős, virágzó, egészséges amerikai családok létrehozását. Szeretnénk megkönnyíteni az anyák és apák gyermekvállalását, nem pedig nehezebbé tenni!”
Trump egyetlen versenyben maradt kihívója, a korábban Dél-Karolina kormányzójaként és az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveteként is dolgozó Nikki Haley szintén az IVF mellett szólalt fel. Az alabamai ítélet után arról beszélt, hogy csecsemőknek tekinti az emberi embriókat, amelyek a megtermékenyítés utáni legkorábbi fejlődési formák. De azt is elmondta, hogy nem ért egyet az alabamai bírósággal, és hangoztatta, hogy az állam törvényhozóinak „meg kell nézniük a törvényt”.
Számos republikánus politikus az IVF mellett foglal most állást annak érdekében, hogy az egyre hangosabb kampányzajban ne minősíthessék őket szélsőségesnek demokrata párti versenytársaik. Az életvédelemhez kapcsolódó kérdések a jelek szerint kiemelt témái lehetnek a 2024-es választási évnek.
A Daily Wire beszámolója szerint Texas republikánus kormányzója, Greg Abbott is Trump véleményét osztotta, amikor egy hétvégi interjúban erről a témáról kérdezték. „Mivel ez egy viszonylag új kérdés, módot kell találnunk arra, hogy eligazodjunk a nagyon bonyolult törvények és tényhelyzetek között” – fogalmazott a kormányzó, aki egyúttal reményének adott hangot, hogy Texas életvédő állam marad. Mint mondta, mindent meg fog tenni ennek érdekében.
Forrás: AP, Daily Wire
Nyitókép: Shutterstock