Ahogy Amerika beleveti magát egy újabb választási szezonba, ismét sürgető kérdéssé válik, hogy mi a kereszténységnek a nemzet életében betöltött szerepe – fogalmaz Carl Trueman a WORLD oldalán. Az angol presbiteriánus teológus és egyháztörténész szerint a „keresztény nacionalizmus” a baloldal jelenlegi mumusa. A kifejezés meghatározása azonban nehézkes, manapság sokan egyfajta ernyőfogalomként használják, hogy ezzel a címkével illessenek ezidáig szokványosnak tekintett álláspontokat is.
Még a fogalom közeli rokonát, a teokráciát is alkalmazzák mostanában azokra, akik engedik, hogy hitük határozza meg a morális meggyőződéseiket.
Kétségtelenül vannak valódi rasszisták és nacionalisták, akik keresztény fordulatokat is használnak, hogy kifejezzék az ideológiai elkötelezettségüket. Csak az idő fogja megmutatni, hogy ezek az emberek elég nagy számban vannak-e ahhoz, hogy fenyegetést jelentsenek a demokráciára, vagy csupán a közösségi médiában megjelenő, a valós világban egyáltalán nem jelentős önjelöltekről van szó. Ami biztos, hogy kárt okoznak a gyülekezeteknek azzal, hogy elterelik a keresztények és az egyház figyelmét az evangélium központi üzenetéről.
A történelmi hitvallások megtartó ereje
Ez az a pont, ahol az evangéliumi keresztényeknek ismét az egyház nagy történelmi hitvallásaira kell tekinteniük. Ezek a dokumentumok időtállók, a bennük lévő témáknak az eredeti megszövegezésük idején túl is van jelentőségük. Nem véletlen, hogy a keresztények még ma is felidézik a Niceai Hitvallást. Ez a IV. században készült írás, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek isteni identitásáról szól. Nem egy olyan szövegről van szó, amely csak 381-ben Konstantinápolyban volt releváns, hanem ma is ugyanolyan fontos igazság, mint akkoriban volt.
Ugyanez vonatkozik a reformációra és az azt követő nagy hitvallásokra is. Az evangélikus Augsburgi Hitvallás, a presbiteriánus Westminsteri Hitvallás, a református Heidelbergi Káté és a Második Londoni Baptista Hitvallás ma is szól a keresztényekhez, mert az általuk megfogalmazott tanok a Biblia általános prioritásait tükrözik. Éppen ezért hasznos dokumentumokként maradtak fenn jóval azután is, hogy eltűntek azok a konkrét politikai összefüggések, amelyek idején születtek.
Napjainkban a történelmi kereszténység prioritásait az egyház könnyen szem elől tévesztheti.
Az olyan személyeknek, mint Rob Reiner, és az olyan orgánumoknak, mint a The Washington Post, érdekében áll, hogy a klasszikus keresztény tanokra és etikára a „keresztény nacionalizmus” címkéjét ragasszák. Ezáltal a keresztények nagy többségét bűnösnek ítélhetik néhányak szélsőséges politikája miatt. Fontos megnyugtatnunk őket, hogy az a hit, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, a kereszténység alaptétele, és mindig is az volt. A hitvallások egyértelműen cáfolják azt a ferdítést, amelyet a világ Reinerei és az általuk fizetett újságírók igyekeznek népszerűsíteni.
A történelmi hitvallások abban is segítenek az egyházaknak, hogy ellenálljanak a kísértésnek, amely az egyházon belülről érkezik egy ilyen polarizált időszakban. Amikor a tét ekkora, mint napjainkban, a korszak prioritásai eltéríthetik az egyházat valódi prioritásaitól, ami Krisztus és az Ő evangéliumának hirdetése igében és szentségekben. A hitvallások pontosan ezt, vagyis a lényeget emelik ki.
A politika és a választások fontosak. De nem olyan fontosak, mint az örökkévalóság.
Ezt az igazságot az egyháznak folyamatosan szem előtt kell tartania, különösen most, amikor a bal- és jobboldali hangok inkább a földi dolgokra összpontosítanának. Az egyháznak olyan prioritásokkal kell rendelkeznie, amelyekről Pál ír: a fenti dolgokra összpontosítva, azokra, amelyek nem változnak. A nagy hitvallások csodálatos eszközei ennek, hogy a lényeges dolgokra nézzünk.
Kapcsolódó: Részt vehetnek-e keresztények azonos nemű párok „esküvőjén”?
