Maroknyi ellentüntető ellenére is békésen zajlott a 2023-mas életvédő felvonulás Bécsben, ahol a résztvevők egyértelmű üzeneteket megfogalmazva álltak ki az élet értéke mellett.
Október 13-án napsütéses reggelre ébredtünk, ami kellő lendületet adott egy bécsi kiruccanásnak. Autóba ültünk életvédő barátainkkal és két óra múlva már Bécs belvárosában kerestük a megfelelő parkolóhelyet, hogy ebéd után már a Karlsplatz-on lehessünk.

A rózsaszín lufik már messziről hirdették az életvédők táborát. A parkolóház ajtaján kilépve rögtön megláttuk a feminista „ellentüntetőket”, akik néhány szedett-vedett transzparens társaságában hűsöltek a felvonulás központjától körülbelül 10 percnyi sétára. A találkozási pont felé haladva rövidesen fiatalos zene ütötte meg a füleinket. A térre érve tüsténkedő emberekkel találkoztunk: az érkezők standok körül beszélgettek, egyesek arcot festettek, mások az életvédők zászlaját lobogtatták, megint mások pedig posztereket osztogattak, amelyek az élet szeretetéről, az életigenlésről és a gyermekvállalás csodájáról szóltak. A rendezvényt nem a tagadás és a negatív üzenetek hangoztatása jellemezte, a kommunikáció döntően pozitív kicsengésű volt: A vidám zene, a gyermekbarát környezet, valamint a határozott és barátságos színpadi felszólalások nem az abortusz körül, hanem az élet védelme és az élet szépsége körül forogtak.
Nem sokkal később színpadra léptek a felvonulás felszólalói. Dr. Felix Böllmann, az ADF International jogásza hangsúlyozta, hogy a nemzetközi emberi jogi szabályozások világosak: senki sem olthatja ki egy ártatlan ember életét. Petra Plonner, a #fairchangen nevű polgári kezdeményezés vezetője egy 2023-mas tanulmányt idézett, mely szerint az osztrákok 80%-a úgy gondolja, hogy a várandós nőknek több támogatást kell nyújtani. Sonja Horswell, a SaveOne Europe nevű életvédő szervezet vezetője az abortuszon átesett nők gondozásáról beszélt: ,,Az abortusz utáni súlyos szenvedést gyakran elhallgatják vagy tabusítják. Én azonban minden nap szembesülök ezzel a munkám során. Az életvédelem a legjobb prevenció.” Végül az esemény moderátora, Ludwig Brühl, Teréz anya szavait idézte fel: ,,A béke az anyaméhben kezdődik.” Majd hozzátette, hogy az élethez való jogot senkinek sem kellene kiérdemelnie, vagyis: ez mindenkinek jár.

Ezt követően elindult a menet. A tömeget egy kis furgon vezette, melynek platóján fiatalok táncoltak. A zenét olykor megszakította egy-egy angol nyelvű életvédő szlogen, mint például „we are the pro-life generation” (mi vagyunk az életpárti generáció) vagy „at conception, no exception” (fogantatáskor nincs kivétel), amit aztán percekig skandált a tömeg.
A nagyjából 2500 embernyi, zászlókat lobogtató és posztereket felemelő tömeg tett egy nagy kört Bécs belvárosában, ezzel hirdetve mindenkinek, hogy minden élet számít.
A bécsi életvédő felvonulás mottója, hogy „szeressük mindkettőjüket” (Liebe sie beide) – az édesanyákat és a gyermekeket is – összhangban áll a menet céljával: felhívni a figyelmet arra, hogy a nőket és a családokat a lehető legmagasabb támogatásban kellene részesíteni, hogy mindenki igent mondhasson az életre. Ezzel együtt a menet résztvevői egyenlő jogokat követeltek mindenki számára, a meg nem születettektől kezdve az idősekig bezárólag, hiszen az abortusz mellett az eutanázia is egyre nagyobb támogatásnak örvend egyes országokban.
A bécsihez hasonló felvonulások amellett, hogy hangot adnak a hangtalanoknak, egyben lehetőséget is teremtenek az életpárti érvek és üzenetek elterjesztésére, amelyek kulcsfontosságúak egy olyan világban, ahol néha már keresztény körökben is elfogadhatónak tartják a jövő feláldozását a kényelem érdekében. A bécsi életvédő fiatalok reményteli tekintete és magával ragadó vidámsága engem is meggyőzött arról, hogy muszáj kimennünk néha az utcára, hogy ott is képviseljük a meggyőződésünket… a legkisebbek védelmében.
Az osztrák állam 1975-ben legalizálta az abortuszt. Azóta a megengedő trendeknek megfelelően az abortusz az édesanya fizikai vagy mentális egészségére, valamint gazdasági okokra hivatkozva akadálytalanul elvégezhető a várandósság első szemeszterében, vagyis a 12. hétig. Kivételes esetekben azonban a várandósság ennél később is megszakítható.