,,Az Axioma Központ szellemi forrás és erőközpont kíván lenni, melynek küldetése a keresztények aktív közéleti szerepvállalásának előmozdítása Magyarországon” – mondta Földi-Kovács Andrea. Köszöntőjében kiemelte, a Központ missziója az, hogy az a keresztény értékeket és nézeteket terjessze a társadalomban.
A megnyitó kiemelt előadója Sophia Kuby volt, az ADF International stratégiai kapcsolatokért és képzésért felelős igazgatója. Kuby inspiráló beszédében felhívta a figyelmet a keresztények felelősségére korunk Európájában. Figyelmeztetett minket, hogy a világ, amelyhez szólnunk kell, nincsen jó állapotban. A keresztényeknek fel kell ismerniük és válaszolniuk kell a kihívásokra. Kiemelte a keresztények szerepét a társadalom megújításában és átformálásában, hangsúlyozva a bátorság és az állhatatosság fontosságát.
Az Axioma elnöke, Giró-Szász Áron, beszédével folytattuk, aki egy meghatározó és erős alternatívát ígért a közbeszédben. Hangsúlyozta, hogy ma az ember élvezetszerzési autonómiája uralja a közgondolkodást, mely trend szemben áll a keresztény felfogással.
Az Axioma azon dolgozik, hogy kutatásokkal, képzésekkel és médiatartalmakkal segítse a keresztényeket a társadalmi kihívásokkal szemben. Említésre került az Axioma életvédő aktivista képzése, Carl Trueman: The Rise and Triumph of the Modern Self című könyvének magyar nyelven történő kiadása, valamint az axioma.hu és a Földi-Kovács Andrea Carpe Deum című műsorának elindulása is.

A beszédeket egy könnyedebb hangvételű kerekasztal beszélgetés követte, ahol bemutatkoztak az Axioma munkatársai. Frivaldszky Edit, képzési referens, elmondta, hogy az Axioma képzései és előadássorozatai olyan kulcs kérdések köré szerveződnek, mint amilyen az életvédelem. Bakos Marcell, főszerkesztő, megerősítette, hogy az animációs videók mellett az Axioma további médiatartalmakkal bővíti a portfólióját: írásos tartalmakkal az axioma.hu-n, a megújult Axioma Podcast-tel és TikTok videókkal. Az Axioma Kutatási Vezetője, Pogrányi Lovas Miklós, kiemelte, hogy az agytrösztben végzett kutatások célzottan a bioetikai területre fókuszálnak. Filemon Norbert, senior kutató, pedig az egyik jelenlegi projektbe avatta be a közönséget, mely a pornográfia elleni fellépésre fókuszál.

Zárásul dr. Makláry Ákos, a KEESZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) elnöke imádkozott, kérve az Axioma küldetésének sikerességét és megáldását.
Az Axioma Központ hivatalos megnyitója a magyar társadalom számára új lehetőségeket teremt a keresztény értékek széles körű terjesztése és társadalmi párbeszéd elősegítése révén. Az Axioma csapata elkötelezetten áll az előttük álló kihívásokkal szemben, és tevékenységükkel hozzá szeretnének járulni a keresztény közéleti aktivitás fellendítéséhez.