Szerzetesként, ferences elöljáróként miért kezdett el a gyermekvédelem területével foglalkozni?

2014-ben, mikor megválasztottak ferences elöljárónak, azzal a szemlélettel kezdtem meg a munkát, hogy ha valamilyen gyermekvédelemmel kapcsolatos ügy felmerül, azzal mindenképpen foglalkozni fogok. Szerintem egy jó érzésű ember igyekszik a lehető legjobban helytállni a rábízott feladatban. Országos szinten sok intézmény tartozik a ferencesekhez: vannak oktatási, szociális és lelkipásztori intézményeink, ahol sajnos előfordulhatnak kiskorúakkal kapcsolatos visszaélések. Amikor elöljáró lettem, különböző erősségű ügyekre derült fény, amiket kezelni kellett, így rutint szereztem ebben. Ezek után a szerzetesi világban is megszületett az egységes döntés, hogy együtt, célzottan tegyünk valamit a gyermekvédelem ügyében.

Mit takar az Emberi Méltóság Stratégia?

A kezdeményezés a magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáján született meg. 2019-ben az elöljárók létrehoztak egy közös irodát annak érdekében, hogy a szerzetesrendek körében elinduljon egy együttgondolkodás az emberi méltóság kérdéséről. Az volt a célunk, hogy minden felmerülő helyzettel foglalkozzunk, ahol az emberi méltóság valamilyen módon sérülhet. Ilyennel találkozhatunk akár a rendi növendéknevelés során, szociális intézményeinkben vagy akár idősgondozó tevékenységünkben is, de ezen kívül is adódhat sok olyan szituáció, ahol hatalmi pozícióból egyesek átgázolnak a másik emberen. Ennek egy extrém esete a gyermekek szexuális bántalmazása, de egyéb felszín alatti visszaélési ügyek is vannak, amiket sokszor mi fedezünk fel, például gyakran ilyenek a családi problémák. Az Emberi Méltóság Stratégia ennek kapcsán jött létre, meghatároztunk néhány alappillért, amelyek mentén szeretnénk együttműködni az emberi méltóság védelmében. Ez a gyakorlatban képzésekben-, szabályzatalkotásban való segítséget, szakembergárda felállítását vagy külföldi joggyakorlatok beemelését jelenti.

Gyakran hallani, hogy a katolikus egyház nem tesz eleget a gyermekvédelem területén, az egyházon belüli abúzusok megelőzése érdekében. Igaz ez?

Ez egy elég összetett kérdés.

Ha megnézzük a világegyházat és a hivatalos egyházi szabályozást, akkor az látszik, hogy nem arról van szó, hogy nem tesz eleget, hanem sok szempontból még előtte is jár a világnak.

Ezzel együtt azonban az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ma is vannak egyházon belüli, bántóan kezeletlen helyzetek, amikben határozottabban kellene eljárni. Azt látom, hogy az utóbbi években ez a terület nagyon sokat alakult a szabályzatok és a prevenció szempontjából is. A magyar egyházat tekintve megnehezíti a helyzetet, hogy sokan még mindig nem hiszik el, hogy ez tényleg komoly probléma. Volt olyan tapasztalatom, hogy egy egyházi intézményben többször is jeleztük, hogy küldjék el képzésekre a kollégákat, de ez valahogy sosem történt meg. Ezek után kibukott az iskolában egy gyerekek közti ügy, ahol hirtelen előtérbe került, hogy mit is kellett volna a nevelőknek észrevenniük. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk a témáról, mert miközben jogos, hogy az egyháznak minden gyermekvédelmi ügyben szigorúan kell eljárnia, az elmúlt hónapokban láttuk, hogy ez nem csak és kizárólag a katolikus egyház problémája. Mostanában sokat tárgyalok más felekezetek képviselőivel és sokszor azt tapasztalom, hogy hozzánk jönnek tudásért, tanácsért a gyermekvédelem témáját illetően.

A közelmúltban olyan vélemény is elhangzott a közéletben, mely szerint a gyónási titok akadályt jelent a gyermekvédelem területén. Papként mit gondol erről?

A gyónási titok védelme egy nagyon szigorú szabály az egyházban. Lehet, hogy egy nemzeti kormány ezen változtatna, de a Szentszék ebben nem fog kompromisszumot kötni.

Irracionális az az elképzelés, hogy a gyóntatószékbe bejön egy pedofil és ezek után a pap jelenteni tud egy ilyen esetet.

Aki önmaga érintett a pedofíliában, annak általában egy olyan kognitív torzulás van a pszichéjében, aminek következtében az esetek döntő többségében valószínűleg be sem látja, hogy mit csinált, így nem valószínű, hogy erről beszélni fog. Másrészt, mi gyóntató papként általában nem tudjuk, hogy ki van a másik oldalon. Ebből kifolyólag nem is lehetne semmi érdemlegeset jelenteni egy ismeretlen személyről. Más kérdés, amikor egy áldozat gyónásából derül ki, hogy visszaélés történt vele. Minket papokat ebben a helyzetben is köt a gyónási titok. Erről a témáról Hans Zollner jezsuita pszichológus, teológus, a kiskorúak védelmére megalakított pápai bizottság korábbi tagja ír sokat, aki kimondja többek között azt is, hogy ahhoz, hogy egy áldozat merjen beszélni az őt ért traumáról, segítség lehet a tudat, hogy ezt egy olyan fórumon mondta el, ahonnan tudja, hogy nem kerül ki a története. Jó dolog a jelentési kötelezettség, de van az áldozati létnek az a szintű traumatizáltsága, amikor eltűnik a bizalmi szál és az illető csak úgy mer beszélni a történtekről, ha tudja, története nem kerül ki azonnal a nyilvánosság elé.

A gyónási titokkal kapcsolatban azt is el szeretném mondani, hogy a gyónás pillanatában azért bizonyos dolgokra bátorítható az illető. A pap adhatja elégtételnek, hogy a gyónó menjen el szakemberhez, vagy adja fel magát, ha olyan súlyos dolgot követett el. Illetve biztatható arra is, hogy egy gyónáson kívüli helyzetben találkozzon az atyával, beszéljenek a problémáról és attól kezdve már van eszköz a változtatásra a lelkipásztor kezében is.

Mit gondol, mi jelenti a legnagyobb veszélyt a gyermekekre nézve napjainkban?

A legnagyobb veszélyt szerintem a világból rájuk zúduló agresszív, függőséget okozó, káros viselkedési mintákat adó tartalmak, helyzetek jelentik. Itt mindenképpen kiemelném a digitalizált világ deformatív jellegét, különös tekintettel a pornográfiára. Az okostelefonok technológiája mindössze 15 éves, de már most olyan szintű változást hozott az emberek viselkedésébe, amit jelenleg még fel sem tudunk mérni. Az internetes zaklatástól (cyberbullying) elkezdve a beszűrődő agresszív mintákon át a jó behatások hiánya az, ami szerintem manapság a legveszélyesebb a fiatalokra nézve.

Az Axioma Központ nemrég publikált is egy tanulmányt az online gyermekvédelemről, melyben a pornográfia veszélyeire hívtuk fel a figyelmet. Ön is megkülönböztetett veszélynek érzi a pornográfia mai elterjedtségét?

Igen, mindenképpen egy valós veszélynek érzem. Problémásnak gondolom egy részről függőségképző oldaláról, amiről el kéne ismernünk, hogy létezik. Érdekes, hogy a pszichológustársadalomban nem egységes az a felfogás, hogy mindenképpen probléma a pornográfia. Másrészről a szexualitásra irányuló agresszív mintaadás szempontjából is veszélyesnek tartom.

A pornó képes kihatással lenni az intimitásról alkotott képünkre, amely problémákat okozhat az egyén saját hétköznapi párkapcsolatában, majd későbbi házasságában is.

Az áldozati oldalról nézve pedig, manapság az a közmegegyezés, hogy ha valaki teljesen szabadon megy bele, hogy róla felvételek készüljenek, azzal nincs semmi baj. Én komoly kérdésnek tartom ennek a szabadságnak a tényleges meglétét, hogy az egyént vajon mi viszi rá erre, és hogy ebben valóban benne van-e az egyén teljes szabadsága. Ez klasszikus emberkereskedelmi és személyiségi jogi kérdéseket is felvet. Ezen kívül itt van még a hosszútávú traumatizáltság problémája, amit akkor és ott nem biztos, hogy az illető reálisan fel tud mérni, de majd évtizedek múlva fogok vele találkozni a gyóntatószékben teljesen megtörve. Sokakkal találkozom, akik évekkel a történtek után sem tudnak megbocsájtani maguknak.

Hogyan tud az egyház preventív módon, aktívan szerepet vállalni abban, hogy kellően felvértezze a gyermekeket és a szülőket az említett kihívásokkal szemben?

Szerintem itt a képzésnek van kulcsfontosságú szerepe. Fontos, hogy olyan informatív tájékoztatást tudjunk nyújtani, ahol szó van áldozattá válásról, rizikófaktorokról, ennek pszichológiájáról, traumatizáltságról és az elkövetői oldalról is. Elengedhetetlen még, hogy mindez tudatos keretek között történjen, az intézményeinkben legyenek szabályzatok, visszaélés esetén pedig legyen eljárási protokoll, amihez igazodunk. Úgy gondolom, hogy a legtöbbet úgy tehetjük, hogy megfelelő képzést nyújtunk minden szinten, a diákok, a pedagógusok és a szülők szintjén is. Egyházi intézményeinknek fel kell vállalnia ezt az edukáló szerepet a prevenció érdekében.

Ön szerint milyen szerepe van az egyháznak és a szülőknek a keresztény szexuáletika tanításában?

A gyerek kétségkívül otthonról kapja az első mintákat, ezért is hangsúlyoztam a szülők edukálásának fontosságát. Muszáj foglalkoznunk azzal, hogy a szülői társadalmat felkészítsük arra, hogy egyfajta tudatossággal álljon saját mintaadó szerepéhez olyan témákban, mint a testről való gondolkodás, illetve a párok közötti viselkedés. Ugyanis nem lehetnek illúzióink:

a valóság az, hogy manapság már az alsó tagozat is pornográfiát néz.

Egy kiskorú gyerek fog találkozni pornográfiával, így az egyháznak a pozitív minták képviseletével kell ezzel szembe menni. Ezt úgy tudjuk megtenni, ha támogató közegként beállunk a család mögé és a szülőkkel együtt erősítjük a pozitív szexuáletikai mintákat.

Sokan mondják, hogy az egyház figyelmét jobban lekötik a szexualitást érintő kérdések („melegházasság”, abortusz, fogamzásgátlás), mint mondjuk a gazdasági kérdések és más társadalmi témák. Ön is így látja?

Szerintem ebben tényleg önvizsgálatra szorul az egyház. A gazdasági kérdések és a szociális igazságosság elemi részei a jézusi tanításnak és azt gondolom, hogy többet kellene ezekkel foglalkozni. A hatodik parancsolattal kapcsolatos kérdések gyakrabban jönnek elő a gyóntatószékben, mint mondjuk adózással kapcsolatos problémák és szembesülnünk kell azzal, hogy ez nem biztos, hogy jól van így. Ezen a területen van még hova fejlődnünk.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola új gyermekvédelmi fókuszú képzése jelzi, hogy a gyermekvédelem nem csak elméletben fontos az egyháznak. Mi a célja ennek a képzésnek, mit tanítanak és milyen témákat járnak körül a felnőttképzés során?

Ez a februárban indult 120 órás felnőttképzési program tulajdonképpen egy római központi képzés magyar változata. A Pápai Gergely Egyetem gyermekvédelmi központjából indult az eredeti kezdeményezés, amely az egyházon belüli, gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazás kérdését vizsgálta és kezelte. A magyar képzés annyiban tér el, hogy a gyermekvédelmen kívül az emberi méltóságot is integrálja. A program egy erős, nagyon alapvető emberi oldalról indul, körbejárjuk, hogy keresztényként mit gondolunk emberről, méltóságról, hatalomról, határokról, sebezhetőségről, szexualitásról, intimitásvágyról, normakövetésről. Ezek után olyan témákkal foglalkozunk, mint áldozati lét, elkövetői lét, gyógyulás lehetősége, kommunikáció, egyházon belüli abúzus, gyóntatás, lelkivezetésben való határátlépés, prevenció és még egyéb más témák is. Fontos kiemelnem, hogy ez a képzés elsősorban csapatmunkára, együtt gondolkodásra ösztönöz, egyfajta formálódási folyamaton viszi végig a részvevőt. A hallgatóknak a képzés során végig van egy mentoruk, akikkel átbeszélik a témákat, majd mindegyikről írnak egy személyes reflexiót.

Azt szeretnénk, hogy ezeket a témákat az egyes élethelyzetben lévő emberek saját maguk számára dolgozzák fel egy csoport részeként és közben az is kiderüljön számukra, hogy az adott témában mik a fontos dolgok, mi miért van úgy a katolikus tanításban.

Az első csoport most fog végezni, de tervben van, hogy ősszel újra elindítjuk a képzést, addigra már magyar akkreditációval, illetve pedagógus továbbképzésnek is minősíthető lesz, de természetesen nem csak az oktatásban dolgozók jelentkezését várjuk.

Nyitókép: Axioma