Közel egy éve már, hogy az amerikai Kentucky állam egy kisvárosában tavaly februárban ébredési hullám indult, azaz egy olyan esemény, mely során emberek tömegei térnek keresztény hitre. A nyilvánosságot széles körben bejáró ébredés 50-70 ezer embert vonzott az alig 6 ezer fős Wilmore-ba, leterhelve a kisváros infrastruktúráját. A közeli Asbury Teológiai Szeminárium szintén megnyitotta épületeit az érkező tömeg számára – emlékszik vissza Mark Tooley reflexiójában a Christian Post oldalon.

Az esemény sorozat az Asbury Egyetem szokásos diák-istentiszteletén kezdődött: ugyanis a jelenlévők az alkalom végén nem távoztak, hanem spontán módon folytatták a dicsőítő dalok éneklését. A dicsőítéshez egyre többen csatlakoztak, míg a jelenség egész Amerika figyelmét magára vonta. Mindez két héten át tartott, azonban ezt követően az egyetemi hatóságoknak le kellett zárnia az alkalmat.

Tooley reflexiójában említi, hogy az Asbury Egyetemtől nem messze található Cane Ridge, amely a második nagy ébredés fontos helyszíne volt. A 19. századi második nagy ébredés (mely össztársadalmi hatást vont maga után) presbiteriánus gyökerű volt, ám baptistákra és metodistákra is kiterjedt, majd ebből nőtt ki az úgy nevezett restaurációs mozgalom és a Krisztus egyházai (Churches of Christ) felekezet. Ekkor ezrek dicsőítették hangosan Istent és sokan közülük a földre borultak, amikor felismerték bűnük súlyát, valamint a kegyelem szépségét.

Azonban az Asbury ébredés nem ilyen volt. ,,Az éneklés, az imák és a bizonyságtételek mind visszafogottak voltak”, a dicsőítést pedig végig diákok vezették – emlékeztet Tooley, majd hozzáteszi: ,,Nem volt nagyképernyő, pirotechnika vagy koreográfia. Az elektromosságon, fűtésen és házon belüli vízvezetéken kívül a technológia nem volt sokkal fejlettebb az Asbury Szemináriumon, mint 223 évvel azelőtt Cane Ridge-ben.” A részvevők himnuszokat (régi keresztény dicsőítő dalokat) énekeltek, imádkoztak, és megvallották a bűneiket.

A szerző megjegyzi, hogy a Wall Street Journal-ben kritikával illették az ébredést, mondván, hogy elképzelhető, hogy a megtéréseket csupán megjátszották. A kritika megfogalmazója – bizonyos D.G. Hart – felteszi a kérdést, hogy vajon nem csupán „ébredésizmusról” van-e szó Asbury esetében, azaz olyan jelenségről, mely mély emocionális megélést ugyan megenged, ám tartós változást nem hoz? ,,Vajon az ébredés érzelmi magaslatai kiállják-e az élet csalódásait? (…) A lassú, állhatatos növekedés a hitben [nem-e] megbízhatóbb útja a keresztény hitbeli érettségnek?”

Az Asbury ébredés részvevői vagy a tágabb metodista világ aligha venné zokon ezeket a kérdéseket. Az ébredésen ugyanis a résztvevők nem csupán ,,érzelmi magaslatokról”, hanem bátorításról és békességről számoltak be.

Tooley megjegyzi, hogy John Wesley, a metodizmus alapítójának teológiája szerint Isten a szíven és az értelmen keresztül is munkálkodik. A metodista irányzat nagy hangsúlyt fektetett a megszentelődésre is. A wesleyánus szellemiség tehát nem az érzelmi magaslatokról szól, hanem sokkal inkább a szilárd, rendszeres kitartásról az isteni kegyelmen keresztül.

Tooley az ébredés nemzetközi vonatozására is kitér: Anekdoták szerint az Asbury ébredés szellemisége globálisan is elterjedt. Valószínűleg évtizedekkel később hallani fogunk majd olyan gyülekezetekről, felekezetekről és közösségekről, amelyek ebből az ébredésből nőttek ki.

,,Az Asbury ébredés egy szükséges emlékeztető volt, hogy Isten gyakran tartogat meglepetéseket és a megváltó munkája folytatódik. Isten munkája legtöbbször nem drámaian nagy közösségi eseményeken jelenik meg. Többnyire csendben bontakozik ki a hívők életében. Az alkalmankénti nyilvános kiáradások azonban segítenek emlékezni az evangélium erejére” – összegez Tooley.

Nyitókép: Inside Higher Ed