A Hallow nevű katolikus imaalkalmazás lett az App Store legnépszerűbb alkalmazása hamvazószerdán, amely a 40 napos nagyböjt kezdetét jelzi, annak emlékére, hogy Jézus Krisztus 40 napot töltött a pusztában, mielőtt megkezdte nyilvános szolgálatát – számolt be a Daily Wire.
Az imaalkalmazás az X-en közzétett bejegyzésében megosztotta: „A Hollow App lett az első az App Store-ban! Dicsőség Jézusnak – valójában Ő a #1!” Ez az első vallási témájú alkalmazás, amely a lista élére került.
„Elképesztően örülünk annak, hogy milyen sokan töltötték le az alkalmazást a nagyböjt első napján” – állt a posztban. „Több mint egymillió ember csatlakozott a kihíváshoz és kezdett meg egy szívet-és jellemet átformáló utat az imán keresztül.”
A Hallow által megosztott képen látható, hogy az imaalkalmazás megelőzte a Temu nevű vásárlási appot, amelyet a közösségi média alkalmazás, a Threads követett. Egy második bejegyzésben a vállalat megjegyezte, hogy bár nekik csak 85 alkalmazottjuk van, győzelmükkel olyan cégeket előztek meg, mint a 10 ezer alkalmazottat foglalkoztató Temu és a 67 ezer dolgozót foglalkoztató Threads.
„El vagyunk ájulva” – mondta Alex Jones, a Hallow vezérigazgatója és társalapítója egy sajtóközleményben.
„Amikor elindítottuk a Hallow-t, azt sem tudtuk elképzelni, hogy ezer ember együtt imádkozik rajta, nemhogy egymillió”.
„Isten hihetetlen dolgokat tesz” – tette hozzá Jones. „Minden dicsőség, elismerés és hála Őt illeti. Sosem gondoltam volna, hogy az App Store csúcsán leszünk. A többi top 100-ban lévő alkalmazás között olyan több tízezer alkalmazottal rendelkező, régóta népszerű appokat találunk, mint a Netflix, a Spotify, az Amazon, a Google vagy az Instagram.”
Az alkalmazás népszerűségének növekedését olyan katolikus hírességek segítették, mint a Chosen című sorozat főszereplője, Jonathan Roumie vagy a hollywoodi szupersztár Mark Wahlberg, akik a Super Bowl alatt sugárzott reklámban arra buzdították az embereket, hogy csatlakozzanak hozzájuk az alkalmazásban. A vállalat elmondása szerint soha nem töltötték le még annyian az alkalmazást, mint ezután a reklám után, amelyben arra szólították fel az embereket, hogy szánjanak egy pillanatot arra, hogy hálát adjanak Istennek, és csatlakozzanak az imakihíváshoz a nagyböjt idején.
Wahlberg és Roumie több ízben beszélt a Hallow-val való együttműködésükről. „Azt gondolom, remek, hogy idén hamvazószerda Valentin-napra esett” – mondta Wahlberg. „Mert hol is kaphatnál nagyobb szeretetet, mint az Úrnál? A mostani időszakban szükségünk van olyan dolgokra, amelyek összehozzák az embereket, és az ima ereje ezt teszi” – hangsúlyozta.
„Hálával kezdjük a napot, mert tudjuk, hogy annyi mindent kaptunk ebben az életben, amiért hálásak lehetünk Istennek” – tette hozzá Roumie.