„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” Jézus Krisztus szavai Pedro Ballester történetének ismeretében különös jelentőséggel bírnak. Pedro, egy Angliában élő spanyol egyetemista, tizenhatéves volt, amikor 2014-ben csontrákkal diagnosztizálták. Komoly, de vidám fiatalembernek ismerték, aki szorgalmasan tanult, egyszerre volt társaságkedvelő és egyenes, kerülve minden felhajtást és érzelgősséget. Keresztény hitét jól ismerte, és örömmel osztotta meg barátaival, de mindig nagyon természetes módon. Az első kezelés sikeresnek tűnt, de rövidesen a rák nagyobb erővel tért vissza. Ettől kezdve Pedro általában erős fájdalmakkal küzdött, amelyeket igyekezett Istennek ajánlani, fájdalmait a kereszten lévő Megváltó szenvedésével egyesíteni. Amikor fél évvel 2018-as halála előtt egy barátja megkérdezte tőle, hogy boldog-e, akkor – három év szenvedés után és a közeli halál biztos tudatában – Pedro azt válaszolta, hogy
„Soha nem voltam még boldogabb”.
Egy ehhez hasonló tragikus helyzetben persze nem egyszerű ilyen mély értelmet tulajdonítani a szenvedésnek, és ekkora méltósággal viselni egy halálos betegséget. Az ilyen esetekre a nyugati világ több országában (például Hollandiában, Belgiumban, Kanadában) – annak ellenére, hogy a fájdalomcsillapítás soha nem látott hatékonysággal működik – már bevett gyakorlat a jogrendszer által biztosított eutanázia, amely során az orvos szándékos módon, általában a beteg kérésére kioltja páciense életét, mert úgy gondolja, hogy jobban jár a halállal, mint a szenvedéssel, vagy az asszisztált öngyilkosság, ahol az orvos gyógyszereket vagy más módszereket bocsát a beteg rendelkezésére azzal a szándékkal, hogy a beteg öngyilkossági célból használja fel azokat.
Az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság legalizációja mellett lobbizók hazánkban is aktívak, a magyar közvélemény pedig egyre inkább megkérdőjelezi a természetes halál kizárólagosságát.
Az Opinio piackutató alkalmazásával készített felmérés szerint a magyarok mindössze 7%-a ellenzi az eutanáziát, míg 79%-a (59%-a bizonyos feltételek mellett, 20%-uk teljes mértékben) elfogadhatónak tartja. A válaszadók legnagyobb arányban úgy fogalmaztak, hogy az eutanázia akkor lenne elfogadható, ha a beteg súlyos, gyógyíthatatlan állapotban van (67%), de az elfogadható indokok között sokan jelölték azt is, ha a beteg kifejezetten kéri a „kegyes halál” lehetőségét (56%). Az Index és a PegaPoll 2023. november 29. és december 4. között végzett felmérése alapján a válaszadók 91%-a szerint „az eutanázia etikus megoldás lehet súlyos betegség esetén”; míg 75%-a szerint az eutanázia „elfogadható, ha a beteg állapota visszafordíthatatlan, és szenved”.
A többségi vélemény ugyanakkor nem mindig esik egybe az igazsággal.
A közvéleményre hazánkban jelentős hatást gyakorolt Karsai Dániel széles körben ismertté vált, szívszorító története. Az alkotmányjogászt 2022 nyarán, 45 évesen amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS-szel) diagnosztizálták, és drámai módon 2024 szeptemberében elhunyt. A két időpont között Karsai kampányt folytatott az aktív eutanázia legalizálásáért, mely során megtámadta a magyar jogi szabályozást a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, és a Momentummal népszavazást is kezdeményezett. Fellépése sok szempontból hasonlít a kanadai Sue Rodriguez aktivizmusához, aki szintén ALS-es betegként állt az aktív eutanázia legalizálásának élére, mely be is következett.
A halállal senki sem ivott áldomást. Az eutanáziához való hozzáállás valójában az emberi lét legmélyebb kérdéseit feszegeti. Ki az ember? Mi az élet célja? Miben áll az ember boldogsága? Mi értelme a szenvedésnek? Van-e élet a halál után? Tanulmányunk nem csak keresztényeknek szól.
Úgy gondoljuk, hogy az eutanázia szabályozása egy olyan, heves vitákkal övezett terület, ahol senki sem lehet semleges.
Véleményünk szerint a helyes álláspont kialakításához nemcsak filozófiai, hanem teológiai érvekre is szükség van, mivel a hit és az ész az a két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére.
Az eutanázia kérdésében szükséges egy pozitív és egy negatív jogalkotói út is. A pozitív út alapján emelni kell a palliatív ellátás elérhetőségét és színvonalát. Az orvosi hivatás egészét pedig nem úgy kell megközelíteni, mint egy, a betegség és a halál elleni technikai hadjáratot, hanem mint egy olyan tudományt, amelynek képessé kell tennie a pácienseket, hogy a lehető legjobb életet éljék, nemcsak a felépülés folyamatában, hanem a halálhoz vezető úton is. A negatív út alapján az Egyesült Királyság korábbi tapasztalatait tartjuk irányadónak, ahol az akkori társadalmi vitát követően jogalkotók amellett döntöttek, hogy az eutanázia illegális marad. A Lordok háza orvosi etikai bizottsága 1994-es határozata így foglalta össze a döntést:
„Nincs elegendő ok arra, hogy a társadalom gyengítse a szándékos emberölés tilalmát, amely a jog és a társadalmi kapcsolatok sarokköve.
Az egyedi esetek nem alapozhatnak meg észszerűen egy olyan politikát, amelynek ilyen súlyos és széles körű következményei lennének. Az eutanázia kérdése olyan kérdés, amelyben az egyén érdekei nem választhatók el a társadalom egészének érdekeitől.”
A teljes tanulmányunk itt érhető el:
