A Feröer-szigetek fáktól teljesen lecsupaszított, vízesésektől, hegyi tavaktól és fjordoktól tarkított zord szépsége olyan érzést kelt bennünk, mintha Isten egy hegyi sivatagot emelt volna az óceánban. Ezeken a távoli szigeteken mindössze 55 ezer ember él, akiket nagyrészt a halászat tart el. Skandináv ország lévén a Feröer-szigetekiek számos északi jellegzetességgel – elégedettséggel és minimalizmussal – bírnak, ugyanakkor híján vannak egy meghatározó északi tulajdonságnak, az ateizmusnak. Carl Jan Christian Roth lelkész, a The Gospel Coalition Norden vezetője fel volt készülve a táj szépségére. Amire viszont nem számított, az az, hogy a Feröer-szigetek népe milyen mértékben Isten népe.

Az Úr természetben megnyilvánuló dicsősége, a kelta szerzetesek korai jelenléte és a szigeteken végzett testvéri missziók egész Európa egyik legkeresztényibb nemzetévé tette őket. A dán lutheránus egyház mindig is erősebben volt jelen a Feröer-szigeteken, mint a dán királyság más részein. Az 1860-as években pedig William Sloan, a plymouthi testvérek evangélistája érkezett a Feröer-szigetekre és

tizenhárom éven keresztül prédikált, mire először megtérést láthatott, de végül jelentős hitbuzgalom bontakozott ki.

Roth megérkezésük élményéről beszámolva úgy fogalmaz, érezni lehetett, ahogy Krisztus szeretete és hűsége átjárja az ottani keresztények szavait és cselekedeteit. Amikor a fjord-parti Saloa templomban prédikált Fuglafjørðurban, az istentiszteleten hosszú csendes időszakok voltak, majd a résztvevők spontán kértek énekeket az énekeskönyvből, imákat és szentírási részeket. A Brethren Egyháznak, amelynek hagyományai a baptistákéhoz hasonlóak, nincsenek hivatásos papjai. Ez bent tartja a laikusokat a szolgálatban, és azt az érzést adja nekik, mintha a saját tulajdonjogukban lennének a templomépületek, amelyek az északi országok legszebbjei közé tartoznak.

A feröeriek közül sokan magasan képzett zenészek amellett, hogy mindennapi munkájukat végzik. Egy olyan korban, amikor az olvasást és a művészetet a képernyők váltják fel, a feröeriek szabadidejük nagy részét még mindig olvasással vagy kézműves foglalkozásokkal töltik, például kötéssel és festéssel.

A feröeri nép rejtett kincsnek tűnik.

Amikor el vagyunk szigetelve a nagyvárosoktól, a világ vérkeringésétől, könnyű úgy érezni, hogy még Isten szeme elől is rejtve vagyunk, pedig Isten gyakran éppen a magányunkban formál bennünket az Ő dicsőségének legnagyobb eszközeivé. Mózes második könyvének 3. fejezete 1. és 2. verseiben ezt olvashatjuk: „Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor.” A magány és az elszigeteltség ezen időszakára pontosan azért volt szüksége Mózesnek, hogy Isten megerősítse jellemét, segítsen neki megfeledkezni önmagáról, hogy az Ő erejére tekintsen, amely a gyengeségen keresztül is képes felragyogni.

Roth hisz benne, hogy a Feröer-szigetek lakói áldássá válhatnak Isten népe számára az egész világon, mert megmutatják, hogy soha nem vagyunk elszigetelve a mindenütt jelenlévő Istenünktől.

A feröeri kereszténység közelebbről:

A legnagyobb keresztény közösséget az evangélikus Feröeri Népegyház adja, amely 2007-ben függetlenedett dán anyaegyházától, ezzel pedig a világ egyik legkisebb államegyháza lett. A szigeteken jelen vannak a cikkben említett testvérközösségek, a 7 imaházzal rendelkező pünkösdiek, valamint az adventisták is. A katolikus közösség körülbelül 300 főt számlál, de közel száz éve ferences nővérek is szolgálnak Feröeren. (Forrás: Wikipedia, katolsk.fro)

Forrás: The Gospel Coalition

Nyitóképünkön Sandavagur falu temploma. Fotó: Shutterstock