Jelentős zavart keltett a katolikus egyházban – és részben még azon túl is – a tavaly év végén kiadott szentszéki dokumentum, a Fiducia Supplicans. De hogyan reagáljanak a hithű katolikusok erre a dokumentumra, illetve hogyan viszonyuljanak azokhoz a kérdésekhez, amelyeket az rendezni kíván? Ezt a kérdést járta körül a National Catholic Register felületén megjelent elemzésében Jennifer Robac Morse. A Ruth Institute alapító elnöke által javasolt válasz egyszerre felel meg a teológiai, lelkipásztori és tudományos szempontoknak. Kiindulópontja szerint pedig elsősorban és alapvetően azokra a személyekre kell összpontosítani, akik eltávolodtak az LMBTQ-identitástól.
Megfigyelése szerint ezek a személyek magukévá teszik az egyház tanítását, és rájöttek, hogy az egyház ősi és tiszteletreméltó tanítása szerint élve az javítja az életüket.
Tudományosan helytálló
Robac Morse rámutat arra, hogy bár az LMBTQ-fanatikusok gyakran hivatkoznak „a modern tudomány” eredményeire, amikor az egyház tanításának, vagy legalább lelkipásztori gyakorlatának megváltoztatását követelik, ennél részletesebben nem fejtik ki „tudományos” álláspontjukat – már csak azért sem, mert „a modern tudomány legjava megállapította, hogy az emberek nem »születnek melegnek«”.
Ma már látható, hogy az emberek megváltoztathatják szexuális orientációjukat, ám ez véletlenül sem „egyirányú utca”, mint ahogy a lobbi igyekszik bemutatni: egyes becslések szerint ma több a volt homoszexuális (és biszexuális, leszbikus), mint akik jelenleg is annak mondják magukat.
(Erről lásd e dokumentum 2. táblázatát.) A változás folyamatában segítő terápia pedig valójában nem káros.
A szakember hozzátette: azok az emberek, akik maguk mögött hagyták a „pride-kultúrát”, élő tanúi e tudományos eredmények igazságának.
Teológiailag helytálló
„Az LMBT-identitást sikeresen elhagyott emberek kiemelése rávilágít az Egyház ősi tanításainak szépségére. Életük cáfolja azt az elképzelést, hogy irreális, sőt kegyetlen elvárni az emberektől, hogy megváltozzanak” – fogalmazott Jennifer Robac Morse. Mint írta, ezek a férfiak és nők boldog, teljes életet élnek az evangélium világos tanítása szerint. Vannak, akik nem házasodtak meg, míg mások évek, évtizedek óta házasok hagyományos, szép családban és gyerekeket nevelnek.
„Ha felhívjuk a figyelmet életük döntésére, azzal rávilágítunk arra, hogy az evangélium nem olyan nehéz, hogy elérhetetlen legyen” – tette hozzá.
Pasztorális szempontból is helyes
Megjegyezte: éppen a Fiducia Supplicans körüli vita mutatott rá arra, hogy gyakran a „pasztorális” kifejezéssel dobálóznak azok, akik változást, enyhülést szeretnének elérni az egyház tanításában és gyakorlatában, ám rendre elmarad e szó gondos körbejárása és meghatározása. A szerző a „pásztorkodást” eképpen értelmezi: „Igen, Jézus szeret mindannyiunkat, úgy, ahogy vagyunk. És túlságosan szeret minket ahhoz, hogy olyannak hagyjon minket, amilyenek vagyunk.”
Ha a keresztény közösségek segítenek a „pride-kultúrát” hátrahagyó emberek kiemelésében, támogatják őket, az reményt ad azoknak, akik még küzdenek.
Ha látják, hogy a barátság és a boldogság lehetséges, egyben azt is láthatják, hogy „túl lehet lépni a kényszeres gondolatokon és viselkedéseken”, hiszen „meglátják egy teljesebb identitás lehetőségét Krisztusban, minden olyan szexuális identitáson túl, amelyet magukévá tettek”.
Az evangéliumi szempont
Jennifer Roback Morse szerint, ha az LMBTQ-életmódot elhagyókra koncentrálunk, az az evangélium szempontjából is helyénvaló. Mint írta, mára nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legtöbb ember, aki tartós változást ért el, kihasználta a szakmai segítség, a támogató csoportok és a spirituális fegyelem kombinációját. Morse rámutatott: az Egyház tanításának ellenzői és tágabb értelemben a Fiducia Supplicans számos támogatója azt állítja, hogy az értelem által diktált, egészséges változás elvileg nem lehetséges. Az általuk megkérdezett (Morse egy jelentős tapasztalattal bíró intézmény vezetője – a szerk.) „volt melegek” azonban annyira megváltoztak, hogy gyakorlatilag heteroszexuális életet élnek.
„Kihívom azokat, akik szkeptikusak az egyház tanításaival kapcsolatban, hogy gondolják át, mi teszi ezt lehetővé.
Ha Jézus nem más, mint »képzeletbeli barátunk«, hogyan lehetséges, hogy sok ember találkozott Jézussal, ami képessé teszi őket arra, hogy olyasmit tegyenek, ami kritikusaink szerint elvileg lehetetlen?
Ezt a kérdést meghagyom a szkeptikusoknak, hogy oldják meg maguknak.”
Írása végén a szerző úgy vélekedik, a Fiducia Supplicans által keltett zűrzavar még sokáig velünk marad, ugyanakkor a fenti javaslat alkalmas arra, hogy e zűrzavarnak legalább egy részét rendezze. „Azok az emberek, akik egykor magukévá tették az LMBTQ-identitást, most pedig különböző elkötelezettségek köré szervezik életüket, többen vannak, mint gondolnánk. Az életük segíthet leküzdeni az ellentétes narratívát. Emellett a mi Urunk munkálkodik rajtuk. Tapasztalataik bemutatása képes lelkeket nyerni Krisztus számára” – zárja sorait a szakember.
Forrás: National Catholic Register
Nyitókép: Shutterstock