A Szentszékhez akkreditált nagyköveteknek tartott beszédében Ferenc pápa sajnálattal állapította meg, hogy a 2024-es évben a békét továbbra is veszély fenyegeti, sőt néhol már el is veszett.
A pápa a beszédében egy hosszú listát sorolt fel azokról a problémákról, melyek az emberiséget sújtják, valamint a nemzetközi humanitárius jogi jogsértésekről, melyek mindezt lehetővé teszik. Ezek között megemlítette az orosz-ukrán háborút, az Izrael és a Hamász közti háborút, a migrációt, a klímaválságot és a nukleáris és hagyományos fegyverek gyártását is.
Az egyházfő emellett kisebb problémákat is felsorolt, melyek szerinte a békére és az emberi méltóságra nézve is fenyegetést jelentenek. Ilyen például a béranyaság.
A meg nem született gyermekeket védelem illeti meg és nem szabad őket ,,elnyomni és az embercsempészet tárgyává tenni” – mondta.
,,Az úgynevezett béranyaságot szégyenletes gyakorlatnak tartom, amely súlyosan sérti a nő és a gyermek méltóságát, valamint kizsákmányolja a materiális szükséget szenvedő édesanya helyzetét” – folytatta.
Végül hozzátette, hogy egy gyermek ajándék és sosem képezheti ,,kereskedelmi szerződés” alapját, majd a béranyaság egyetemes tiltásárára szólított fel.
Ferenc korábban már kifejezte, hogy a Katolikus Egyház ellenzi az általa „kiadó anyaméhnek” nevezett jelenséget. A gyakorlatot több európai ország is tiltja, mint például Spanyolország és Olaszország. A Vatikán doktrinális hivatala mindazonáltal egyértelművé tette, hogy azok a homoszexuális szülők, akik a béranyaságot választják, megkeresztelhetik a gyermekeiket.