Ahogy arról az axioma.hu is beszámolt, 2023 december 23-án Michael Cassidy ledöntötte, majd lefejezte az iwoai Capitólimban emelt sátánista Bahomet szobrot. A Mississippiben élő 35 éves Cassidy beismerte tettét és önkéntesen feladta magát az épületben tartózkodó rendőröknél. Akciójáért ezt követően őrizetbe vették és négyrendbeli rongálással vádolták meg.
Bírósági dokumentumok szerint a szoborban okozott kár helyreállítása 750 és 1500 dollár közötti költséget jelenthet – számolt be a Daily Wire. A Polk megyei ügyészség szerint Iowa állam gyűlölet-bűncselekményről szóló törvénye értelmében Cassidy „egyéni jogokat sértett”.
A dokumentumok azt is megjegyzik, hogy az új bizonyítékok fényében a vádat három rendbeli rongálásra emelték, amely az Egyesült Államokban ,,D kategóriás felony” bűncselekménynek számít. Ez azt jelenti, hogy elmarasztaló ítélet esetén Cassidy-re legalább 1 év szabadságvesztést és jelentős pénzbírságot is kiszabhatnak.
„A bizonyítékok azt mutatják” – mondta Lynn Hicks, a Polk Megyei Ügyészség szóvivője – „hogy a vádlott a bűnüldöző szervek és a nyilvánosság előtt olyan kijelentéseket tett, amelyek arra utalnak, hogy a tulajdont a sértett vallása miatt rombolta le.”
A sátánista szobor Capitóliumban való kiállítását Iowa állam engedélyezte helyi Sátánista Templom számára. Incidense után Cassidy a Republic Sentinel-nek elmondta, hogy miért döntött úgy, hogy megsemmisíti a szobrot:
„Megláttam ezt az istenkáromló szobrot és felháborodtam. A lelkiismeretem márpedig az Isten igéjének a foglya, nem pedig egy bürokratikus rendeleté, úgyhogy cselekedtem.”
„Lehet, hogy a világ azt mondja a keresztényeknek, hogy engedelmesen fogadják csak el a sátán legitimációját, de az alapító atyák egyike sem tartotta volna a sátáni oltárok kormányzati szentesítését az államok törvényhozásának épületeiben, az első alkotmánykiegészítés értelmében védettnek” – fűzte hozzá.
Cassidy jogi költségeinek fedezésére már több, mint 90 ezer dollár gyűlt össze a GiveSendGo oldalon.