Március 22-én a Daily Wire ügyvezetője, Jeremy Boering az X-en bejelentette, hogy megszűnt a cég munkaviszonya Candace Owens-szel, az egyik népszerű műsorvezetővel. Owens távozása hátterében általánosságban az áll, hogy egyes megnyilvánulásaival óhatatlanul is az antiszemita szélsőjobboldal felé tett gesztusokat. Boering bejelentése után Owens szimpatizánsai a ,,Krisztus a király” kiposztolásával fejezték ki szolidaritásukat, a kifejezés így rövidesen felkerült az X ,,trending” azaz felkapott kifejezéseinek listájára.
A szavak mögött
A történteket kívülről figyelő keresztények minden bizonnyal azt kérdezik magukban, hogy miért lenne antiszemita kimondani a kereszténység egyik több évezredes alapigazságát, miszerint ,,Krisztus a király”? A történelmi kereszténység ugyanis mindig is vallotta, hogy Krisztus feltámadása óta a teremtés egésze felett, Isten jobbján uralkodik. ,,Mivel a Biblia is azt mondja, hogy ,,Krisztus a király”, azok akik azt mondják, hogy antiszemita annak kimondása, hogy ,,Krisztus a király”, Istent vádolják antiszemitizmussal” – írja a helyzet kapcsán Samuel Sey, kanadai publicista. Mindez tehát attól függ, hogy mit is értünk a kifejezés alatt.
Ahogy Jeremy Boering fogalmazott az X-en: ,,Mitől antiszemita a „Krisztus a király” kijelentés? Ugyanattól, amitől bármi más: ha arra használják, hogy antiszemitizmust fejezzenek ki vele. Ez olyan, mintha valaki azt kérdezné: „hogy lesz egy lapátból gyilkos fegyver?” Úgy, hogy valakit megölnek vele. (…) A „Krisztus a király” kijelentés sem önmagában antiszemita. Ez attól függ, hogyan használják.”
,,Hiába vesszük Isten nevét, ha ezt a kifejezést önmagunk népszerűsítésére, a zsidók bosszantására, vagy a politikai ellenfeleink támadására használjuk” – fűzte hozzá.
A kifejezés használói
Mindez könnyen belátható abból, hogy a kifejezést muszlimok is előszeretettel használják, mint SNEAKO vagy éppen Andrew Tate. Az esetükben a ,,Krisztus a király” sokkal inkább értelmezhető Izrael és a zsidóság elleni kritikának, semmint a megtérés jelének.
A kifejezés antiszemita célra való felhasználásában azonban Nick Fuentes, szélsőjobboldali influenszer játszott jelentős szerepet, aki egy beszédében arról értekezett, hogy véget kell vetni Amerikában ,,a zsidó hatalomnak”, valamint arról, hogy ,,Amerika nem egy zsidó nemzet, hanem egy keresztény nemzet.” Erre válaszul az őt hallgatók skandálni kezdték, hogy „Krisztus a király!”.
A kifejezés ezt követően vált az amerikai szélsőjobbhoz kötődő szlogenné. Andrew Klavan, a Daily Wire egy másik műsorvezetője (aki egyébként keresztény hitre tért zsidó) szintén erőteljes szavakkal bírálta Owenst, valamint az arra irányuló törekvést, hogy keresztény igazságokat gonosz célokra használjanak fel.
Klavan szerint Owens kiállt az antiszemitizmussal vádolt Kanye West mellett, kétes kijelentéseket tett Hitlerről, valamint egy rabbinak szánt vérvádat emlegető posztot is kedvelt az X-en.
Nem most kezdődött
A Candace Owens és a Daily Wire közötti feszültség már novemberben is érzékelhető volt, amikor is Owens összetűzésbe került Ben Shapiro-val, a Daily Wire (ortodox zsidó) alapítójával. Owens ugyanis több alkalommal is bírálta az izraeli kormányt az október 7-i terrortámadás után. Többek között azt állította, hogy az izraeli kormány népirtást követ el Gázában.
Ezt követően napvilágot látott egy közönség által rögzített videó, amelyen Shapiro Owens Izraelről alkotott nézeteit ,,gyalázatosnak” nevezte. Owens erre a Máté 6,24-et idézte, amiben az áll, hogy senki sem szolgálhat két Úrnak, Istennek és a mammonnak. Shapiro erre reagálva lényegében azt mondta, hogy ha Owens úgy érzi, hogy munkavállalása a Daily Wire-nél a hitébe ütközik, akkor nyugodtan távozzon.
Owens válaszul a következőt írta: ,,Túl messzire mész, ha azt mondod, hogy nem idézhetek a Bibliából. A Biblia nem rólad szól – írta, majd hozzátette, hogy ,,Krisztus a király.”
A cikk elején is idézet Samuel Sey szerint azok, akik Owens védelmében használják a ,,Krisztus a király” kifejezést hasonlóan járnak el, mint a farizeusok Jézus idején, akikről Krisztus a következőt mondta:
„Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem.” – Máté 15,8
Nyitókép: Shutterstock