Így megvalósul az igazi szeretet, miszerint Krisztusban „nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő”; és nem lesz különbség a hetero- és a homoszexuális között sem – „egyek leszünk a Krisztusban”. De vajon megteheti ezt az ember?
Az elmúlt fél évszázad a melegjogok kiterjesztésének nagy korszaka: a homoszexuálisok jogi-politikai-kulturális harca fokozatosan, szívósan és hatékonyan érte el céljait, illetve éri el a már karnyújtásnyira lévő nagy történelmi célkitűzését, a heteroszexuálisokkal való teljes jogegyenlőséget. Ez emberi szempontból (vagyis a „minden dolog mértéke az ember” alapvetésű humanista nézőpontból) valóban egy kisebbség – a szexuális orientációjukban a többségi heteroszexuális társadalomtól eltérő LMBTQ-közösség – emberi jogainak, az emberi méltósághoz fűződő jogainak kiteljesedéseként értelmezhető.
Minden társadalom, minden állam eldönti, hogy a saját alrendszereiben, illetve az állam területén élő emberek számára milyen együttélési szabályokat állapít meg. Az egyik tágabb, a másik szűkebb körű szabadságjogokat biztosít saját kisebbségeinek. A melegjogok megítélése a történelemmel, a megszokásokkal, a korszellem változásával együtt módosult, a gender-ideológiának a közgondolkodásban való térnyerésével a 21. század elejére e jogok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlenné vált.
Van azonban egy másik szempont is, ami a „minden dolog mértéke az Isten”-elven alapul: a keresztény világlátás, amely nem az állandóan változó emberi körülmények rezzenéseire reflektáló emberi szabályok, hanem az idővel, az érdekekkel, a korszellemmel nem változó isteni kijelentésre, a Szentírásban foglalt igazságokra épít.
Határjelzéseket nem mozdítunk el
Az ötven éve jogkiterjesztő küzdelmét vívó melegmozgalom ott lépett át egy határt, hogy miután elérte, hogy az emberi viszonyrendszereket szabályozó állami törvények egy részét a törvényhozók módosították, a hit és a kijelentés területére merészkedett, hogy ott is hasonló módosításokat érjen el.
Az isteni rendelkezések revízió alá vételét, a bibliai szövegek újszerű, „valóságközeli” értelmezését az elmúlt évtizedekben színre lépő revizionista meleg teológia (továbbiakban LMBTQ teológia) egyszerűen csak hermeneutikának (azaz szövegértelmezésnek) nevezi. Természetesen az embernek joga van még isteni eredetű szövegek vizsgálatára, kritikájára, azok értelmezés hagyományainak megkérdőjelezésére is, de nem mindegy, hogy azt milyen indítékból teszi.
Az elfogulatlan igazságkeresés szándékával, vagy azzal a motivációval, hogy a szövegek élét elvegye, azokat a maga világképéhez igazítsa.
Ez utóbbi tettnek kiemelt felelőssége van – míg az ember alkotta szabályokat különösebb következmények nélkül meg lehet változtatni, addig a Szentírásban lefektetett isteni parancsokat nem, mert azokat Isten határozta meg, és nem véletlenül: azok nem emberi elhatározásból jelentek meg, és nem is emberi, hanem azon túlmutató célból írattak le: hogy Istenhez és egyúttal az örök üdvösség elnyerésére vezessék a teremtett embert. Mivel ez Isten életmentő eszköze, annak határait életveszélyes elmozdítani.
Mi az Írás-boncolgatás tétje?
Témánkra leszűkítve: ha az új hermeneutika a Szentírás eredeti mélyrétegeinek elemzése során bebizonyítja, hogy az isteni rendelkezés nem tekinti a homoszexualitást bűnnek, akkor a keresztény hagyomány kétezer éven át sok millió, homoszexuális érzelmeket magában tápláló embert nyomorított meg hamis lelkiismeret-furdalást okozva, miközben Isten nem ítélte el vágyaikat, tetteiket. Ha viszont az Ige bűnnek (vagyis Istentől elválasztó állapotnak) nevezi azt, akkor éppen az LMBTQ teológia okoz lelkiismeret-torzulást a meleg érzelmű emberekben, hiszen az isteni tekintéllyel bíró Szentírásra hivatkozva „szabadítja fel” őket az isteni figyelmeztetés alól, hamisan.
Itt fontos egy alapvető megkülönböztetést tennünk: a melegek jogi-politikai mozgalma jogi-politikai eszközökkel harcol a jogegyenlőségért, az LMBTQ teológia azonban a Szentírást vonja bele ebbe az ideológiai küzdelembe – még egyszer: ez kockázatos lépés, hiszen Isten mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben nyomatékosan figyelmeztet, hogy a Törvény (Tóra), illetve az evangélium üzenetének megváltoztatása (ahhoz hozzátoldani, vagy abból elvenni) súlyos ítéletet von maga után.
Egy harmadik megállapítás: a hit szempontjából kétféleképpen lehet megélni a homoszexualitást. Lehet homoszexulális életet élni úgy, hogy az egyén követi a saját nemi identitását és nem foglalkozik a társadalmi-vallási konvenciókkal, és lehet úgy is, hogy a kereszténységet és a meleg életvitelt egyszerre éli meg. A két életvitel Pál apostol szavai szerint nem esik egyenlő megítélés alá: „Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni.” (1Kor 5,12-13). Vagyis: a homoszexuálisok úgy élnek, ahogy akarnak, és olyan formában teszik ezt, ahogy az adott állam jogszabályai ezt lehetővé teszik. Szabadok erre, de tudniuk kell az Írás jelzése szerint, hogy a földi életük végén erről a Teremtőnek számot kell adniuk. Ha viszont valaki kereszténynek vallja magát és párhuzamosan homoszexuális életmódot folytat, arra már a jelenben áll az isteni figyelmeztetés: nem lehet egyszerre Istent tisztelni, és bűnben élni.
Aki Krisztus követőjének mondja magát, annak Jézus kérése szerint úgy kell élnie, ahogy az általa követett Mester: szent, a világtól (a korszellemtől) elválasztott módon, az isteni elvárásoknak nem külső parancsként megfelelve, hanem a szívében azzal azonosulva.
A hagyományos keresztény írásértelmezés szerint a Szentírás a homoszexuális életmódot ugyanolyan Istentől elválasztó bűnnek tartja, mint a házasságtörést vagy több tucat, taxatíve felsorolt más bűnt, így ha egy meleg ember őszintén Jézus követője szeretne lenni, akkor először – ahogy mindenki másnak – el kell fogadnia az érte is megtörtént megváltást, Isten segítségével meg kell változtatnia az orientációit, ki kell jönnie a régi természete vezérelte állapotból, hogy valóban „kijött” ember legyen és így a „kihívottak” (ekklészia) közösségének, az egyháznak az igazi tagja legyen.
Van tehát egy kétezer éves keresztény, és vele átfedésben egy 3500 éves zsidó bibliai hagyomány, amely azt mondja: a meleg emberek életvitelével kapcsolatban Isten „hosszútűrő”, vár, mint egy jó apa a más utakon járó fia hazatérésére. A magukat kereszténynek mondó melegek itt vétenek egy hibát: úgy állítják magukról, hogy „hazatértek”, hogy közben nem indultak el; kereszténynek („kihívottnak”) nevezik magukat anélkül, hogy „kijöttek” volna a saját világukból, alávetették volna saját gondolkodásmódjukat, életvitelüket az isteni elvárásnak. Az előbbit Isten „tudatlanságnak”, az utóbbit „lázadásnak” tartja; az előbbit „elnézi” (ApCsel 17,30), az utóbbit „megítéli” (Róma 2,5-6).
A szentírási szövegek „kortárs” értelmezései
A fenti összefüggések természetesen csak akkor állnak, ha a Biblia valóban megítéli a homoszexuális vágyakat és életvitelt. A következőkben tehát kronologikus sorrendben, röviden és nem a teljesség igényével áttekinteném azokat a fontosabb igerészeket, amelyek közvetlenül a homoszexuálissal foglalkoznak, bemutatva ezeknek a hagyományos és a revizionista LMBTQ teológia általi értelmezését.
Igék az Ószövetségben
„Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1Móz 2,24), illetve „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!” (1Móz 1,27-28)
A teremtéstörténetben található leírás alapján Isten két biológiai nemet alkotott (férfit és nőt), és ez a hagyományos teológia szerint nem véletlen: a két különböző felépítésű, funkciójú test egyesüléséből két csodálatos valóság származik: egyrészt egy új ember fogan meg (és ezzel az ember a Teremtő partnerévé válik az emberi élet fenntartásában), másrészt egy magasabb minőségű szeretetkapcsolat létesül két ember között a szerelemben való eggyé válással (ráadásul ez egy újraegyesülés, hiszen az első nőt az első férfi testéből teremtette meg Isten, vagyis a házasság eredeti funkciójában a női rész visszatérése a férfival együtt alkotott egységbe).
Az LMBTQ teológia a teremtéstörténetnél felhívja a figyelmet, hogy Isten itt csupán a főszabályt írja le, de az nem fedi a teljes életspektrumot, hiszen vannak házasságok, ahol nem születik gyermek, vagy vannak jó emberek, akik nem találnak párt maguknak – akkor pedig felvetődhet a kérdés: a házaspár nem teljesítette Isten kötelező elvárását, a férfi-nő kapcsolatból származó szaporodás és sokasodás parancsát, az ő esetükben akkor lázadás történt az isteni parancs ellen? Ezt a logikát követve állapítják meg, hogy ha a több összetevős isteni parancs egyes elemeinek hiánya ellenére is lehet Isten-követő életet élni, akkor akár az az elem is hiányozhat, hogy egy férfi és egy nő kapcsolata kell legyen. ,,Lehet az két férfi kapcsolata is, ha szeretik egymást” – szól az érv, amely többek között a Jonathan Tallon lelkész által működtetett bibleandhomosexuality.org nevű honlapon is elérhető.
„Lefekvésök előtt a város férfiai, Sodoma férfiai körűlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig. És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük őket.” (1Móz 19,4-5, Károli Gáspár-fordítás)
A Holt-tenger melléki városba két angyal érkezik férfialakban, hogy feltérképezze a település morális állapotát. Az őket a házában befogadó Lót megpróbálja védelmezni a vendégeket, ugyanis a helyi férfiak követelik, hogy adja ki őket. A történet végét ismerjük: Isten súlyos ítélete csap le Szodomára. De milyen bűn miatt?
Az LMBTQ teológiának több magyarázata van erre. Az első az, hogy a szodomai férfiak durva viselkedésükkel megsértették a közel-keleti vendégszeretet és vendégellátás íratlan szabályait – ez azonban nem állja meg a helyét, mert a szövegben szereplő héber szó („yada”ʿ) – amelyet a Károli Gáspár-fordítás „ismernek” fordít, „szexuális aktust” jelent. A másik magyarázat már ebből kiindulva a nemi erőszak kísérletével indokolja Isten váratlanul heves büntetését – ezek a módozatokat propagálják például a Human Rights Campaign nevű szervezet vallási témájú írásai. Ez a megoldási verzió sem varrja el azonban makulátlanul a történet szálát, ugyanis a város majdnem teljes férfi lakossága akart ebben a szexuális indíttatású, szintén két férfi ellen irányuló, vagyis homoszexuális orientációjú erőszakban részt venni. Nehezen lehet ezt csupán egy kirívóan bizarr megaláztatási kísérletnek értelmezni.
A teljes képet három másik igevers világítja meg, az egyik az Ó-, a másik kettő az Újszövetségben található. Az első így szól: „Az volt a bűne a húgodnak, Sodomának, hogy bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része neki és lányainak, a nincstelent és a szegényt mégsem támogatta. Felfuvalkodtak, és utálatos dolgokat műveltek előttem; azért elvetettem őket, amikor ezt láttam.” (Ez 16,49-50) – vagyis: az egoizmus, a hedonizmus és a teljes részvétlenség mellett még egy bűn jellemezte a helyieket: az „utálatosság” cselekvése, amelynek héber eredetije („toebah”) olyan súlyos erkölcsi bűnt jelent, ahol a természetes rendet szellemi vagy testi szinten felrúgják: Isten helyett egy bálványt imádnak, vagy egy férfi a felesége helyett egy férfival lép szexuális kapcsolatba.
Két másik ószövetségi igehely még pontosabban jelzi, milyen bűnről volt szó: „Ugyanígy Sodoma és Gomora meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik.” (Júd 1,7). Az itt szereplő eredeti görög kifejezés („ekporneusasai”) szexuális erkölcstelenséget, perverziót jelent. – „Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől.” (2 Pét 2,7). A Péter apostol által használt görög kifejezés pontos fordítása: „törvénytelen érzéki életvitel” – vagyis Péter a helyi férfiak homoszexualitását a Törvény által elítélt életmódnak nevezi.
A három igehely összeolvasásával világossá válik, hogy Szodoma isteni büntetést kiváltó bűne a lakosság többsége által gyakorolt természetellenes szexuális életmód, a homoszexualitás volt, nem pedig az idegengyűlölet vagy az erőszak.
„Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonynyal hálnak: útálatosság az.” (3Móz 18,22), „És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok.” (3Móz 20:13), illetve „Asszony ne viseljen férfiruházatot, se férfi ne öltözzék asszonyruhába; mert mind útálatos az Úr előtt, a te Istened előtt, aki ezt míveli.” (5Móz 22:5)
A homoszexuális aktusra utaló bibliai passzusokat az LMBTQ teológia történelmi kontextusba helyezéssel próbálja „árnyalatában” magyarázni: vagyis Isten a zsidó népnek adott Törvényben csupán a kánaáni népek kultuszaiból megmaradt férfi homoszexuális prostitúció gyakorlatát ítéli el, amelynek követését a terület tervezett meghódítása utáni időkre megtiltja Izrael számára; a két igerész azonban magát a homoszexuális vonzalmat és életmódot nem érinti – szól az érv, amelyet sok helyen megtalálhatunk, például Susanne Scholz Ószövetség-kutató Queer Bible Hermeneutics nevű sorozában, amely a dallasi Dél-Metodista Egyetem Perkins School of Theology nevű karának honlapján olvasható.
Ennek ellentmond, hogy ezekben az igeversekben is a fentebb említett „toebah” kifejezés szerepel, ráadásul a későbbi mózesi könyv, a 3Móz 18. fejezete taxatív felsorolást tartalmaz a súlyos szexuális bűnökről, amelyben ezek a passzusok is újra benne vannak, így minden jel szerint ezek a konkrét igék a konkrét homoszexuális aktusokat nevezik bűnös cselekedeteknek, és magukért a homoszexuális tartalmuk miatt, nem másért.
„Saul elmondta fiának, Jónátánnak és összes udvari emberének, hogy meg akarja ölni Dávidot. Jónátán, Saul fia azonban nagyon kedvelte Dávidot.” (1Sám 19,1), illetve „Elszorul a szívem, testvérem, Jónátán, oly kedves voltál nekem! Csodásabb volt a szereteted a nők szerelménél.” (2Sám 1,26)
Dávid és Jonatán kapcsolatát az LMBTQ teológia képviselői – mint például a GayChristian101.com írásai – a Biblia által megörökített és el nem ítélt homoszexuális viszony bizonyítékának tartják. Ebből a két igeversből indulnak ki és a „szeret” szó különös használatával magyarázzák álláspontjukat.
Ugyanakkor ezt a szót a korban nemcsak a szerelem, hanem a mély, szövetséges barátság kifejezésére is használták, másrészt mind Dávid, mind Jonatán házas emberek voltak gyerekekkel, semmi nem utal arra, hogy a heteroszexuális kapcsolatuk mellett homoerotikus viszonyt folytattak volna. Ha folytattak volna, azt a Szentírás bizonyosan explicite felfedte volna, ugyanis az Isten által kiválasztott vezetők életében minden erkölcsi botlást a Biblia azonnal megítél és dokumentál. Dávid ilyen jellegű megingását is bizonyosan jelezte volna, épp úgy, ahogy megörökítette azt is, amikor a király borzalmas módon megölette Uriást, miután feleségével, Bethsabéval házasságtörést követett el – bűne végigkísérte egész pályáját, negatívan befolyásolta szolgálatát.
Igék az Újszövetségben
Az LMBTQ teológia egyik fő érve, hogy Jézus soha nem beszélt a homoszexualitásról, vélhetően azért, mert nem ítélte el.
Ez azonban a teljes evangéliumi szövegtest figyelembe vételével nem igaz állítás. Az első érv ez ellen, hogy a Megváltó magát Isten Fiának mondta, Aki „egy az Atyával” (Jn 10,30), vagyis, ha Isten a Törvényben és a prófétai könyvekben a homoszexualitást bűnnek nevezi (fentebb ezt próbáltuk bemutatni), akkor Jézus is annak tartja, magával (az Atyával) nem hasonlik meg. Fontos emlékeznünk, hogy Jézus nem törölte el a Törvényt („De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne.” (Lk 16,17)).
Amikor néhány írásmagyarázó a válás lehetőségeiről kérdezte, Jézus megerősítette a Törvényt: a házasság egy férfi és egy nő egyesülése (Mt 19,6), a hegyi beszédben pedig még szigorított is a házasságtörés mózesi értelmezésén (Mt 5,27-28).
Az az érvelés, hogy ha nem említett meg egy konkrét bűnt, akkor Jézus azt vélhetően nem ítélte el, szintén nem állja meg a helyét. Ilyen alapon az Ószövetség taxatív „bűnlistáin” szereplő, Isten által elítélt emberi viszonyulások, magatartások többségét nem ítélte el, hiszen nem beszélt róluk a ránk hagyományozott négy evangéliumban. De vajon észszerű következtetés lenne a fenti összefüggések alapján azt feltételezni az Atya Istennel mindenben egyetértő Fiúról, hogy a házasságtörést elítéli (mert konkrétan beszélt róla), a vérfertőzést vagy az állatokkal való közösülést azonban nem (mert nem beszélt róla)? Jézus isteni eredetűnek tartotta a Törvényt és a tórai szöveg sok más magatartás mellett a homoszexualitást is bűnnek nevezi – ezért Jézus is ennek tartotta (ahogy egyébként korának judaista társadalma is; épp ezért nem beszéltek erről sokat, mert ennek megítéléséről konszenzus volt az I. században).
„Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság…” (Mk 7,20-21)
Ezt szintén Jézus mondja, amikor arról beszél, hogy milyen vágyak, indulatok teszik tisztátalanná az embert. A „paráznaságok” kifejezés görög eredetije („porneiai”) többes számban mindenféle szexuális erkölcstelenséget jelent, a kor értelmezésében az ószövetségi bűnök összességét, vagyis benne a homoszexualitást is.
Ennek egyes számú alakja („porneia”) szerepel ezt követően Pál apostol több levelében, a Róm 1-ben vagy az 1Kor 6-ban is, ezek az igerészek pedig explicite a homoszexuális bűnökről szólnak.
„Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek: mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak, de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban.” (Róm 1,26-27 – Egyszerű fordítás)
Pál apostol a homoszexualitást „természetellenesnek” nevezi. A görög szó itt a fogalom biológiai jellegére utal, és nem a nemi identitásra, vagyis nem arról szól, amit az LMBTQ teológia képviselői állítanak – erről a The Reformation Project honlapján lehet részleteiben olvasni – hogy a „természetes” homoszexuális viszony elfogadható Isten számára, a „természetellenes” pedig nem, hanem éppen az elfogadhatatlan Isten szemében, hogy a biológiai férfi egy biológiai férfival, a biológiai nő pedig egy biológiai nővel létesít szexuális kapcsolatot – vagyis a probléma a biológiailag „természetes” heteroszexuális nemi kapcsolat elhagyásával, egészen konkrétan magával a homoszexuális viszonnyal van.
Pál apostol pedig meg is adja a bűn természetének második rétegét: a teremtett világban lévő rend iránti tiszteletlenség a Teremtő iránti tiszteletlenségből fakad. Az LMBTQ teológia másik értelmezése éppen ebből indul ki: vannak melegek, akik a bálványimádás, az Isten iránti tiszteletlenség miatti büntetés következtében keverednek bele a „természetellenes” homoszexuális kapcsolatokba; de vannak melegek, akik Istent tisztelik, ezért az ő homoszexuális viszonyuk „természetesnek” minősül.
„Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők (…) nem örökölhetik Isten országát.” (1Kor 6,9-10, Károli Gáspár-fordítás)
Károli Gáspár régies kifejezéseit ma már kevéssé értjük, pedig helyesen két különböző homoszexuális szerepre utalnak: a „pulyák” kifejezés görög eredetije („malakoi”) nőies férfiakat, konkrétan a homoszexuáis kapcsolatban a női szerepet betöltő férfiakat, míg a „férfiszeplősítők” szó görög eredetije („arsenokoitai”) a férfi szerepet játszó meleg férfiakat jelenti.
Az LMBTQ teológia ezen igerésszel kapcsolatban azt állítja, hogy a korszak egyes kultúráiban gyakori és bevett (természetes) homoszexuális kapcsolatot abban az időben a Pál által használt kifejezésekkel nem jellemezték, ehelyett két elítélendő homoszexuális viszonyulásra utalhat az apostol: a meleg prostitúcióra, illetve az erőszakos, bántalmazó homoszexuális viszonyra. (Vagyis a „természetes” homoszexuális kapcsolatokra nem, azokkal nincs baja Istennek – olvasható például a Clackamas-i United Church of Christ gyülekezet honlapján található egyik cikkben.)
A hagyományos teológia képviselői felhívják a figyelmet, hogy az „arsenokoitai” görög kifejezés ugyanazzal a jelentéssel bír, mint a héber „miskav zakur”, és a 3Móz 20,13-ban („Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni…”) szereplő eredeti héber kifejezést éppen ezzel a görög szóval fordították a Septuaginta fordítói – vagyis ha az Ószövetségben ez a kifejezés a homoszexuális aktusra vonatkozott, akkor az Újszövetségben is ugyanerre a magatartásra utal.
„És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek (…) a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami ellenkezik az egészséges tanítással.” (1Tim 1,9-10)
Pál itt felsorol több bűnt, amelyet a nem „igazak” követnek el, és a felsorolásban két ismerős kifejezése is szerepel: a „pornois” (szexuálisan erkölcstelenek) és az „arsenokoitais” (homoszexuálisok) szó.
Végezetül pedig egy utolsó bibliai idézet: „…hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől.” (ApCsel 15,20)
Jakab apostol tanácsára a keresztény vezetők jeruzsálemi gyűlésükön Kr. u. 49-ben abban egyeztek meg, hogy a nem zsidó háttérből érkező keresztények számára a Törvény parancsaiból csupán négy megtartását írják elő kötelező jelleggel, ebből a harmadik parancs a szexuális bűnök kerüléséről szól – a kifejezés görög eredetije itt is a „porneia”, amelyről már megállapítottuk, hogy a kortársak benne értették az összes szexuális erkölcstelenséget, így a homoszexualitást is.
Összegzés
A revizionista teológia tételeit olyan emberek írják, akik magukat kereszténynek mondják – és lehet, hogy azok, mert azt nem e sorok írója, hanem maga Isten dönti el –, viszont a keresztény embereket minimum egy dolog összeköti: megismerték Jézust és attól a találkozástól kezdve személyiségük alapvető attitűdje az, hogy ha egójuk összetűzésbe kerül a Szentírásban kinyilatkoztatott isteni rendelésekkel, akkor az utóbbinak adnak igazat és alávetik magukat, még ha fáj is. A fenti szövegelemzés nem teológiai mélységű, mégis bepillantást enged a Szentlélek által ihletett szövegek értelmezési szintjeibe, és ott azt látjuk, hogy a kétezer éves keresztény tradíció nem ok nélkül tartotta a homoszexualitást bűnnek, ennek a hozzáállásnak az alapja maga a kijelentés. Ebben az esetben az egyetlen őszinte magatartás keresztényként az, ha nem a Szentírást próbáljuk hermeneutikai módszerekkel a változó gender-eszmékhez igazítani, hanem alávetjük magunkat Isten szexualitásról alkotott elképzelésének, melyet velünk is megosztott.
Jézus figyelmeztetett bennünket: Isten a szeretet, aki az egyszülött Fiát adta minden (!) emberért, hogy a bűn és a kárhozat útjáról az örök életbe vigyen át bennünket.
A homoszexualitás csupán egy a sok bűn közül, amely az embert elválasztja a Teremtőjétől; mindannyiunknak megvoltak a saját vétkeink, amelyek miatt az „elválasztó lepel” ott lebegett a szívünk, elménk és Isten között, ezért egyikünk sem objektív bíró, egyikünk sem kapott felhatalmazást a másik embertársunk feletti ítélkezésre az egyetlen igazságos Bírótól – ez a jogkör a Mindenhatóé, és ebben az üdvtörténeti korszakban még Ő sem él vele.
Ehelyett az örömhírt (evangélium) mondja, vagyis azt, hogy „zsidónak, görögnek, szolgának, szabadnak, férfinak, nőnek”, hetero- és a homoszexuálisnak is van még lehetősége Istenhez közeledni. Ez az írás is ebbe az ösztönzésbe szeretne becsatlakozni.
Nyitókép: Shutterstock
