,,Több éve tudósítok a poliamória normalizálására irányuló törekvésekről, mióta egyre több „formalizált megcsalásról” szóló személyes történet is nyilvánosságra került” – írja Jonathon Van Maren a The European Conservative oldalán megjelent publikációjában.

Ezt követően több, a poliamóriát piedesztálra állító történetet is bemutat. 2017-ben például Kaliforniában egy bírósági döntés következtében három férfi elérte, hogy mindhármuk nevét feltüntessék az általuk nevelt Piper nevű kislány anyakönyvi kivonatán. Az ügyről később egy könyvet is kiadtak Three Dads and a Baby címmel. Ráadásul több amerikai városban is (így a massatchusettsi Somerville-ben és Cambridge-ben) immár családi kedvezmények járnak a poliamór kapcsolatban élőknek.

Médiakampány a tengeren innen és túl

Van Maren figyelmeztet, hogy a poliamória elfogadása mellett kiálló médiakampány az utóbbi években felpörgött, ám nem csak a tengerentúlon zajlik. A Guardian-ben nemrég megjelent egy írás ,,Még mindig keresi a nagy Ő-t, mikor a poliamória szórakoztatóbb?” címmel, amelyben arról írnak, hogy a poliamória momentumát éljük. Az írásban arra is kitérnek, hogy miközben a britek „csupán” 10%-a venné fontolóra a „többszerelműséget”, addig a párkereső alkalmazásokból jól kivehető, hogy a legtöbb ember nem csak egyvalakit, hanem több valakit keres.

A múlt hónapban a Daily Mail-ben szintén megjelent egy cikk, amiben egy pár arról számol be, hogy 20 éve élnek poliamór kapcsolatban. A texasi pár boldogan számol be arról, hogy húsz éve miként csalják meg egymást gyakorlatilag folyamatosan. ,,Nem gyakran vagyok féltékeny. Amikor viszont igen, akkor megpróbálom kitalálni, hogy mi okozhatja” – olvashatjuk az írásban. Van Maren gúnyosan megjegyzi, hogy ,,a féltékenységet úgy tűnik bármi okozhatja, kivéve az, ha a hölgy férje másokkal is lefekszik.”

A Brussels Times-ban szintén érdeklődést mutatnak a poliamória iránt. Egy általuk publikált írás címében a következő kérdést olvashatjuk: „Poliamória: Minél többen, annál boldogabban?” A cikk konklúziója nem is túl meglepő. Mindez nem a válás elfogadásáról szól – írják – ,,ugyanakkor egyre elfogadhatóbb több partnerrel egyszerre együtt lenni, míg nemrégiben még tabu volt. Az eltitkolt afférok persze továbbra sem népszerűek, ám a belgák egyre nyitottabbak a „többszerelműség” iránt.”

Van Maren rámutat, hogy több elit amerikai újság is központba állítja a témát. A New York Times egy recenziót publikált, Molly Roden Winter ,,nyitott házasságról” szóló önéletrajzáról. A recenzió arról szól, hogy ,,hogyan élt át egy poliamór anyuka szexuális kalandot, majd találta meg önmagát” és védelmébe veszi az írónő döntését, hogy a saját szexuális vágyait a családja elé helyezze.

A The New Yorker karácsony napján publikált egy esszét, „Hogy lett ilyen népszerű a poliamória?” címmel. A Time Magazine-ban megjelent „A Poliamória nem csak a liberálisoknak való” című írásban pedig azt írják, hogy egyre több amerikai hajlandó túllépni a monogámián.

A poliamória normalizálásához legnyíltabban a New York Magazine járult hozzá, amely egy egész lapszámot szánt arra, hogy útmutatót adjon a „többszerelműséghez”.

(,,Poliamória: Egy gyakorlati útmutató kíváncsi pároknak”) A négy összeölelkező macskát szerepeltető lapban olyan témákat találunk, mint „Lefeküdjünk-e vele az első randin?”; ,,Elég kedves vagyok-e a barátnőm barátjához?”, vagy éppen ,,Elmondjuk-e a gyermekeinknek?”

A lapszámban kifejtik, hogy az „etikus nem-monogámia” nem újkeletű, ugyanis már 1997-ben megjelent „The Ethical Slut” mű a poliamória egyszeregyének számít. Az értekezés gyakorlatilag egy akadémikus nyelvezettel leöntött kifejezése annak vágynak, hogy az ember azzal feküdjön le, akivel akar. Sőt, az egészhez egy új szókincset is szolgáltatnak.

Mindezzel a poliamória tisztelhetőségét kívánják alátámasztani, mely előfeltétele valaminek a normalizálásának – véli Van Maren.

Mi lehet a szándék?

Vajon minek köszönhető ez az erőteljes előretörés a poliamória terén? – teszi fel a European Conservative szerzője. A promiszkuitás ugyanis nem illegális, ahogy a beleegyezésen alapuló házasságtörés sem. A válasz az, hogy vélhetően azért, mert minden erőfeszítés ellenére az embernek van lelkiismerete és legitimálni szeretné a bűneit. A bűntudatunktól a hivatalos társadalmi és jogi elismerés útján akarunk megszabadulni – fogalmaz.

A szodómiát tiltó törvények érvénytelenítése után a meleg jogi aktivisták a házasság újradefiniálására törtek – folytatja a szerző. Nem volt elég, hogy szabadon kapcsolatba léphetnek bárkivel és az sem, hogy kapcsolataik jogi elismerést kapnak. A házasság szó ugyanis erkölcsi jelentéssel bír, így a „melegházasságra” irányuló kampány társadalmi és jogi támogatottságot szeretett volna elérni a meleg kapcsolatokra.

,,A relativizmus sosem volt életképes társadalmi rendszer” – írja utolsó bekezdésében Van Maren.

Nincs ember erkölcs nélkül és mivel erkölcstelenek vagyunk, új erkölcsre van szükségünk. A poliamóristák ezért nem elégszenek meg azzal, hogy csöndben tegyék a dolgukat. Mélyen belül tudják, hogy elárulják azokat, akiknek esküt tettek a szeretetükről, a gyermekeiket pedig családi káoszra ítélik. Azonban azt remélik, hogy ezt a belső hangot elhallgattathatják, amikor a társadalom megerősíti őket törekvésükben és normálisnak ítéli őket. Noha a normális immár egyet jelent a morálissal – összegez Van Maren.

Nyitókép: Shutterstock