Az ír Egészségügyi Szolgálat (HSE) közelmúltban nyilvánosságra hozott adatai szerint 2023 januárja és novembere között 9218 abortusz kapcsán nyújtottak be költségtérítési igényt. Ez a szám azonban nem tartalmazza a kórházakban végzett abortuszokat, így arra lehet következtetni, hogy tavaly az abortuszok száma Írországban valószínűleg meghaladta a tízezret.
A magzatgyilkosságok száma drámai növekedést mutat az országban. A fenti adat ugyanis mintegy 20 százalékos növekedést jelent a 2022-ben Írországban bejegyzett 8876 abortuszhoz képest.
Carol Nolan, az ír parlament alsóházának egyik képviselője a ,,veszteség járványának” nevezte ezt a tendenciát.
,,Nők ezreit árulják el, amikor úgy mutatják be az abortuszt, mint ami bizonyos körülmények között az egyetlen lehetséges megoldása a várandósságnak” – tette hozzá Nolan.
A növekvő trend már 2019-ben elkezdődött, a legnagyobb mértékben viszont az elmúlt két évben ugrott meg a mutató. Eilís Mulroy, a Pro-Life Campaign ír életpárti szervezet szóvivője szerint valószínűleg a távorvoslás engedélyezése is jelentős hatással volt az abortuszok számának növekedésére. A koronavírus-járvány idején ugyanis engedélyezték a nők számára, hogy telefonos orvosi konzultációt követően korai orvosi abortuszt végezzenek otthon két készlet abortusztabletta beszedésével a várandósság első 10 hetében.
,,A kormány nem dughatja tovább homokba a fejét, és nem utasíthatja vissza azok meghallgatását, akiknek megalapozott és gyakorlatias javaslatuk van a megugró abortuszok arányának csökkentésére” – hangsúlyozta a szóvivő.
Írország hosszú ideig a világ egyik legéletigenlőbb abortusztörvényéről volt híres. A magzati életet a jogszabály minden körülmények között védte, még akkor is, ha a magzat életképtelen volt vagy az édesanya élete volt veszélyben. Egy befejezetlen abortusz következtében bekövetkezett haláleset miatt azonban 2013-ban az ír kormány elfogadott egy törvénymódosítást, melynek értelmében lehetőség nyílt a terhességmegszakításra, ha az édesanya élete volt veszélyben. Végül 2018 májusában egy népszavazás keretében az írek döntöttek arról, hogy a magzatgyilkosság legális legyen hazájukban. Ennek következtében 2019-től Írországban is engedélyezetté vált az abortusz a várandósság 12. hetéig.
Ezenkívül az ír parlament tavaly jóváhagyott egy ,,Egészség” nevű törvényjavaslatot, melyet most a szenátus vizsgál.
A törvényjavaslat értelmében azok, akik az abortuszklinika 100 méteres körzetében tanácsot adnak vagy segítséget szeretnének nyújtani egy krízisben lévő nőknek, bűncselekményt követnek el.
Akit többször is ezen kapnak, azt 2500 eurós pénzbírsággal vagy fél év börtönbüntetéssel sújthatják.
Az úgynevezett kórházak körüli pufferzónák már léteznek a szomszédos Nagy-Britanniában és a német kormány is elfogadott egy brit mintára készült, életellenes javaslatot, ami ellehetetleníti azon életvédők tevékenységét, akik alternatívát kínálnának a magzatok megölésével szemben a kórházak közvetlen környezetében.
Forrás: Evangelical Focus
Nyitókép: Shutterstock