Lehet, hogy önt nem érdekli a szexuális forradalom, de a szexuális forradalmat érdekli ön – kezdi az amerikai First Things-en megjelent írását a klasszikust parafrazeálva Carl R. Trueman. A szerző szerint az Egyesült Államokban egyre nehezebb olyan pásztort találni, aki ne szembesülne e téren égető kérdésekkel a gyülekezetében, miközben a progresszív politikai elit minden erejével azon van, hogy a szexualitás hagyományos megközelítését lebontsa.

Trueman rámutat: a szexuális forradalom mindent felborított, az egyszerű kérdéseket pedig összetetté alakította. Ezek közé sorolja azt az arrafelé egyre gyakoribban felmerülő kérdést is, hogy részt vehetnek-e hívő keresztények azonos nemű párok „esküvőjén”. Könnyű belátni, milyen érvek szólnak a részvétel mellett, hiszen keresztényként szeretnénk kifejezni, hogy véletlenül sem gyűlöljük őket, sokan pedig tartanak attól, hogy ha nem mennek el, megvetésben lesz részük. Egyszerre szeretnék elkerülni a megbántás lehetőségét és azt, hogy sértések céltáblájává váljanak. Ugyanakkor – hívja fel a figyelmet Trueman – ha bármelyik érv ezek közül döntő jelentőségűvé válik, biztosak lehetünk benne, hogy valami elromlott.

„Az elutasított meghívást szükségszerűen a gyűlölet jelének tekinteni annyit tesz, mint a »gyűlölet« fogalmát a megerősítés puszta megtagadásaként elfogadni” – összegez, majd hozzáteszi: ez korunk világi gondolkodásának sajátossága, nem a kereszténységé.

A szerző szerint nyilvánvaló okai vannak, miért ne vegyenek részt a keresztények ilyen eseményeken. Ezek között említi, hogy arra a kérdésre, miszerint a jelen lévők között van-e bárkinek tudomása olyan dologról, amely miatt a pár nem köthet házasságot, a keresztény embernek morális kötelessége jeleznie, hogy igen – márpedig ez a jelenet valószínűleg sokkal inkább sértő, mint egy udvariasan elutasított meghívás. De a kérdés nem választható el a nemiség, valamint a nem és az emberi természet tágabb kérdésétől sem. A házasság a nemek komplementer voltában gyökerezik, így minden olyan „házasság”, amely tagadja ezt, voltaképpen megkérdőjelezi a teremtést és az ahhoz kapcsolódó keresztény felfogást. Trueman szerint

„Az egy dolog, hogy a világ ezt megteszi. Egészen más dolog, ha a keresztények belenyugszanak ebbe.”

A szerző felhívja a figyelmet arra is: a Bibliában a házasság analógiája a Krisztus és az Egyház közötti kapcsolat, így a hamis házasságok voltaképpen Krisztus megcsúfolásának tekinthetők – természetesen ez az azonos nemű párok kapcsolatain túl is érvényes, tehát abban az esetben például, ha valaki úgy házasodik újra a polgári jog szerint, hogy közben érvényes egyházi házassága van valakivel.

Egyetlen kereszténynek sem kellene részt vennie ilyen szertartásokon – figyelmeztet Carl Trueman.

(A cikk az ajánló alatt folytatódik.)

Cikkében Trueman Francesca Murphy-t idézi, aki rámutatott: a házasság vallási dimenziójának szem elől tévesztése azzal a kockázattal jár, hogy az emberek istenkáromlást követnek el önmaguk és Isten ellen, ez pedig azt jelenti, hogy a keresztényeknek erkölcsi felelősségük szilárdan kitartani ebben a kérdésben.

Írása végén a szerző úgy összegez: az azonos nemű párok „esküvőjén” való részvétel csendben maradást jelent akkor, amikor pedig szólni kell. Magában foglalja a szexualitással kapcsolatos megengedő álláspontot, amely aláássa a férfiak és nők közötti biológiai különbségtételt, annak fontosságát és minden kísérletet, amely e rend fenntartására irányul. Mindez pedig egy olyan szertartás helyesléséhez vezet, amely kigúnyolja az Újszövetség központi tanítását, végül pedig magát Jézus Krisztust. Ez rendkívül magas ár csak azért, hogy meg ne bántsunk valakit. Ha pedig a keresztények továbbra is inkább e magas ár kifizetése mellett döntenek, az egyház jövője kilátástalan – véli Carl Trueman.

Nyitókép: Shutterstock