A Magyarázatos Károli-Biblia célja, hogy segítsen az embereknek mélyebben megérteni a Bibliát. A 95 vezető bibliatudós és bibliatanár változatos – 9 országból, közel 20 felekezetből és 50 teológiai szemináriumból, főiskoláról és egyetemről származó – csapata által készített Magyarázatos Károli-Biblia egy olyan rendkívüli mű, amely egy húszkötetes bibliatanulmányozó könyvtárnak felel meg.
A magyar nyelven történő megjelenés hatalmas feladatát a Magyarázatos Károli-Biblia munkatársai vállalták.
Mivel ez a valaha kiadott legátfogóbb tanulmányi Biblia, értékes forrásművé válik Isten Igéjének a komoly olvasói, tanulói és tanítói számára.
A kötetben a Biblia szövege mellett összesen 9 millió karakternyi magyarázat, cikk és jegyzet található, azaz ez a kiadvány közel négy bibliányi szövegmennyiség tartalmaz. A könyv a szöveg mellé írt jegyzeteken kívül több mint 50 tanulmányt is tartalmaz a teológia, az etika, a bibliai tanítás és az alkalmazás alapvető témáiról.
A magyar nyelvű kiadvány alapját képező ESV Study Bible-t az Evangelikál Keresztény Kiadók Szövetsége (ECPA) 2009-ben az év keresztény könyvének választotta. Ez volt az első olyan alkalom a díj 30 éves történetében, hogy a díjat egy magyarázatos Bibliának ítélték. Az ESV Study Bible-ből megjelenése óta már több mint 1 millió példányt adtak el.
A Magyarázatos Károli-Bibliáról a karolibiblia.hu-n a következő információkat találjuk:
- Az újonnan revideált Károli-Biblia szövegét tartalmazza
- 9 millió karakternyi magyarázat
- 3000 oldal
- 20 000 jegyzet
- Bevezetések a Szentírás könyveihez
- Több mint 50 cikk
- Több mint 200 táblázat
- Több mint 200 színes térkép
- 80 000 kereszthivatkozás
- 40 színes illusztráció
,,Sok tanulmányozó Biblia született az elmúlt évtizedekben, de bátran merem állítani, hogy generációnk egyik legjobbja (ha nem a legjobbja) az evangéliumi szemléletű ESV Study Bible” – írta a kötetről Szabados Ádám teológus.
A magyarázatos Biblia itt rendelhető elő.