Mi történik egy olyan társadalommal, amely nem tudja, hogy mit jelent embernek lenni? Interjú Dr. Christiaan Alting von Geusau-val

Dr. Christiaan Alting von Geusau az International Catholic Legislators Network elnöke, és az Ambrose Advice, geopolitikai tanácsadással és vezetőképzéssel foglalkozó cég igazgatója. Emellett az ITI Catholic University in Austria emeritus rektora és jogászprofesszora, valamint a perui Loyolai Szent Ignác Egyetem tiszteletbeli professzora. Nemrégiben részt vett az Axioma Központ és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által szervezett Mit jelent embernek lenni? konferencián. Interjúnkban a keresztény emberképről, az oktatásról, valamint a digitális eszközök szerepéről kérdezzük.

Milyen elvárásokkal érkezett a november 21-i Mit jelent embernek lenni? konferenciánkra? Hogyan képzelte el egy keresztény agytröszt szerepét az emberképünk mélyebb megértésének elősegítésében?

Különleges helyzetben érzem magam, mert bevallom, még sosem találkoztam olyan keresztény agytröszttel, amelynek a vezetője olyan elkötelezett az evangélium mellett, mint Áron. Így valójában nem tudtam, mire számíthatok. Amire viszont számítottam, az az, hogy a beszélgetések színvonala igen magas lesz. Itt azonban véget is értek az elvárásaim, mert nem tudtam, hogyan lehet ezt a hatalmas témát egy egynapos konferencián lefedni. Ez a kérdés ugyanis óriási és mindannyiunkat érint.

Ön régóta az akadémiai világ része, ahol komoly karriert futott be. Egyetemistaként el tudta volna képzelni, hogy még 2025-ben is fel kell tennünk ilyen alapvető kérdéseket?

Nem, ezt biztosan nem gondoltam volna. Amit viszont láttam a karrierem során, és ami miatt nyitott maradtam arra, hogy ez a kérdés újra releváns lehet, az a következő: szemtanúja voltam annak, ahogy az ország, amelyben felnőttem megszűnt a legvallásosabb országnak lenni. Bár sokan nem tudják, az ’50-es években Hollandiában volt az egyik legmagasabb a templomba járók aránya Európában: északon a protestánsok, délen a katolikusok. Én pedig láttam, ahogyan az egyház, mint intézmény szétesik, a szekularizáció felgyorsul, a holland társadalmat összetartó struktúrák – például a közös erkölcsi alapelvek – pedig egymás után eltűnnek.

Így bár magát a kérdést, hogy „mi az ember?” nem láttam előre,

azt azonban láttam, mi történik egy olyan társadalomban, amely már nem tekinti szükségesnek, hogy egyáltalán feltegye ezt a kérdést.

A vallás ugyanis valahol pont erről szól. Ehelyett a társadalom áttért egy teljesen materialista, „mindent nekünk kell megalkotnunk” típusú felfogásra.

Egyedül a szüleimnek köszönhetem, hogy ennek ellenére mély lelki tartalommal nevelkedtem. A fennmaradt utolsó plébániák egyikébe tartoztunk, a hitoktatónk pedig nagy hatással volt ránk. Így ezekkel a kérdésekkel csak akkor kezdtem el mélyebben foglalkozni, amikor a Phoenix Institute munkatársa lettem.

Ha egy igazságot magától értetődőnek tekintünk, annak könnyen elfelejthetjük a jelentőségét. Mennyi esélyt lát arra, hogy újra konszenzus övezze az ember mibenlétét?

Fiatalon megtanultam, hogy semmit sem lehet természetesnek venni, hiszen egy széthulló keresztény társadalomban nőttem fel. Emiatt sokat kellett kutatnom és gondolkoznom, hogy eldöntsem, hogy ezt az utat szeretném-e járni. Ez végül előnnyé vált: a hitemet először meg kellett értenem, hogy később meg is tudjam védeni.

Egyébként én ebben a kérdésben XVI. Benedek pápa iskolájához tartozom, akit az előadásomban is idéztem. Ő 2011-ben azt mondta a német parlamentben, hogy más monoteista vallásokkal ellentétben a kereszténység nem kényszerít egy kinyilatkoztatott rendet a társadalomra.

Ehelyett a természetre és az értelemre mutat, mint a törvény és a társadalmi berendezkedés forrásaira.

Mindez azon az előfeltevésen nyugszik, hogy a természetes rend értelmes és megismerhető.

Egy olyan társadalomban, amely nem csak vallástalan, de nem is ismeri a vallásokat, az emberek könnyen kerülnek ideológiák bűvöletébe. Az emberek ugyanis már nem tudnak különbséget tenni világnézetek, vallások vagy gondolati iskolák között. Elhatalmasodott az üresség és a reménytelenség.

Persze hozzá kell tennem, hogy Benedek pápa csupán megismételte Szent Pál újszövetségi szavait, miszerint Isten törvénye, a természettörvény mindannyiunk szívére van írva. Így az embereket abban kell segítenünk, hogy megtalálják azokat az ajtókat, amely által találkozhatnak ezzel. Úgy gondolom egy posztkeresztény vagy keresztényellenes társadalmat úgy lehet a legjobban elérni, ahogy a korai egyház: azzal, ahogyan élünk.

Jelenleg komoly kihívásnak tűnik a fiatalok között a koncentráció és figyelem fenntartása, amelyet az AI és az internetes mikroközösségek világa is megnehezít. Milyen választ adhatunk erre egyéni és közösségi szinten? Ausztrália például nemrégiben betiltotta a 16 év alattiak számára a közösségi média használatot. Ez megoldást jelenthet?

Ezt a lépés én is érdeklődve figyeltem, ugyanis 2012-ben alapítottam egy katolikus gimnáziumot Ausztriában. Az egyik első intézkedés, amit bevezettünk, az az okostelefonok, tabletek és más hasonló eszközök tilalma volt. Ez 13 évvel ezelőtt történt és akkor sokan tréfát űztek a döntésünkből. Ma azonban egyre több országban vezetnek be hasonló előírásokat. Az eredmény pedig magáért beszél: a diákjaink beszélgetnek egymással, társasjátékoznak, fociznak, stb.

Én az eszközök tilalmát tehát egy bizonyos kor alatt helyesnek tartom, amennyiben jelentőségteljes alternatívát is felkínálunk a diákoknak.

Ugyanakkor érdekes, hogy a katolikussá váló fiatalok többsége először az interneten találkozik az egyházzal – például Barron püspök Word on Fire szolgálatán keresztül. Ezt követően kapcsolódnak csak be helyi közösségekbe, ahol kapcsolatokat építenek, növekednek a hitükben és felkészülnek a keresztségre. Az AI és más internetes technológiák tehát rengeteg lehetőséget is rejtenek magukban, amelyekkel bölcsen kell élni.

Zárásként pedig ezt mondanám. Krisztushoz hasonlóan, egyszerre egy lélekre fókuszáljunk. Nem azt javaslom, hogy elégedjünk meg a középszerűséggel, de ahelyett, hogy a számokra fókuszálnánk, figyeljünk arra is, hogy mi, a specifikus elhívásunknak megfelelően hogyan kapcsolódhatunk be a misszióba.