Fejdíszben, arcfestéssel és teljes sámánöltözetben állt a Világgazdasági Fórum színpadára egy boszorkány, aki elmondott egy imát, „amely nyilvánvalóan nem keresztény ima volt” – hívta fel a figyelmet a minap Michael Knowles.
„Ima közben a kezére lehelt, ami bizonyára nem tűnik túl elővigyázatosnak a COVID-ot tekintetbe véve. Majd azzal folytatta, hogy beleköhögött a résztvevők arcába”, akik között egyébként ott ült a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Kristalina Georgieva, a Világbank elnöke, Ajay Banga, az IKEA vezérigazgatója, Jesper Brodin és a milliárdos André Hoffmann is.
Az egészségügyi aggályokon túl Michael Knowles azt is megjegyzi, hogy ki tudja, milyen szellemeket idézett meg a boszorkány az okkult rítus közben. A hölgy önmagára bennszülött sámánként utalt, ami „valójában a boszorkány politikailag korrekt megnevezése” – tisztázta Knowles.
A kommentátor felhívta a figyelmet: „A büszke elitek az egész emberi történelem során hajlamosak voltak a hamis istenek nevetséges, okkult imádatára. Az őslakos törzsek mind ezt tették, a kánaániták is ezt tették, és még az izraeliták is ezt tették, amikor Mózes magukra hagyta őket a pusztában öt percre.” Knowles arra is rámutatott, hogy a sámánok és a boszorkányok egyedi ruhákba öltöznek és rituálékat vezetnek, mint a papok és a próféták, ám azzal a fontos különbséggel, hogy míg a sámánok démonokkal cimborálnak, addig a próféták az isteni igazságot hirdetik.
„Tudjuk, hogy a Világgazdasági Fórum liberális elitje rengeteg hazugságot terjesztett. Most pedig valódi boszorkányokkal táncolnak. Nem kell prófétának lennünk ahhoz, hogy tudjuk, a következmények valószínűleg nem lesznek jók” – írta Knowles.
Történt valami jó is
Viszont jó hírek is jöttek a Világgazdasági Fórumról, mert a „flancos hegyi városkában” a „nagy libsi elit, cinkos vállalati vezetők és – ahogy látjuk – boszorkányok elviselhetetlen társaságának” jutott ideje a világ irányításáról és az autonóm államok felforgatásáról szóló diskurzusok mellett egy üdítő kivételre, Argentína újonnan megválasztott elnöke, Javier Milei beszédére is – folytatta Knowles, és elismerte, hogy sokakban ugyan aggodalmat keltett a populista-libertárius elnök megjelenése, attól tartva, hogy ő is besorol a Világgazdasági Fórum elitjéhez, ezzel szemben „Milei nem követte a szokásos davosi forgatókönyvet”.
Ehelyett Javier Milei arra figyelmeztette őket, hogy a nyugati világ veszélyben van: „Azért van veszélyben, mert azokat, akiknek a Nyugat értékeit kellene megvédeniük, egy olyan világkép irányítja, amely óhatatlanul a szocializmushoz és ezáltal a szegénységhez vezet” – fogalmazott Milei, és azzal folytatta a beszédét, hogy szerinte a Nyugat legfőbb vezetői feladták a szabadságot a kollektivizmusért. Majd kifejtette, hogy
„a kollektivista kísérletek soha nem jelentenek megoldást a világ polgárait sújtó problémákra. Inkább azok a problémák gyökerei.”
Knowles hangsúlyozta, hogy nem ért mindenben egyet az argentin elnökkel, hiszen az libertariánusként az anyagi javakról beszélt, arról, hogyan lehet enyhíteni a szegénységet, hogyan lehet gyarapítani az emberek gazdagságát és a liberális, kisbetűs „én” szabadságáról, amelyet szembeállít a kollektivizmussal. Mégis, mivel Knowles szerint a radikális individualizmus és a radikális kollektivizmus ugyanazon érmének a két oldala, és mindkettő ellenzi a közjót, a hagyományt és a konzervativizmust, bár csak mérsékelten, de üdvözli Javier Milei felszólalását.
„A Világgazdasági Fórum emberei a szocializmussal akarnak házalni, Kínát tekintik modellnek, némelyikük egyenesen kommunista és most boszorkányokkal táncolnak. Ellenzik a szabadságot, mind a szabadság hibás libertárius felfogását, mind a szabadság valódi, klasszikus felfogását” – foglalta össze Michael Knowles, majd hozzátette, hogy elképesztő volt látni, ahogy egy vezető kiáll és elmondja nekik a véleményét: legalább rámutat mindarra, amit elrontanak, még akkor is, ha nem tudja pontosan a helyes választ az ellenük való küzdelemre.
Knowles azzal a gondolattal zárta sorait, hogy „ezt jó volt látni az egyébként felváltva bizarr és egyenesen okkult jellegű Világgazdasági Fórumon”.
Forrás: Daily Wire
Fotók: képernyőképek