Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét, nagycsütörtök pedig a szent három napba vezet be bennünket: ezen a napon emlékezünk az utolsó vacsorára, arra, hogy Jézus megmosta tanítványai lábát, elfogták és megkezdődött kínszenvedése.
A kereszténység legnagyobb ünnepe, húsvét, valójában közel sem csak a vasárnapból áll (a közvélekedés ilyen irányú meggyőződése ismerethiányra vezethető vissza, ahogy az is, hogy a legtöbben karácsonyt gondolják a legfontosabb ünnepnek). A szent három nap nagycsütörtökkel veszi kezdetét, a keresztény közösségek pedig már ennek a napnak a délelőttjétől ünnepelni és imádkozni gyűlnek össze.
A katolikus egyházban ezen a napon minden püspök a saját egyházmegyéje székesegyházába várja papjait és a híveket, hogy együtt ünnepeljék az úgynevezett krizmaszentelési szentmisét. A krizma nagyon fontos szentelmény, amelyet a következő év során különböző szentségek kiszolgáltatásakor használnak majd fel: papszenteléskor, valamint a bérmálás, és a keresztség szentségének kiszolgáltatása során, oltár- és templomszentelés alkalmával, de ekkor szentelik meg a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használt olajat is. E szentmise keretében a papság megújítja papi fogadalmait.
A nagycsütörtök este kezdődő szentmisék keretében a közösségek (immár saját templomaikban) az utolsó vacsora emlékére tartott szentmisét ünneplik. Ez a nap az oltáriszentség és a papság krisztusi alapításának napja. E liturgiának számos sajátossága van: a harangok „Rómába mennek”, azaz a dicsőség éneklésének elején elnémulnak és nagyszombat éjszakájáig nem szólalnak meg. Ebben a misében kerül sor a lábmosás szertartására, amelyben a pap azt a mozzanatot eleveníti fel, amikor Jézus megmosta tanítványai lábát: ő maga is megmossa tizenkét hívő lábát, gyakorolva az alázatos, szolgáló szeretetet.
„Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek” (Jn 13; 12-15)
A katolikus egyház az eucharisztia, azaz az oltáriszentség megalapítására és az egyházi rend, a papság létrehozására emlékezve ünnepel nagycsütörtök estéjén, ezért a szentáldozás különösen ünnepélyes formában, két szín alatt történik. A szentmise végén a megmaradt eucharisztiát félreeső helyre, jellemzően egy mellékoltár oltárszekrényébe, vagy a kápolnába viszik és megtörténik az oltárfosztás, azaz az oltárról minden díszt és liturgikus kelléket eltávolítanak. Mivel az oltár magát Jézust szimbolizálja, ez a cselekmény arra emlékeztet, hogy Krisztus megkezdte szenvedését és a katonák megfosztották őt ruháitól.
Ezután csend borul a templomra és a közösségre, amely Jézussal virraszt, aki az utolsó vacsorát követően tanítványaival az Olajfák hegyére ment imádkozni, ahol halálos félelem nyomasztotta és vérrel verejtékezett. Itt fogták el őt, majd innen indult el passiójára. Elmélkedések hangzanak el, a legtöbb helyen felolvassák Jézus búcsúbeszédét, azután csendben imádkoznak késő estig.
A protestáns közösségek ezen a napon természetesen szintén az utolsó vacsorára és az úrvacsora szereztetésének napjára emlékeznek.
Hogy mi történik nagycsütörtökön? XVI. Benedek pápa így tanított erről a napról:
„Jézus belép az éjszakába, hogy legyőzze azt, és Isten új napját hozza el az emberiség számára. Jézus azért megy fel az Olajfák hegyére, hogy az Atyával beszéljen Fiúként. Látja a mocsok és a hazugság áradatát a kehelyben, amelyet ki kell innia. Lát engem is és értem is imádkozik. Így Jézus halálos gyötrelmének pillanata a megváltás folyamatának lényeges elemévé lesz.”
Cikkünk írásához felhasználtuk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóanyagát, valamint a szerző e témában írt korábbi szövegeit.
Nyitókép: Shutterstock
