Nagypénteken Jézus Krisztus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékezik a keresztény közösség: a megváltás művére, arra, hogy Isten Fia szenvedett és az életét adta engesztelő áldozatul értünk.
Nagypéntek szigorú böjti nap, nem csak a katolikus egyházban, de több protestáns felekezetben is. Ez azt jelenti, hogy a hívek ezen a napon csak háromszor étkeznek, ezek közül csak egyszer laknak jól és nem vesznek magukhoz húst. Kerülik az üdítőket, alkoholt és kávét, csak vizet, legfeljebb teát isznak. Egyre többen fedezik fel újra a böjt értékét és szépségét: ezen a napon sokan kenyér-víz-böjtöt tartanak, azaz egész nap nem vesznek magukhoz mást, csak kenyeret és vizet.
Az Istennek felajánlott lemondások természetesen az élet más területein is megjelennek: a legtöbben ilyenkor nem kapcsolják be a tévét, nem hallgatnak zenét, terjed az internetböjt is. Mindennek akkor van leginkább lelki értéke, ha mély imával párosul, amelyben Jézus szenvedéséről és kereszthaláláról elmélkedünk.
Az egyetlen nap szentmise nélkül
Nagypéntek az egyetlen nap, amikor sehol a világon nincsen szentmise: a katolikus egyház ünnepi liturgiát tart (nagyszombati szentmise sincs, ám szombat este már az úgynevezett vigíliamisét ünneplik világszerte – de erről majd holnap), de szentmiseáldozatot nem mutat be, mivel ez az a nap, amikor az Örök Főpap maga mutatta be áldozatát a kereszt oltárán.
Nagypéntek a drámai mélységek és a csend napja.
A katolikus templomokban az oltár teljesen dísztelen, ami (a nagycsütörtöki oltárfosztáshoz hasonlóan) emlékeztet a ruháitól is megfosztott Jézusra, de szimbolizálja a Golgota csupasz sziklatömbjét is, amelyen a megváltás áldozata bemutatásra került. A szertartás rendje már az ősegyházban kialakult és három nagy részre tagolható: az igeliturgiára, a kereszthódolatra és a szentáldozás szertartására. A liturgia teljes csöndben veszi kezdetét, a pap és az asszisztencia némán vonul az oltár elé, majd leborulva imádkozik előtte. Az igeliturgia a szenvedéstörténetet tárja elénk, majd a hívő közösség az egyház és az emberiség szükségleteiért fohászkodik. A kereszthódolat során a hívek térdhajtással, egyes helyeken a mai napig csókkal illetve köszöntik a keresztet és adnak hálát Jézusnak. Ezután szentáldozáshoz járulhatnak: ezen a napon csak az igeliturgia keretében lehetséges ez, ezen kívül csak beteg testvérek áldozhatnak.
„Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: »Szomjazom!« Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: »Beteljesedett!« Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.” (Jn 19, 28-30)
A protestáns egyházakban nagypéntek a legnagyobb ünnep
A protestáns felekezetek számára a legnagyobb ünnep nagypéntek: ezen az estén úrvacsorához járulnak jellemzően azok is, akik nem vették azt magukhoz az év más időszakaiban. A templomok, imaházak oltárait ezen a napon fekete terítővel borítják, korábban a hívek körében szokás volt, hogy gyászruhában vettek részt az ünnepi szertartáson.
A református templomok harangjai ezen a napon is megszólalnak. A szertartás kiemelten fontos részét képezi a passió, Jézus szenvedésének felolvasása és a lamentáció.
„A Via Crucis, amelyet ma lélekben végigjártunk, felhívás mindnyájunk és főleg a családok számára: szemléljük a keresztre feszített Krisztust, hogy erőnk legyen túljutni a nehézségeken. Jézus keresztje Isten minden ember iránti szeretetének legmagasabb rendű jele, bőséges válasz minden ember szeretetigényére. Amikor megpróbáltatás ér bennünket, amikor családunknak szembe kell néznie a fájdalommal, a nehézségekkel, tekintsünk Krisztus keresztjére: ott találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy folytassuk utunkat; ott ismételhetjük szilárd reménnyel Szent Pál szavait: »Ki ragadhat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség, üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy kard?…De mindezen diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.« (Róm 8, 35-37).
A csapások és nehézségek idején nem vagyunk egyedül; a család nincs egyedül; Jézus jelen van szeretetével, támaszt nyújt kegyelmével és energiát ad neki, hogy tovább haladjon. Krisztus e szeretetéhez kell fordulnunk, amikor az emberi eltévelyedések és nehézségek azzal a kockázattal fenyegetnek, hogy megsebzik családi életünk egységét. Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának misztériuma arra bátorít, hogy reménnyel folytassuk utunkat: a fájdalom és a megpróbáltatás időszaka, ha Krisztussal, a belé vetett hittel éljük meg, már magában hordozza a feltámadás fényét, a feltámadt világ új életét, mindazoknak a Húsvétját, akik hisznek Szavában.”
(XVI. Benedek pápa tanítása 2012. április 7-én nagypéntek este a hagyományos római keresztútjárást követően)
Cikkünk írásához felhasználtuk a Magyar Katolikus Püspöki konferencia sajtóanyagát, a Magyar Távirati Iroda korábbi években közreadott anyagait, valamint a szerző e témában írt korábbi szövegeit.