“A nemzetállamok robbantották ki a világháborúkat.” “A nacionalizmus kirekesztő és idejétmúlt szélsőség.” Ugye ismerősen cseng az érvelés?
Hitler óta sokak szemében a nemzetépítés összemosódott a Harmadik Birodalom militáns terjeszkedésével, a nacionalizmus a nácizmussal.
Az EU kezdetektől, és a bürokrácia túlburjánzásával az ENSZ is egyre inkább arra a feltételezésre épült, hogy ha a nemzetállamok fokozatosan átadnak szuverenitásukból a nemzetek fölötti szerveknek, stabilabb lesz a béke a világban.
Azonban ez a gondolatmenet téves és a 20. század elejéig korántsem volt ennyire bevett - a liberális polgári körök nacionalista keretekben gondolkodtak.
A világtörténelem döntő része háborúk története. Viszont:
- Ezek javarészt vagy törzsi és vallási természetű torzsalkodások, mint amilyenek ma a közel-keleti és afrikai vérontások,
- vagy birodalmi hódítások A világháborúk is a nagyhatalmak sakkjátszmáiból eredtek, akik Európában nemzetállamukat építették, míg, ezzel súlyos ellentmondásban, globális szinten gyarmatosítottak.
a) Hitlert nem a nacionalizmus, hanem a biológiai imperializmus fűtötte.
- ahogy azt Anthony D. Smith, a London School of Economics néhai professzora megfogalmazta.
b) Ezt erősíti meg Yoram Hazony filozófus politikai gondolkodó is, aki arra mutatott rá, hogy a németeknek valójában nem volt nemzetállami hagyománya; és Hitlert a Német-Római Birodalom inspirálta. A „nemzeti” szocializmus voltaképp faji alapú birodalomépítés volt.
Akkor mit is jelent a nemzet sajnálatosan félreértett fogalma?
Smith etnoszimbolista nézete szerint a nemzetek a közös történelemmel, nyelvvel, kulturális és vallási gyökerekkel bíró közösségekből épülnek fel. Hazony ezzel állítja szembe a különböző nemzeteket mesterségesen tömörítő birodalmakat, ahol nem alakul ki szervesen közösségi identitás. Egy birodalomban ugyanis egyetemes jogrendben felülről erőltetnek egy domináns kultúrát mindenkire, ami elnyomáshoz és feszültségekhez vezet.
Miért sikeres mindmáig a nacionalizmus? Jael Tamir oxfordi politológus, volt izraeli baloldali miniszter a következőkkel érvel:
- Egyrészt mivel a nemzet számolja fel a személyes jellegű, törzsi ellentétek anarchiáját.
- Másrészt, a nacionalizmus a demokrácia bölcsője, amely megtölti a liberalizmus teremtette kereteket tartalommal és az államokat hazává változtatja. Ugyanis a nemzet képes lehetőséget teremteni tagjai számára arra, hogy felelősséget vállaljanak egy még belátható méretű, és az érdekképviseletük ellátására alkalmas közösségen belül. Így ajánl a nacionalizmus végső soron közösségi identitást, amire a globalizmus nem képes. Egy határok nélküli világ nem lehet demokratikus, sem igazságos, mert hiányzik belőle a bizalom.
- Harmadrészt a nacionalizmus a társadalmi szolidaritás, a jóléti állam kulcsa. Semmi sem igazolja, hogy a multikulturalizmus toleranciát szülne.
- Negyedrészt a nacionalizmus az óvodákban és konyhákban születik meg nap mint nap. A nemzet fenntartása a nép ösztönös és a nemzetépítők tudatos kreatív munkájának együttes eredménye.
Tagadhatatlan, hogy több politikai mozgalom is visszaélt a nacionalizmussal azáltal, hogy a sovinizmust, a rasszizmust és az imperializmust is magára öltötte – holott a nemzeti gondolatot eredendően épp közösségegyesítő szándék szülte.
Ezzel ellentétben Hazony szerint ’az egyiptomi fáraóktól a római császárokon és pápákon át korunk liberális elitjéig sokak a határok lebontásával akartak békét és jólétet teremteni’. Immanuel Kant Az örök béke című művében azt írja, hogy a béke a kozmopolita jog uralma alatt képzelhető el egy univerzális köztársaság keretében. Az efféle optimizmus a felvilágosodás antropológiai idealizmusára épül, mely szerint az emberek „természetes állapotban” jók.
Világállamra azonban nincs jó történelmi példa. A történelem azt igazolja, hogy az ember természete könnyen korrumpálható, ezért a béke érdekében fontos a hatalmat nemcsak alkotmányos, hanem földrajzi keretek közé is szorítani.
Végeredményében a nemzeti szuverenitás védelme liberálisoknak, konzervatívoknak, bal- és jobboldaliaknak egyaránt szükségszerű axióma.
Surjányi Fanni, az MCC kutatási vezetője az Axiómán.
Nacionalizmus gazdasági célja
A nacionalizmus pozitív hatásai sokfélék. Elsősorban az egy földrajzi területen, vagy azonos nyelvhez, kultúrához tartozók érdekeit védi a jog, a törvények eszközeivel, miközben a szokásokra, a bevált hagyományokra épít. De emellett a mindennapi élet húsbavágó, olyan, gyakran nem magasztosnak tűnő feladatait is magáévá teszi, mint a gazdasági kérdések. A nacionalizmus gazdasági célja érthető, és ennek megfogalmazásából, hatékony megoldásából épp az azonos nemzethez tartozók profitálhatnak a legtöbbet.
Vissza a klasszikusokhoz!
A magyar nézők megunhatatlan, örökzöld népszerűségnek örvendő filmje között kiemelt helyet foglalnak el az 1930-as évek alkotásai. A Hyppolit, a lakáj vagy A lovagias ügy nemcsak azért kiemelkedőek, mert a korszak legjobb színészei – például Kabos Gyula vagy Tolnay Klári – játszottak benne. Mai szemmel elképesztő cégekkel találkozunk: olyan magyar vállalatokkal, amelyek nem egy külföldi óriásvállalat hazai lerakatai voltak csupán, hanem saját jogukon, eredményeikre támaszkodva sikeresen exportáló, a világ több országában is jelen lévő gazdasági egységek.
Ezek az idők elmúltak, mondhatnánk. Meg hát a multicégek sorában ugyan mi keresnivalója van egy kisebb magyar cégnek? A válasz az, hogy nagyon is sok. A nacionalista szemlélet egy-egy ország gazdasági életében jelentős szerepet játszott és játszhat – nemcsak nálunk, hanem külföldön is, ahogy a példákból ezt látni is fogjuk.
Gazdaságpolitika és patriotizmus
2005-2006-ban a francia kormány engedélyt adott arra, hogy a New York-i tőzsde átvegye az irányítást a francia vezetésű, páneurópai Euronext fölött. Így a francia tőzsde is amerikai kontroll alá került. Az ügyletet ellenzők közül többen a „patrióta gazdaságpolitikára” hivatkoztak, amikor megfogalmazták aggályukat, és közülük is a francia parlamenti képviselő, Bernard Carayon nevéhez kötik e kifejezés használatát. A nemzetállamok kialakulása után ugyanis szinte minden európai országban megalakultak, és esetenként döntő befolyásra tettek szert a hazai óriásvállalatok. A patrióta, nacionalista gazdaság támogatói közül sokan gondolták és gondolják úgy, hogy önmagában semmi sem indokolja ezen cégek privatizációját, esetenként monopol helyzetének feladását. Ezért gyakran lép képbe a politikai megoldás, a tiltás vagy támogatás gyakorlata.
Ellenállás a felvásárlás ellen
A nacionalista gazdaságpolitika több országban meglévő gyakorlat. Ismert eset, amikor a 2000-es években a Suez nevű francia nagyvállalatra szemet vetettek az olaszok, mire a franciák akkori miniszterelnöke, Dominique de Villepin közbelépésével akadályozta meg, hogy a vállalat kikerüljön Franciaország tulajdonából. De mit szólt ehhez a társadalom? Nos, a TNS Pofres közvélemény-kutató cég felmérése szerint a megkérdezettek 69%-a helyeselte a miniszterelnök lépését. Sőt, 2005 végén olyan szabályozást fogadtak el, amely a 40 legnagyobb francia vállalat közül tíznek megtiltotta a külföldieknek történő eladását.
A szabadpiaci, versengő kapitalizmus Mekkájában, az Egyesült Államokban is létezik ez a jelenség: 2006-ban a Kongresszus akadályozta meg például a Chevron olajvállalat kínai felvásárlását, illetve hat fontos amerikai kikötő egyesült arab emirátusi kézbe való kerülését.
Kis és nagyobb tigrisek
A gazdasági nacionalizmus másik megnyilvánulási formája, amikor az állam maga segít hazai cégeket naggyá válni. Az állami beavatkozással jelentőssé tett cégekre egyébként bőségesen találunk külföldi példákat. A Samsung a világ egyik leginnovatívabb cégcsoportja, a legismertebb márkák egyike. Kevesen tudják, hogy ők is erősen állami támogatással indultak világhódító útjukra, míg mára a rendkívül sikeres dél-koreai gazdaság egyik zászlóshajójává lettek. A dél-koreai kormányzat a 20. században a Samsungot is felemelte, erős együttműködést alakított ki a céggel, amely mára az országhatárokon bőven túlterjeszkedve a koreai állam egyik sikertörténetévé vált. A hasonló, úgynevezett chaebol vállalatok közé tartozik még az LG, a Hyundai vagy az SK Group is.
Ha újra az 1930-as évekre, 20. századi előzményekre gondolunk, Magyarországról is több, a határokon túlnyúló működésű vállalatcsoport juthat eszünkbe, például a Tungsram vagy a csepeli Weisz Manfréd Acél- és Fémművek, amelyek ma is fogalmak – akkor pedig a magyar ipar ékességei, külföldön is jól csengő nevek voltak.
A MOL szerepe
Nacionalizmus-e, ha az egyetlen, regionális szereplőként is fontos nemzeti olajtársaságot magyar kézben tudja a kormány? Mindenképp, és ez megint csak pozitív fejlemény.
A Magyar Villamos Művek Zrt. 2014 decemberében visszavásárolta a német RWE tulajdonában lévő Főgáz Zrt.-t. Tehát a példa már megvolt arra, hogy egy korábbi hazai cég ismét a magyar állam bevételeit gyarapítsa.
A MOL-ban a magyar állam először 2011-ben vásárolt vissza 25%-nyi tulajdont az orosz befektetőtől. A következő ügylet 2013-ban következett, ezúttal a német E.ON cég volt az eladó, és a tét a hazai gázkészlet sorsa volt.
Azóta a MOL a régiónk egyik jelentős tényezője lett, hiszen például idén júliusban vette meg a szlovén OMV-t, illetve a megújuló egyetemi képzés egyik alapját is megteremtette.
A tanulságok
„Az állam rossz gazda” – hallhattuk a kijelentést már többször is. De ez valóban igaz? A történelem, Európa életéből vett példáink azt igazolják, hogy a szocializmus gyakorlatától távol eső országok is éltek a piacvédelem, a protekcionizmus, a patrióta, nacionalista gazdaságszervezés eszközeivel, olykor társadalmi kérdéssé is téve a gazdasági ügyeket.
Mindenesetre jól látható: olyan vállalatok jöttek létre így, amelyek ma is meghatározó jelentőségűek.
“A nemzetállamok robbantották ki a világháborúkat.” “A nacionalizmus kirekesztő és idejétmúlt szélsőség.” Ugye ismerősen cseng az érvelés?
Hitler óta sokak szemében a nemzetépítés összemosódott a Harmadik Birodalom militáns terjeszkedésével, a nacionalizmus a nácizmussal.
Az EU kezdetektől, és a bürokrácia túlburjánzásával az ENSZ is egyre inkább arra a feltételezésre épült, hogy ha a nemzet...
