Homofób, szexista és bevándorlásellenes. Sokan azt hiszik ennyit jelent ma konzervatívnak lenni. Úgy gondolják, hogy a konzervatív értékrendű, vagyis a nemzeti-keresztény elkötelezettségű emberek nem megértőek, nem elfogadóak, azaz nem olyan szeretetteljesek, mint a liberális gondolkodók.
A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője! A keresztény konzervatívok elvben intoleránsak, mert hisznek, de a gyakorlatban toleránsak, mert szeretnek. A liberálisok elvben toleránsak, mert nem hisznek, de a gyakorlatban intoleránsak, mert nem szeretnek.
A félreértés abból fakad, hogy a keresztény konzervatív ideológia korlátokat szab az életben, amelyekre a liberálisok úgy tekintenek, mint a szabadság ellentétére. A korlátok viszont szeretetből fakadnak. A liberális gondolkodás által ígért korlátlan „szabadság” pedig csak látszólagos a másik ember igazi szeretetének a hiányában.
Hadd szemléltessem ezt egy példával:
Képzelj el egy hidat. Ha van rajta korlát, akkor abba kapaszkodva átkelhetsz a túloldalra. Ha azonban a korlátot eltávolítod, mert a saját feltételeid szerint, „szabadon” akarsz átkelni, akkor könnyen belezuhanhatsz a folyóba.
A liberális gondolkodás azt hirdeti, hogyha nem vagy megelégedve az élethelyzeteddel, a világot változtasd meg és ne magadat! Ez azonban nem megoldást hoz, pusztán letagadja a problémát.
Ezzel szemben így alkalmazzák a szeretetteljes korlátjaikat a konzervatívok:
- Nem támogatják az LMBTQ ideológia jogkiterjesztési igényeit.
- Azzal, hogy nem támogatják az abortuszt nem a nők társadalmi egyenlősége ellen küzdenek, hanem a meg nem született gyermekeink életéért és a nőiesség szabad megéléséért!
- Jó és rossz embereket nem bőrszín alapján különböztetnek vagy büntetnek meg, hanem erényeik és döntéseik alapján.
- Céljuk a saját nemzetünk védelmezése, és nem a bajbajutott bevándorlók elutasítása.
A liberális ideológia és a konzervatív felfogás különbségei értékválasztásukra vezethető vissza:
- míg az egyik, a konzervatív-keresztény megközelítés a kairoszt és az agapét tartja fontosnak, vagyis nem pusztán az emberi élet mennyiségi idejét, hanem annak minőségét, továbbá az önkiüresítő isteni szeretetet,
- addig a liberális gondolkodás éppen ellenkezőleg, pusztán csak a kronoszt és az élet korlátok nélküli habzsolása iránti szeretetet, vagyis pusztán csak a pillanatnyi örömeket részesíti előnyben, minden mennyiségben!
A liberális gondolkodás egyik fajtája nem ismeri el, hogy létezik egy objektív igazság, ami tértől és időtől függetlenül, minden körülmények között igaz. A másik elismeri, de azt mondja, hogy nehezen megismerhető.
Mindez odavezet, hogy már a párbeszéd alapjai sincsenek meg, mert például az egyik oldal azt állítja egy elefántról, hogy víziló, vagy egy férfiről, hogy nő. Ettől kezdve csak az győz, akinek erősebb a “politikai” akarata.
A zsidó Talmud szerint három dolgot kell szem előtt tartanunk életben, ha nem akarunk nagy hibát elkövetni:
- hogy honnan jövünk,
- hová megyünk,
- és ki előtt kell, hogy számot adnunk életünk cselekedeteiért!
A szeretet és az igazság nem választható el egymástól. Túl sokan áldozzák fel egyiket a másikért. Mi ne tegyünk így!
A konzervativizmus
Annyira közkeletű fogalomról beszélünk, hogy szinte mindenki tudni véli, mit is jelent. A konzervativizmus egyesek szájából szitokszóként hangzik, mások számára viszont minden politikai irányzatok legkedvesebbike. Mivel a jelenkori közbeszédben az egyik legpolarizáltabb szóról van szó, érdemes megnézni: mi is a konzervativizmus valójában? Itt az ideje hát, hogy röviden tisztázzuk e fogalom alapvetéseit, és ehhez majdnem Ádámhoz és Évához kell visszamennünk.
A konzervativizmus előfutárai
Essünk túl a kötelező körön, az etimológiai alapokon: a konzervatív szó a latin conservare-ből származik, és jelentése annyi, mint megőrizni, megmenteni valamit (kicsit hasonlít a magyar nyelvben is gyakorta használt konzervál igéhez). De mi az, ami megmentésre érdemes eszme, gondolat, idea?
Mielőtt az idea kihajtott volna, magjait már megtalálhatjuk a francia forradalom előtti időkben is. Nagy-Britanniában például a Stuart-restauráció idején, 1660 és 1688 között a Tory-mozgalom képviselői (amely párt ma is a brit parlamentben megtalálható) egy olyan társadalomban gondolkodtak, amelyben jelentős szerepet kap a társadalmi hierarchia, és amelyben a monarchia uralkodási joga isteni eredetű. Innen már láthatjuk, hogy a vallási hagyománynak nagy szerepe volt a konzervativizmus formálódásában.
Ez már előtte is nyilvánvalóvá lett, hiszen a 16. században élt Richard Hooker, ugyancsak angol tudós épp a tökéletes társadalom felépítésében fáradozó puritán mozgalmat korholta azért, mert szerinte amazok tökéletességre törekvése ellentmond a természet és az általános, gyarló, bűnös természetű ember hétköznapi tapasztalatának. Magyarán: a tökéletességre való, sok konfliktussal, a régi értékek megtagadásával fenyegető mozgalmak helyett közösségi szempontból jobb elfogadni egy tökéletlen berendezkedést. A hagyományok megőrzése mellett Hooker szerint igenis van szerepe a változásnak, hiszen nagyon alapos ok esetén meg lehet változtatni a hagyományokat is.
Burke, az alapító „atya”
Általában az 1729-1797 között élt ír ügyvédet, parlamenti képviselőt, közgazdász-filozófust, Edmund Burke-t tartják a modern konzervativizmus egyik megalapítójának. Burke-t elborzasztották a nagy francia forradalom kegyetlenkedései, de a az USA-ban lezajlott forradalmat viszont támogatta. A magántulajdon híve volt, és nagyra tartotta azt a középkori hagyományt, mely szerint az arisztokrácia az uralkodás letéteményese. Támogatta az államegyházat, de teret adott vallási toleranciájának is.
A tradíciót olyan folytatni érdemes dolognak tartotta, amely összefogja a társadalmat, és ebből a szempontból fontosabb, mint a társadalmi reformok bevezetése. Egy jellemző idézet tőle, amely összefoglalja a változás kontra hagyomány általa képviselt elveit: „Valamennyi megújítás, amit ez ideig végrehajtottunk, a múlt iránti tisztelet elvén alapult, s remélem, sőt meggyőződésem, hogy mindazokat, amelyek a jövőben bekövetkezhetnek, gondosan a hasonló precedensre, az autoritásra és a történelmi példára fogják alapozni.”
A nagy francia forradalom: a vízválasztó esemény
Franciaország nagy kísérlete a társadalmi rend megváltoztatására vérfürdőbe és halottak ezreibe torkollott (erről lásd a videónkat). Nem csoda, hogy az első konzervatívnak nevezhető gondolkodók ehhez az eseményhez képest határozták meg ideológiájukat. A minden addigi hagyománnyal radikálisan szakítani akaró, az emberi természetet megváltoztató gondolatok más országok mellett természetesen Franciaországban is heves ellenkezést váltottak ki.
A francia író-politikus, François-René de Chateaubriand használta egyébként először a konzervatív szót e szerteágazó politikai fogalom leírására, amit mi sem jelez fényesebben, hogy hetilapjának is ezt a nevet adta: Le Conservateur.
A konzervativizmus legfontosabb pillérei: a vallás
Az első konzervatívok – ahogyan szinte mindenki az újkori Európában – keresztények voltak. Ez azt jelentette, hogy egy változatlan, írásban (az Újszövetségben) kinyilatkoztatott morális elvek felsőbbrendűségében, erős társadalomszervező erejében hittek, és aszerint éltek.
Ebből két másik alapállásuk is következik.
Az első, hogy az emberre a bibliai antropológia alapján egy nem tökéletes lényként tekintettek, amelynek „mesterséges” tökéletesítése csak rosszabb eredménnyel jár. (A francia forradalom terrorkampányba fulladó végnapjaiban ezt az álláspontjukat vélték igazolni.) Ez kevésbé optimistán látja az embert, mint például a felvilágosodás vagy később a baloldali mozgalmak képviselői. Az eredendő bűn koncepciója miatt az ember és a társadalom számára is fontos az egyház tanítása, a család, és az egyén képessége az önfegyelmezésre.
A másik, hogy a keresztény vallás hivatalos képviselőjét, a hagyományos egyházat – először a római katolikust, utána a protestáns nagyegyházakat – éppen ezért fontos szereplőnek tartották. Az egyház támadóit emiatt a társadalmi rend ellen lázadóknak, néha már-már az ördög eszközeinek, egy sötét összeesküvés résztvevőinek tekintették. Ez nem azt jelentette, hogy alkalomadtán ne mentek volna szembe az egyház által képviselt tanokkal, de magát a rendszert fontosnak tartották megőrizni.
Az egyénnek az állammal szemben képviselt attitűdjében Jézus szavaira támaszkodtak, akin a korabeli vallási ellenlábasai számon kérték az adófizetést. A názáreti Jézus válaszára – „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré” – támaszkodó érvelés szerint az állam nem valamilyen lebontandó és retrográd szervezet, hanem a Földön megmutatkozó rend egyik hordozója. Emellett természetesen elfér az a meggyőződés is, hogy a legfőbb hatalom Istené, és a földi hatalmak korlátozását szükségesnek tartják.
A változáshoz való viszony
Már Edmund Burke írásaiból előjött, hogy a változást a konzervatívok a múlt iránt való tisztelet, és nem a későbbi „a múltat végképp eltörölni” szellemében kívánták megvalósítani. Az ősök által lefektetett tradíciók, a béke és a rend előrébb valók, mint a még senki által nem igazolt eszmék azonnali társadalmi bevezetése.
A társadalmat a konzervativizmus organikus, fejlődő szervezetnek tekinti, amelybe hirtelen, radikálisan belenyúlni ugyanolyan veszélyt jelent, mint egy élőlény esetében. A konzervatívok szerint a közösség érdeke előrébb valóbb az egyének sokszor szubjektív érzésekre épülő elgondolásánál. Az újításoknak tehát igazodniuk kell azokhoz a meglévő hagyományokhoz, amelyek esetenként már ezer évnél is régebb óta szolgálják egy-egy nemzet érdekét és boldogulását. Látható, hogy nem ab ovo változásellenességről van szó, hanem a tradíciók ésszerű megtartásáról.
A konzervativizmus a társadalom morális változását az egyén morális változásában látja, melyben ugyancsak nagy szerepe van a hitigazságokban illetékes szervezetnek, az egyháznak.
A konkrét primátusa az elméletek fölött
Míg a baloldal, a liberális gondolkodók előszeretettel akarnak új eszméket a társadalomra ereszteni, a konzervatív gondolkodás sokkal inkább a tényekre, a tapasztalatra támaszkodik. Elvont ideák és absztrakt gondolatok helyett a konkrét, való világban már bizonyított dolgokat választja, ha teheti. Néha a konzervatívok nem is szeretik ideológiának hívni a konzervativizmust, hiszen a logika, az ok-okozat talaján állónak vélik a hagyományban gyökerező elveiket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a konzervativizmusnak ne lennének teoretikusai, csak épp nem gondolják, hogy az ezen az eszmerendszeren belül jelentkező áramlatokat feltétlenül rá kellene szabadítani az egész társadalomra.
A be nem avatkozás politikája
A konzervativizmus hívei sokszor vallják azt, hogy a társadalom túl komplex ahhoz, hogy az állam vagy egyes csoportok ráerőltessék az akaratukat. Ez tökéletesen tetten érhető a piac láthatatlan kezének tiszteletében, vagyis hogy szerintük csak bajok származnak abból, amikor az állam a kelleténél erőteljesebben beavatkozik a gazdaságba – ahelyett, hogy azt a piaci szereplőkre hagyná. A gazdasági mellett ugyanezt tartják a társadalmi kérdésekben is, hangsúlyozva a tradíciók történelmi korokon átívelő, rendet konzerváló szerepét.
A közösség fontossága
A konzervatív közösségekben gondolkodik, azokat tiszteli és védelmezi.
Első a család: az Újszövetség egyik hatása az emberi történelemre a család szentségének kialakulása, amely újat hozott például a görög-római világhoz (férj hűsége, az egy férfi és egy nő szövetségének egyedülisége, a gyermeknevelés kiemelt szerepe).
Ezen felül a romantika és különösen a protestantizmus kialakulása óta meghatározó lett az egy nemzethez tartozók különleges kapcsolatának hangsúlyozása, melynek egyik megnyilvánulása a nemzeti nyelvű irodalmak megjelenése, a sajátságos, már nem a latin írásbeliségre épülő kultúrák kiteljesedése.
A közösség harmadik szintje természetesen az egyetemes Egyház elismerése, amelynek küldetése jóval túlmutat a földi megvalósulásán, hiszen az a minden egyén számára lehetővé vált üdvösség kimunkálását támogatja. Ráadásul az Egyház esetében a konkrét, megvalósult, tárgyiasult eredmények – katedrálisok, irodalmi és képzőművészeti alkotások, a tudomány kialakulásában játszott elvitathatatlan pozitív szerepe miatt – e szervezet létét igazolják, tartják a konzervatívok. (Ehhez képest például egy internacionalista mozgalmat több szempontból kritizálhatnak.)
Konzervatívok defenzívában
Az előzőekben vázlatosan bemutatott főbb jellemzők miatt a konzervatív gondolkodásmódot ellenfelei sokszor maradinak, retrográdnak, haladásra képtelennek mutatják be. A konzervatívok ugyanis nem állnak elő akkor elánnal új társadalmi mozgalmak indításában – bár erre is van jócskán példa – vagy pedig a múlthoz nyúlnak, hogy annak példáira alapozva gondolkodjanak a jövőben. Jön egy új gondolat, és a „konzik” a régit védik, szól az állítás.
Itt még az életkor is fontos tényező. A Winston Churchillnek tulajdonított mondás szerint ugyanis „Aki húszévesen nem liberális, annak nincs szíve, aki negyvenévesen nem konzervatív, annak nincs esze.”
A konzervativizmus a világban
A magyar politika közgondolkodásában – az ezt betiltó, megbélyegző szocializmus közel negyven éve kivételével – mindig is jelen voltak a konzervatív hangok, pártok, csoportosulások. A még a nem keresztény hitű világban is sok konzervatív gondolkodót találhatunk. Jó példa erre a brit Douglas Murray, aki ateistaként és nyíltan meleg férfiként többek közt Európa elveszőben lévő hitét és hagyományait, a kontinens önfeladását kárhoztatja. A kilencgyermekes, izraeli Yoram Hazony pedig egyrészt a jeruzsálemi Edmund Burke Alapítvány vezetője, másrészt a nacionalizmus és a zsidó, keresztény vallás, valamint a Bibliára épülő civilizáció apologétája.
Homofób, szexista és bevándorlásellenes. Sokan azt hiszik ennyit jelent ma konzervatívnak lenni. Úgy gondolják, hogy a konzervatív értékrendű, vagyis a nemzeti-keresztény elkötelezettségű emberek nem megértőek, nem elfogadóak, azaz nem olyan szeretetteljesek, mint a liberális gondolkodók.
A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője! A keresztény konzervatívok elvben intoleránsak, mert hisznek...
