A Pride és az LMBTQ mozgalmak olyan témát feszegetnek, amiről mindenkinek állást kell foglalnia. A gender elmélet ugyanis nem csak egy a sok közéleti témából, hanem az emberi természet és a társadalom alapköveivel foglalkozik.
De mi is ez az elmélet, ami Magyarországon és világszerte annyi közéleti vitát váltott ki, amit a Pride a zászlaján hord a felvonulásokon, és aminek progresszív ága gyermekek hormon terápiáját és nemi átoperálását tartja jótékony hatásúnak?
A gender elméletet az 1940-es években alapozta meg egy francia filozófusnő, Simone de Beauvoir. Az elmélet szerint az ember nemisége két külön részből áll. Először is létezik egy biológiai nem, melyet az egyén biológiai és genetikai adottságai határoznak meg. Így beszélhetünk férfiakról és nőkről. Azonban Beauvoir megkülönböztetett egy ettől független másik nemiséget, melyet a biológiai nemre rakódott viselkedésmódokkal azonosított. Ezt nevezték el később társadalmi nemnek, vagyis gendernek.
Mára az elmélet persze sokat változott. A férfi és nő gender mellett számos variáció jelent meg. Így lehet valaki Ciszférfi, Genderfluid, Transznő, Neutrous, Pangender, vagy éppen Két-lelkű. Csak pár példa arra, hogy milyen lehetőségeket kínál a Facebook azoknak, akik fel akarják tüntetni a gender hovatartozásukat a platformon.
A koncepció persze továbbra is változik és még a transzneműek táborában sem talált nyugvópontot. A világhírű és progresszív Time magazint például azért kritizálta a gender ideológia egyik híve, Mey Rude, mert a gender elméletről szóló cikkükben nem ismerték el, hogy a gyerek nemét nem a biológia, hanem a szülők vagy az orvos határozzák meg.
A legprogresszívebb gender elmélet szerint a kromoszómáknak és a testi adottságoknak, már nincs szerepe sem a társadalmi, sem a biológiai nemiségben. Ezért nem is érdemes beszélni biológiai nemiségről. Azt mondják, hogy csak egy nem létezik. Az pedig a társadalmi nem, vagyis a gender.
Ezért már a klasszikus Monthy Python jelenet is politikailag inkorrekté vált, amelyben Sam Loretta akar lenni. Ami korábban csak humor volt, mára véresen komoly valóság lett.
A nemzetközi LMBTQ mozgalom a gender elmélet propagálását rendkívül fontosnak tartja. Amerikában az ún. Gender Unikornison keresztül mutatják be kisiskolásoknak, hogy nem muszáj kisfiúnak vagy kislánynak tartaniuk magukat.
A gender ideológia szerint ugyanis választójoga nem lehet gyerekeknek, de arról szabadon dönthetnek, hogy férfiként, nőként vagy valami teljesen másként éljék le az életüket.
A mozgalom komoly befolyást szerzett a pszichiátria tudományában, és mára számos helyen elfogadott gyakorlat a gender diszfória kezelésére a mihamarabbi hormon terápiát, és nemiszerv átalakító műtét. Állításuk szerint ez a leghatékonyabb kezelési módja annak, hogy a gyermekek társadalmi és biológiai nemisége összhangba kerüljön.
Ugyanakkor a világ legnagyobb nemváltó műtéten átesett páciensekkel foglalkozó adatbázisából kiderül, hogy a beavatkozások nem vezetnek a mentális egészség javulásához.
Bár sok nyugati országgal szemben Magyarországon nem támogatott a “gendermomentum”, fontos tudnunk, hogy a Pride és az LMBTQ mozgalmak T betűje mit rejt valójában.
Pride felvonulás: hova lesz a menet?
Stonewalltól Budapestig
Az 1969 júniusi, New York-i Stonewall-lázadás néven elhíresült esemény után egy évvel már megtartották az első meleg-büszkeség menetét az USA néhány nagyvárosában. A menetrendszerűen, az elsősorban az LMBTQ emberek, vagyis a homoszexuális, biszexuális és transznemű állampolgárok jogi elismeréséért küzdő eseményt a társadalom egy része elfogadással, egy része pedig közömbösséggel vagy éppen ellenszenvvel fogadja. Mégis, a világszerte globálisan (nálunk általában júniusban) megrendezett egynapos felvonulás az utóbbi időkben egyre nagyobb elfogadást nyer – nem utolsósorban az ezt nyilatkozatban, reklámban és termékekkel támogató multinacionális nagyvállalatoknak köszönhetően.
Homofóbia vagy természetes idegenkedés?
A Pride támogatói azzal érvelnek, hogy a menetben való részvétel egyrészt igazi, felszabadult ünnep, másrészt pedig a minden évben menetrendszerű esemény csak felhívja a figyelmet az LMBTQ-közösség még mindig velünk lévő jogfosztottságára. Az ezzel ellenkezőket homofóbnak tartják sokan, amely kifejezés egyfajta bunkósbottá vált a viták során, és megnehezíti a higgadt érvelést, az állampolgárok közötti párbeszédet. Ez a fajta minősítés szinte ellehetetleníti a másik oldalt, amely a Pride és a meleg büszkeség megünneplését elhibázottnak, károsnak, kontraproduktívnak tartja.
A Pride kritikája
Az elmúlt években Magyarországon szinte minden évben kisebb botrányok kísérték a Pride megtartását. Ezek egyik részét a kis számú, kordonokkal elhatárolt ellentüntetők jelentették. A téma polarizáltsága miatt a rendezvényhez mindig rendőri jelenlét társult, ami ellentmondani látszik annak az elképzelésnek, hogy a melegséget mindenki természetesnek és ünneplésre méltónak tartja.
Másrészt állandóan gond van a modern kori felvonulók külsejével és üzeneteivel. Való igaz, hogy sok hétköznapi módon felöltözött, vidám, heteroszexuális házaspár is részt vesz a megmozdulásban, de a hétköznapi emberek egy jelentős részét a színes női ruhákba bújt férfiak látványa zavarja. Lehet ezt intoleranciának is beállítani, de a Pride kritikusai szerint ha annyira nemes ügyről van szó, miért kell a mindennapi életben inkább szubkulturális, lokálokban, bárokban természetesebb nőimitátorokat látni? Vajon gyűlölködő-e, aki ilyet állít, vagy egész egyszerűen tényleg a természetes megjelenés, párkapcsolat vagy identitás híve?
Ördög a részletekben
Az Egyesült Államokban – ahol a Pride nemcsak egy napot, hanem egy teljes Pride hónapot jelent – már az Obama-kormány óta látszott, hogy a keresztények lettek a melegaktivisták első számú céltáblái. Ez nem is véletlen: a leghangosabban a keresztények hitükre és a hagyományokra hivatkozva tiltakoznak az ellen, hogy a homoszexuális kapcsolatot a társadalom egyenértékűnek fogadja el. A házassági feltételek ottani megváltoztatása, a melegjogi harcok eredménye viszont olyan helyzetet eredményezett, hogy már pusztán az ellenkezés is sokszor bírósági ügyekbe, meghurcolásokba torkollott. Ez a folyamat a Pride-dal kezdődött.
Nem mentes a keresztényekkel, szó szerint másképp gondolkodókkal szemben a hazai Pride-on megjelenők egy része sem. Bár Magyarország kulturálisan, történelmileg, a népszámlálás és a felmérések szerint is egyértelműen keresztény gyökerű és identitású ország, a Budapest Pride fesztiválon mégis a kereszténységet éri a legtöbb – szerencsére nem fizikális – abúzus.
A papnak öltözött, szivárványszínű Bibliát lóbáló vagy éppen a magyar identitását erősebben ápoló honfitársunk számára obszcén üzenetet felmutató fiatalember, az „A szerelem valóság, Isten csak mese”, az „Istennek két apja volt” feliratok nem épp az elfogadásra és a másik személyének megbecsülésére buzdítanak.
A Budapest Pride Fesztivál: kötelező gyakorlat?
A mai magyar társadalom minden mérés szerint egyre elfogadóbb a közötte élő, az amerikai felmérések alapján 1-5%-osra tehető életmód-kisebbség irányában. A hazai törvények büntetéssel szankcionálják az ellenük elkövetett jogsértéseket. Az azonos neműek jogi védelemben részesülnek, amely az előző évtizedekhez képest többletjogokkal ruházza fel őket. Nincs ma Magyarországon olyan komoly mozgalom, párt, amely az ő jogfosztásukat követelné vagy azzal egyetértene, és ez így van jól.
Mégis, mi a vízválasztó a többség és a kisebbség viszonyában, ha Pride-ra kerül a sor?
Először is, az előzőek miatt magamutogatónak, provokatívnak és sértőnek találják sokan a menetet. Másodszor, nem érzik azt, hogy a Pride apropója, a jogfosztottság csökkentése reális probléma lenne. Ugyanis hazánkban az itteni polgárok többsége olyan pártnak szavazott háromszor is bizalmat, amely egyértelműsítette: a házasság szigorúan egy férfi és egy nő között jöhet létre Magyarországon. Ez ellen soha nem volt társadalmi méretű tiltakozás. Harmadszor éppen a már említett nagyvállalatok harsogóan lelkes kiállása miatt ezen cégek dolgozói sokszor úgy érzik, jó pont a munkaadójuk előtt, ha cégük hivatalos ruhadarabjaiban csoportosan is felvonulnak.
Negyedszer, az amerikai és az Európában eddig bekövetkezett folyamatokat látva attól tartanak, hogy a Pride csak az előszobája a későbbi, a homoszexualitás teljes körű recepcióját nem támogatók ellehetetlenítésének.
Egy mozgalom hatásos marketingfogása
A Pride jelenségét sokan – köztük exmelegek, keresztények, a melegmozgalomban csalódott aktivisták tágabb nézőpontból szemlélik. Felteszik a kérdést: voltaképpen miért is kell a homoszexuális életmód mellett ilyen látványosan kiállni? Miért mondják a Pride aktivistái, hogy mennyi bántalom éri itthon az LMBTQ-közösség tagjait, miközben nagyra becsült és közkedvelt művészek, híres emberek kerülnek ki soraikból? Miért állítják azt, hogy a homoszexualitás ugyanolyan természetes állapot, mint a heteroszexualitás – miközben tanulmányok sora számol be például a homoszexuális férfiak mentális és testi betegségeiről, várhatóan rövidebb életéről, a biszexuális emberek, a leszbikus nők egészségügyileg problémásabb állapotáról? Ki teszi fel ezeket a kérdéseket, és ki engedi, hogy ezek egy felvonulás kapcsán elhangozzanak? Miért homofób, gyűlölködő vagy náci az az édesanya, aki azt szeretné, hogy befolyásolható korban lévő gyermekét minél kevesebb propaganda érje egy szinte minden szempontból több problémát rejtő identitás helyeslőiből?
Ki lehet-e egyáltalán mondani azt a szót, hogy normalitás, anélkül, hogy valami stigma érné az embert?
Szabad még a nem gyűlölködő ellenvélemény megfogalmazása?
Megannyi kérdés, amelyre a szervezők, a Pride közösség tagjai részéről valószínűleg nem jön válasz.
A Pride és az LMBTQ mozgalmak olyan témát feszegetnek, amiről mindenkinek állást kell foglalnia. A gender elmélet ugyanis nem csak egy a sok közéleti témából, hanem az emberi természet és a társadalom alapköveivel foglalkozik.
De mi is ez az elmélet, ami Magyarországon és világszerte annyi közéleti vitát váltott ki, amit a Pride a zászlaján hord a felvonulásokon, és aminek progresszív ága gyer...
