Feltétel nélküli alapjövedelem, ingyenes egészségügy, házasság mindenkinek? De mégis, hogy jönnek ide az emberi jogok? Nos, ez egy régi történet.
Egy spártai király egyszer megmagyarázta a perzsa uralkodónak, hogy miért olyan veszélyes ellenfelek a görögök:
“Mert, az ő uruk és parancsolójuk a törvény, amelyet jobban félnek, mint téged az alattvalóid, s azt teszik, amit a törvény parancsol.”
A törvény félelme itt azt jelenti, hogy nem a szenvedélyektől vezérelve, hanem a józan ész alapján döntünk. A különbség tehát az, hogy a zsarnok haragjától félő perzsával szemben, egy görög a belső törvényt féli, ezért nem hátrál meg a csatamezőn.
A görögök tudták, hogy hatalmas szakadék van az emberi cselekvésben. A probléma örök és mindenkit érint. Az ember természete szerint ugyan értelmes, de szabad akarata van. Tetteink óhatatlanul elmaradnak a szavainktól. Mindennapi tapasztalatunk, hogy felismerjük, hogy mit kell tennünk, de mégsem tesszük meg.
Az ember szívébe írott természettörvény az, ami segít megkülönböztetni a jót a rossztól, a helyest a helytelentől. Arra tanít, hogy az értelmünk és a szenvedélyeink harmóniában legyenek egymással. Ezt a harmóniát nevezzük erénynek, a jó szolgálatába állított szenvedélynek.
A klasszikus nézet feltételezi, hogy van objektív jó, amely megismerhető. Így ha megértjük, hogy mi a célunk, és ha elérjük azt, akkor leszünk boldogok. A természettörvény tehát nem korlátozza a szabadságunkat. Épp ellenkezőleg, ez teszi igazán szabaddá a cselekvőt.
Legalábbis így gondolták a klasszikusok: Szókratész, Platón és Arisztotelész.
Ezt a szakadékot, tehát nem a keresztények találták ki, de a kereszt botránya hozta újra napvilágra. A hit, hogy Isten Fia meghalt az emberek bűneiért.
A középkorban megkeresztelték Arisztotelészt, a gyakorlatias görög megközelítést összeegyeztették a keresztény tanokkal. Azonban a modernitás alkonyán két forradalmian új elmélet született a szakadék áthidalására:
1. Az egyiket Niccoló Machiavelli alkotta. Ő nem vetette el a természettörvényt, de azt hirdette, hogy a fejedelemnek tudnia kell, hogy mikor lépjen a bűnös cselekedetek útjára. Ha választania kell, akkor, jobb ha félik, mintha szeretik. És ha úgy adódik, akkor el kell temetnie lelkiismeretét, hogy learassa, gonosz cselekedeteinek pozitív gyümölcseit. Mert úgy szokott történni - írja Machiavelli: “hogy az olyan embernek, aki mindenkihez jó akar lenni, gonoszok okozzák a vesztét.”
2. A másik elmélet Martin Luther nevéhez fűződik. A német szerzetes elutasította az Egyház hagyományos tanítását a megigazulásról. Ennek az lényege, hogy egyedül az jut a mennyországba, aki nem csak hisz, de jól is cselekszik. Luther azonban úgy vélte, hogy az üdvösség elválasztható a cselekvéstől, mondván sola fide, egyedül a hit számít. De ha egy hívőnek nincs szüksége jó cselekedetekre, akkor törvényre sincs. Ezért a törvény elsődleges funkciója nála abban áll, hogy bemutassa: ezt a lécet lehetetlen megugrani.
Machiavelli tehát a félelmet helyezte a természettörvény helyére, Luther pedig egyedül a hit szubjektív aktusát hangsúlyozta.
Ilyen előzmények után érkezünk a természettörvény kora után a természetes jogok korába, ahol már nincs objektív jó, vagy legalábbis nehezen megismerhető. Így már csak azt az elvet kell védeni, hogy mindenki úgy legyen boldog, ahogy akar. Ez a természetes jogok lényege.
De hogyan történt ez?
Thomas Hobbes végképp felszámolta a görögök praktikus hozzáállását a cselekvéshez. Aláásta a keresztény tanítást a természettörvényről és a szabad akaratról.
3. A liberalizmus atyja volt az, aki elválasztotta a jogokat a törvénytől. Az emberi létezés alapját a haláltól való félelemben látta. Az egyének szerinte teljesen szabadok, és nincsenek mások iránt kötelességeik. Hobbes világában tombol az erőszak. Mindenki harcol mindenkivel, és önvédelmi küzdelmében mindenkinek, mindenhez joga van.
A probléma ezzel az, hogy így a jogoknak már nincs jelentése. Egy olyan világban ugyanis, ahol ember embernek farkasa, már nincs természettörvény. És ahol már morális iránytű sincs, miért lennének jogok?
Ha így értelmezzük a természetes jogokat, akkor előbb-utóbb a vágyainkat is emberi jognak nevezzük, és az egyetemes egyenlőség nevében hadat viselünk a józanész
ellen.
Ezt látjuk akkor, amikor a korlátlan jogkiterjesztés aláássa az Egyház, az egyetem és a nemzetállam tekintélyét.
Ez logikus, mert ha az akarat és a jog azonos, akkor a kérdés már nem az, hogy helyes-e amit akarunk, hanem, hogy hogyan érjük el, amit akarunk.
Alapvető emberi jogok: a boldogság nyomában
Ez korunk egyik legforróbb, igazán nemzetközi témája. Elég csak az amerikai, de egy ideje a magyar belpolitikai csatározásokra gondolnunk, hogy meglássuk: az olyan, elsőre elvontnak tűnő kérdések, hogy például mihez van jogunk, mit tehetünk meg, hogy boldogok lehessünk – így vagy úgy, de megmozgatják a társadalmat. Nem mi vagyunk az elsők, akik ezeket a kérdéseket fontosnak tartják, de nagyon messziről indulunk.
Az alapvető emberi jogok története
Amit ma készpénznek és demokratikus normáknak tekintünk, azok némelyike nem egyszerűen csak lehullt az égből. Habár, bizonyos tekintetben például az alapvető emberi jogok kérdése így is tekinthető.
Az ókori történetekben szereplő emberek élete nem csak a modern orvostudomány, az ezt segítő technikai apparátus miatt számított rövidnek. A társadalmak ugyanis súlyosan megkülönböztették saját, akár nagy létszámú csoportjaikat – akár hasonló származású társaikról, akár például a nők helyzetéről volt szó. Nem járt mindenkinek ugyanolyan jog, sőt, a legtöbben egyáltalán nem élvezhettek törvény előtti egyenlőséget sem politikai, sem szociális, sem gazdasági téren.
Egészen addig ez volt a dolgok bevett működési rendje, míg a Római Birodalomban gyökeret nem vert egy új vallás. „…nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.” – olvashatták az őskeresztények Pál apostol egyik levelében. Bár ez a rész az egyházon belüli egyenlő megítélésről beszélt, a keresztény közösség érdekében íródott, ennek hatása gyorsan túlnyúlt a fiatal felekezet hatósugarán.
Mózestől indul
A Bibliában Jézus Krisztus bírósági tárgyalásánál olvashatjuk, hogy a vádnak hamis tanúkat kellett felbérelnie, hogy a názáreti rabbit elítélhessék. A szomorú történetben számunkra most érdekes jelenség a tanú intézménye. Ez a nem nyilvánvaló, egyenlőségre való törekvés már Jézus előtt ezer évvel megjelent a zsidó parancsolatokban, amikor Mózes megtiltotta, hogy bárkit is kivégezzenek, ha 2-3 tanú nem tesz egybehangzóan terhelő vallomást. Ezzel az az elv jött be egy ókori nép életébe, hogy senki sem állhat a törvény fölött, az uralkodók szeszélye fölé egy magasabb rendű, kinyilatkoztatásból származó parancsolat került. Így a törvényszék előtt állók jogait támogatták azért, hogy véletlenül vagy akarattal ne sújtsanak senkit halálbüntetéssel. Ez a gyakorlat élt tovább az újszövetségi, kezdetben túlnyomórészt zsidókból álló gyülekezetek életében is.
A rabszolgaság eltörlése
Az egyik ember által a másiknak teljesen alávetett, kiszolgáltatott ember gyakorlata a világ minden részén elterjedt. Mondhatni, nemzetközi sztenderdnek számított. A sokak által felvilágosultnak, demokratikusnak tartott Athén lakosságának mintegy 75%-a mégis rabszolgákból állt a kereszténység hajnalán, de a Római Birodalomban is a lakosság több mint a felét tették ki az ebben a szerencsétlen sorsban élők. Ez annyira természetesnek tűnt, hogy még a nagy Arisztotelész, a talán valaha élt legbölcsebb ember is célszerűnek és igazságosnak tartotta a rabszolgaságot. Spartacusék is magukért lázadtak fel, nem általánosságban, etikai normákat számonkérve római uraikon.
A kereszténység megjelenésével és elterjedésével először a Római Birodalom területén kerültek szembe az új hit hősei az ősi gyakorlattal. Ha Isten nem személyválogató, nem az ember személyét nézi, ahogy azt a szent iratokban olvashatták, akkor a rabszolgaság egyszerűen egy gonosz intézmény, gondolták. Nem véletlen, hogy a korai Egyház úrvacsoráiban a szabadok és szolgák együtt vettek részt. Már a korai keresztények körében elterjedt a rabszolgafelszabadítások gyakorlata, a később mártírhalált halt Szent Ovidius például egymaga nyolcezer embernek adta vissza a szabadságát. A keresztény világ olyan nagy befolyású személyei, mint például Szent Ágoston vagy Aranyszájú Szent János, élesen és egyértelműen bűnnek nevezték a rabszolgaságot.
Később, a felfedezések korában a kereszténység meghatározó hatalmai az olcsó munkaerő reményében szemet hunytak, sőt, teológiai támogatást is nyújtottak a transzatlanti rabszolgaság fenntartása mellett. Mégis, az alapokhoz visszanyúlva épp keresztények voltak azok, akik sokszor egy egész életen át folytatott küzdelem árán végleg eltöröltették a törvényekben is, büntetendővé téve a rabszolgatartást. Ilyen volt a mélyen vallásos, az angolok keresztény lelkiismeretére hivatkozó William Wilberforce, aki a britek rabszolgatartását elérte, és halála előtt néhány nappal értesült a jó hírről: Anglia 700 000 rabszolgát szabadított fel nyugat-indiai gyarmatain. Az USA-ban ugyancsak a Biblia szellemiségét hangsúlyozó lelkészek álltak az emberjogi küzdelem frontvonalában – sokakat meg is öltek nézeteik miatt.
Az alapvető emberi jogok fogalma
Aki látta-hallotta az Ennio Morricone fülbemászó dallamával gazdagított, 1986-os filmet, A missziót, az tudhatja, hogy Dél-Amerikában az őslakosságot a katolikus uralkodók elnyomták. Az egyházi személyek között megosztás volt emiatt. Itt lép a képbe a 15-16. századi dominikánus szerzetes, Bartolomé de las Casas. A Sevillában született Las Casas a Karib-szigetekre érkezve a kor szokásainak megfelelően rabszolgatulajdonossá vált. 1516-tól kezdve egyre hangosabban szólalt fel az őslakosok elnyomása ellen, 1542-ben egy külön iratot is összeállított az ellenük elkövetett atrocitásokról, amelyeket V. Károly spanyol uralkodónak is bátran elmondott.
1550-ben írt tudtán kívül történelmet. Ebben az évben ugyanis a spanyolországi Valladolid városában egy vitára került sor. A tét és a kérdés az volt: vajon lehet-e saját önkormányzatiságuk az indiánoknak? Las Casas vitapartnere az indiánok és a spanyolok viszonyát, jogállását a majmok és emberekéhez hasonlította. A szerzetes ezt egyszerűen istenkáromlásnak mondta. Itt és tőle hangzik el először, hogy a világ minden népe az emberiség része. Minden élő ember – akár keresztény, akár nem – Istentől kapott jogokkal rendelkezik. Derechos humanos, szól a kifejezés Las Casas szájából, amely annyit tesz magyarul: emberi jogok. Ez a szép nyilatkozat később írásos formában is tovább élt.
Törvénybe iktatva
Már az 1215-ös Magna Carta is az emberi egyenlőség felé megtett lépésként érthető. Ennek egyik elemeként bírósági tárgyalás nélkül senkit sem lehet bebörtönözni, és a király jogait – egyelőre még csak – a bárók javára gyengítették.
Az ókori görög-római világot jellemző természeti törvényeket, a józan észre alapozott morális döntéshozatalt a keresztény világ a teremtett világ értelmezésébe ágyazta be. A 17. században ezeket a jogokat természetadta jogokként is interpretálták, vagyis bizonyos jogok minden embert természettől fogva megilletnek. Ezt visszhangozza az 1776-os amerikai függetlenségi nyilatkozat bevezetője is: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.”
Az ENSZ a nagy világégés után, 1948-ban fogadta el Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata szövegét. Ebben olyan jogokat ismer el az akkor még fiatal világszervezet, mint például az élethez, a szabadsághoz, a magántulajdonhoz való jogokat. A folyamatnak természetesen még nincs vége, és nemzetközi sikertörténetről van szó. Büszkék lehetünk arra, hogy ebben nekünk, magyaroknak is szerepük volt: gondoljunk csak a vallásszabadság, a szabad vallásgyakorlás jogait beiktató 1568-as tordai országgyűlésre! A világon elsőként itt foglalták törvénybe a vallás- és lelkiismereti szabadságot, tiszteletben tartva ezeket az alapjogokat.
Ami egykor a világ szinte minden tájékán elképzelhetetlen volt, az egy Európából származó, keresztény eszmékre épülő mozgalomként, bátor emberek erőfeszítéseként az emberi közösség egyik legragyogóbb vívmánya lett.
Feltétel nélküli alapjövedelem, ingyenes egészségügy, házasság mindenkinek? De mégis, hogy jönnek ide az emberi jogok? Nos, ez egy régi történet.
Egy spártai király egyszer megmagyarázta a perzsa uralkodónak, hogy miért olyan veszélyes ellenfelek a görögök:
“Mert, az ő uruk és parancsolójuk a törvény, amelyet jobban félnek, mint téged az alattvalóid, s azt teszik, amit a törvény parancsol.”
...
