A gyermekvédelmi törvény változásai igen nagy port kavartak az elmúlt hetekben, hónapokban. Közösségek, csoportok, híres emberek, EU-s vezetők szólaltak meg a törvény ellen, ami nagy reflektorfényt irányított a témára. Emellett külföldi támogatókból sem volt hiány, a magyar kormány pedig a kritikusai szemére vethette, hogy – reakcióikból ítélve – talán nem is olvasták el a törvény szövegét. Nézzük, mit is jelentenek a gyermekvédelmi törvény változásai!
A gyermekvédelmi törvény módosítása igen nagy publicitást kapott. Több külföldi incidens is történt, ami ehhez köthető. Ilyen például, amikor az UEFA nem engedélyezte, hogy szivárványszínekkel világítsák meg a müncheni stadiont a magyar meleg közösségek támogatása jeléül a német-magyar focimeccset megelőzően.
A témában számos politikus is hangot adott a véleményének, például Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a törvénymódosítást „szégyenteljesnek” titulálta, Emmanuel Macron a Francia Köztársaság elnöke szerint a törvény ebben a formában „súlyos visszaesés egy civilizációs harcban”, míg a magyar kormányzat egyik legádázabb kritikusának számító Mark Rutte holland miniszterelnök pedig azt mondta, hogy az Uniós értékek tiszteletben tartása érdekében „térdre kell kényszeríteni Magyarországot”. A helyzet pikantériája, hogy az EU részéről az Orbán-kormány, így Magyarország elleni eljáráson az a máltai képviselő, Cyrus Engerer dolgozik, akit egy ottani bíróság 2009-ben meleg bosszúpornó terjesztése miatt két éves próbaidő mellett ítélt el.
A magyar törvénymódosítást egyébként az amerikai és európai jobboldal szereplői közül többen is megvédték, és nemzetközi viszonylatban is sikeres családvédelmi konferenciát tartottak Budapesten a törvény életbe léptetése után. A nemzetközi elszigeteltség vádja tehát nem állta meg a helyét.
Látható tehát, hogy a törvénymódosítás igen heves érzelmeket váltott ki hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. De nézzük, miről is szól ez a módosítási csomag?
A gyermekvédelmi törvény változásaival szemben támasztott legnagyobb kétség, hogy melegellenes, mivel összemossa a pedofíliát és a homoszexualitást. Az átfogó törvénymódosítás 11 törvényt érint, célja pedig nem más, mint a gyermekek védelme mind fizikai, mind lelki, mind pedig szellemi tekintetben.
Védi a gyerekeket bizonyos tartalmaktól
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosítása magába foglalja, hogy a kiskorúak körében nem megengedett a nemváltás, a pornográfia, a homoszexualitás népszerűsítése, ezek ugyanis a fent megfogalmazott célok ellen dolgoznak. A törvény tehát abban az értelemben védi a gyermekeket, hogy nem hagyja, hogy az LMBTQ-üzenetek eljussanak hozzájuk, az iskolákban, szociális és oktatási intézményekben ezek a szervezetek nem tarthatnak felvilágosítást, tájékoztatást.
Rendkívül fontos szempont, hogy a jogalkotó a családok, és nem – esetenként – külföldről támogatott, a megbízóik agendáját végrehajtó civil LMBT-szervezetek kezébe teszi a gyermekek szexuális felvilágosítását. A magyar kormány nem győzte hangsúlyozni: egyetlen homoszexuális magyar polgár joga sem csorbul, hiszen itt a 18 év alatti gyermekek neveléséről van szó. A magyar konzervatív kormány álláspontja szerint a nevelés elsődleges szerepe a család, és ennek jogát (18 éves korig) nem tartja szerencsésnek másra átruházni. De ettől a felnőtt polgárokat Magyarországon is ugyanazok a jogok illetik meg, mint az Európai Unióban – természetesen összhangban a szuverén magyar állam Alaptörvényében foglaltakkal.
A törvény másik sarkalatos pontja egy igen fontos csatornát hoz be, ez pedig a televízió. Nagyon sok gyermek életének szerves része a televíziós műsorok követése. Éppen ezért a gyerekeket negatívan befolyásoló tartalmakat a 18+ kategóriajellel kell ellátni. Ez egyfelől azt jelenti, hogy kikerül rájuk a jól ismert jelzés, másfelől pedig azt is, hogy bizonyos idősávokban nem lehet ezeket a műsorokat, filmeket sugározni. Értelemszerűen itt azokról az idősávokról van szó, amikor a gyerekek nagyobb valószínűséggel találkoznak az adott tartalommal.
Szigorúbb BTK
A törvénymódosítás a BTK egyes részeit szigorítja, arra pedig lehetőséget nyújt, hogy a szülők megfelelő információkhoz jussanak a szexuális bűnözőkről, bűnesetekről. A gyerekeket ért szexuális bántalmazások sorsfordítók lehetnek, nem a jó értelemben: egy életet végig kísérő sebeket szerezhetnek a fiatalok.
A szülők szerepe igen jelentős az ilyen esetek megelőzésében. A bűnözői nyilvántartás megtekintésével, a megfelelő információk birtokában és tájékoztatás révén saját maguk is fel tudnak készülni, illetve gyerekeikre is tudnak hatást gyakorolni.
Munkavállalási korlátok
A gyakorlatban értelemszerű, hogy akit gyermekekkel kapcsolatos szexuális vádak értek, az ne vállaljon a jövőben olyan munkát, ami gyerekkel kapcsolatos, ne álljon például nevelőnek, pedagógusnak. A mostani módosítás ezt törvényben szentesíti abban a formában, hogy tilos munkaviszonyt létesíteni az ilyen munkakörökben a bűntettesek nyilvántartásában szereplő személyekkel, azokkal, akik a gyerekek ellen követtek el szexuális jellegű bűncselekményt.
A módosítások jogi helytállósága
A vonatkozó törvénymódosítás mindenképp helytálló abban az értelemben, hogy célja a társadalom egy igen sérülékeny csoportjának, a gyerekeknek a védelme. Létjogosultsága megerősített azon a szinten is, hogy legitimnek mondható, mivel a magyar parlament alkotta meg, amelynek tagjai demokratikus úton kerültek kiválasztásra. Szakmai szempontból tehát a jogszabály módosítása nem vitatható.
A törvény összességében nem a gyerekeket korlátozza, hanem inkább védi őket. Nem zárja ki ugyanis, hogy az iskolák a megfelelő eszközökkel segítséget nyújtsanak a szexuális irányultságukat kereső gyerekeknek, ennek módjára a végrehajtási rendeletek fogalmaznak meg javaslatokat.
A gyerekek védelme globális érdek. Egy egészséges társadalom csak akkor tud kialakulni, ha annak tagjai testi-lelki egészségnek örvendenek. Ennek alapjait pedig gyerekkorban kell letenni a megfelelő tartalmak fogyasztása és üzenetek befogadása révén. Ennek értelmében a sokat kritizált törvény nem a felnőtt, szexuális orientációját maga megválasztó felnőttek jogát korlátozza, hanem a gyerekek jogait védi.
Axiómamédia
Sütihasználati tájékoztató