Melegházasság
Az egyik oldal szerint magától értetődő, a másik szerint megkérdőjelezhető. A liberális felfogás szerint magánügyről van szó, sok konzervatív viszont ennek társadalmi hatásától félti polgártársait. Az egynemű kapcsolatban élőket egyre több jog illeti meg, amelyet a többség tudomásul vesz, sőt, esetenként támogat is. Mégis, a melegházasság kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmakat, erős érzelmeket kelt, és ebben a konzervatívabbnak tartott és különböző mérésekben is így megjelenő magyarok sem kivételek. Mi hát a tétje ennek a kérdésnek?
USA, Európa, USA: az elfogadás útvonala
A melegházasság mint intézmény lehetősége sokáig nem szerepelt az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, nem heteroszexuális) jogokért küzdő mozgalom elsődleges célkitűzései között. A hangsúly először a közvetlenebb célokra terelődött, például a munkahelyi diszkrimináció, a rendőrségi zaklatás, az eltérő nemi orientáció büntethetőségének megszüntetésére. Ebben az USA járt az élen, hiszen New Yorkban már 1970-ben megtartották az első Pride-felvonulást. Ennek ellenére a szekuláris Európa volt tanúja elsőként a melegházasság törvényi engedélyezésének: 2001-ben Hollandia, 2003-ban Belgium és Spanyolország is a legalizálás mellett döntött.
Az USA-ban az áttörést – az évtizedes szabadságjogi küzdelmek, a popkultúra erős támogatásával, az első ciklusában még elutasító, majd második terminusában egyértelműen elfogadó Obama elnök kijelentéseivel – a 2013-as Legfelsőbb Bírósági döntés hozta meg. Ebben a bírák rendkívül szoros, 5-4 arányban támogatták, hogy Kalifornia államban lehetővé váljon az azonos neműek házasodása. A döntést követően az Obama-adminisztráció a törvényjavaslatot szövetségi szintre emelte, vagyis minden amerikai államban ugyanolyan jogokat biztosított a homoszexuális, mint a heteroszexuális párok számára.
Csupán jogi kérdés lenne?
A melegházasság támogatói szerint logikus, hogy minden embernek joga van a saját boldogsága keresésére, megvalósítására, ha ezzel nem árt más embernek. A melegjogok továbbvitelét ráadásul a klasszikus szabadságjogok, így a szólás-, vélemény- és vallásszabadság következő fejezetének tartják. Az érvelés tetszetős, de racionális, konzervatív nézőpontból azonban sántít. Egyik oka ennek a történelem: bár az emberiség históriájában – sokszor ragyogó művészekként, kimagasló tudósokként, elismerésre méltó személyekként – a homoszexuálisok mindig is jelen voltak, mégis, a házasság egy férfi és egy (vagy több) nő között köttetett még a kereszténység előtti társadalmakban is. Az európai, keresztény kultúra egyik alapvetése leszögezi azt a sokáig egyértelműnek vett hit- és természeti igazságot, amelyet Jézus Krisztus állít a Teremtés könyvére hivatkozva: „…a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté!”
A katolikus természetjoggal foglalkozók hozzáteszik, hogy a férfi-nő közössége alapvető eleme az egyház tanításának. Ha ez így van, miért gond az, hogy másvalaki másképp gondolja? Hiszen annyiféleképpen éljük az életünket. A férfi- és leszbikus párok már nem számítanak tabunak.
A válasz konzervatív részről a társadalom felépítésére, működésére utal, és itt végleg elválik egymástól a klasszikus szabadság- és a melegjogok megítélése. Mai tudásunk és a történelmi ezerévek tanúsága szerint egy szerető férfi-női kapcsolat szükséges egy nemzet továbbéléséhez, az utódneveléshez. Nem működik tökéletesen, de akár a demokrácia: nem tudunk ennél jobbat. Az a tény, hogy a hagyományos házasságok nagy része válással végződik, az nem feltétlenül az intézmény, hanem az azt nem optimálisan használók hibájának tekinthető.
A határok meghúzása
A melegházasság ellenzőinek egyik fontos érve a házasság fogalmának, tartalmának védelme. Úgy érvelnek ugyanis, hogy ha a „Love is Love”, vagyis két, egymást szerető, felnőtt korú, beleegyező magatartást tanúsító ember hatóságok által is elismert életközösségeként definiáljuk a házasságot, akkor mi a garancia arra, hogy ez később nem terjed ki más formára is? Michael L. Brown zsidókeresztény közíró egyenesen a meredeknek tűnő vérfertőzéses kapcsolatokat hozza fel példaként, amely ugyancsak felnőtt korú emberek beleegyezésén alapulnak. vagy mi van az egyre nagyobb figyelmet kapó poliamoriás együttélésnek? Azt kérdi Brown, hogy mi akadálya van az ilyen típusú házasság elismerésének? A másik oldal szerint ez sohasem következhet be – de gondoljuk csak el, hogy 1972 előtt vajon mit gondolt az átlagember a melegházasság valóra válásáról?
A win-win szituáció illúziója
A melegházasság jogáért küzdők kezdetben és azóta is azt kommunikálják, hogy a legitimáción mindenki, így a szélesebb, „heteró” társadalom is csak nyer. Ez azonban nem egyezik a tényekkel. Az USA-ban az engedélyezés óta perek százai indultak olyan vállalkozók ellen, akik lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadták az ilyen esküvőkre történő munkát. Beszámolók, jegyzőkönyvek, peranyagok állnak rendelkezésünkre, amelyekből kiderül: az egyet nem értés kifejezése büntetőügyi kategória lehet. Olyan esetek is nagy nyilvánosságot kaptak, amikor nem a homoszexuális embertársát nem akarta kiszolgálni például egy cukrász, virágkötő – hiszen megtette már sokszor! – hanem az esküvőjét tartotta az elveivel, meggyőződésével ellentétesnek. Az is előfordult, hogy mást ajánlott maga helyett, de sok hasonló ügynek feljelentés és komoly pénzbüntetés lett a vége. Magyarán jogi és gazdasági ügy kerekedett egy hitbeli döntésből.
Egyáltalán, kell melegházasság?
Nádasdy Ádám, a népszerű műfordító és költő, nyíltan meleg közszereplő egyszer azt mondta, amikor a melegházasság mellett érvelt: „Mi lehetne konzervatívabb annál, hogy az ember tartósan, egy életre elkötelezi magát ahelyett, hogy naponta váltogatja a partnereit?” Tetszetős mondat, és elfedi azt a tényt, hogy például a meleg férfiak körében a partnercsere nagyságrendekkel elterjedtebb, mint a heteró férfiaknál. Ezen a viselkedésformán tényleg változtathat egy papír?
Masha Gessen, a moszkvai születésű, USA-ban élő újságíró, LMBT-aktivista ennél lényegre törőbben fogalmaz: „A melegházassághoz való jogért folytatott küzdelem általában arra a hazugságra épül, hogy mi lesz a házasság intézményével, ha ezt a jogot kiharcoljuk. Mi ugyanis hazudunk arról, hogy a házasság intézménye nem fog megváltozni. Meg fog változni, és meg is kell változnia. És újra elmondom: egyáltalán nem is kéne léteznie.”
A konzervatívok pont ettől akarják megvédeni ezt az évezredes gyakorlatot, amit még a házasság jelent. A bejegyzett élettársi kapcsolatot viszont a konzervatív kormány és a közvélemény is egyértelműen támogatja, a parlament is már korábban jóváhagyta ezt a jogállást.
Az intézmény mellett Dombos Tamás, a Háttér Társaság és a Magyar LMBT Szövetség ügyvivője és projektkoordinátora érvel; ellene pedig Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa, és "A melegházasságról" c. könyv szerzője.
