Túlnépesedés és klímakatasztrófa

Túlnépesedés: sokan, majd kevesen

József Attila 1937-ben írt, Flóra című versében, a harmadik rész ezt a címet kapta: Már két milliárd. A tragikus sorsú költő ekkor csodálkozott rá strófáiban, hogy mily nagy lett az emberiség létszáma. Több mint nyolcvan év telt el azóta, és dacára két világháború pusztításának, a Föld népessége csak nőttön-nő. Bár már világosan látszanak a változás jelei, mégis, sokan kongatják a vészharangot: egy ekkora, aktivitásában elképesztő faj feléli a szülőbolygóját.

A túlnépesedés okai

Tovább élünk, mint valaha. Ebben a jó hírben az első legfontosabb tényező a gyermekhalandóság fokozatos csökkentése. Ma egy születendő gyermek sokkal biztosabban éli meg a felnőttkort, édesanyja – nem utolsósorban a magyar Semmelweis Ignác áldozatos tevékenységének köszönhetően – sem hal bele a szülésbe, így a nevelésében is jobban részt tud venni. A növekvő gyermeket különböző, például Magyarországon is jól szervezett oltási rend várja, melynek keretében az egykor rettegett betegségek, mint például a TBC, gyermekbénulás, kanyaró, bárányhimlő vagy éppen újabban a Hepatitis B ellen szerezhetnek védelmet a fiatalabbak. Az orvostudomány fejlődése, a prevenciós eljárások terjedése mind az egyre nagyobb élethossz felé terel minket.

A szegény, elmaradott országokban, ellentétben a nyugati világgal, a gyermekvállalás még mindig sokkal fontosabb kérdésnek számít, és ott a családok szerepe megkerülhetetlen. Bár Kínában az egykepolitika hatására megállt a népességrobbanás, addig Afrika és Ázsia egyes részein bőven van utánpótlása az emberiségnek. A fogamzásgátlás bizonyos területeken, népességeken belül nem számít annyira elterjedt és pozitív jelenségnek, mint a fejlett országokban, és az ilyen helyeken a népesség növekedését egyelőre semmi sem fenyegeti.

A túlnépesedés hatásai

Először is érdemes megjegyezni, hogy az erőteljesen megszaporodott emberiség miatt nem először kiáltanak világvégét a szakértők. Az egyik legismertebb példa erre Thomas Malthus anglikán pap, demográfus és közgazdász. Ő a 18. század végén írta meg a Tanulmány a népesedés törvényéről című nagy hatású művét. Ebben azt a teóriát vázolta fel, hogy az emberiség exponenciális növekedésével nem tart lépést az élelmiszertermelés, hiszen előbbi egy mértani, utóbbi egy számtani sorba illeszkedik. Ebből logikusan azt a konzekvenciát vonta le, hogy egyre nagyobb nyomor köszönt majd az emberiségre, és ezt csak újabb kataklizmákkal – háborúval és járványokkal – lehet majd csökkenteni.

1968-ban pedig nem kisebb nagyság, mint a világ egyik vezető felsőoktatási intézményében, a Stanfordi Egytemen tanító Paul Erlich professzor fogalmazta meg: az emberiség élelmezéséért vívott harcot végérvényesen elveszítettük. Az 1970-es évekre – szólt Erlich adatokra épített próféciája – emberek milliói fognak éhen halni. Szerinte semmi sem akadályozhatja meg, hogy a halálozások száma jelentősen csökkenjen…

Mi történt itt? Miért cáfolta meg őket a valóság? Mindkét nagy tudású férfi figyelmen kívül hagyta a mezőgazdasági technológia, logisztika hihetetlen mértékű fejlődését, a gépiesítés hatásait, az innovációk szerepét, és az egyes, nagyon is eltérő társadalmakon belüli folyamatokat. Való igaz, hogy az 1980-as években nyugati popzenészeknek segélykoncertet kellett szervezniük az etiópiai és afrikai éhezők támogatására, de a nagyívű világvége-forgatókönyvek nem következtek be. Pedig már több mint hétmilliárdnyian élünk az ugyanakkora méretű Föld bolygón.

A túlnépesedés nem egyenletes. Eloszlása egyértelmű mintát mutat: az emberiség minden eddiginél gyorsabban urbanizálódik. A munka-, szórakozási és társválasztási lehetőségek miatt a városok, megapoliszok kialakulásának lehetünk tanúi. Ennek igen káros következményei vannak már most is.

Először is, a régebbi alapítású városokat nem ekkora embertömegre tervezték. Róma birodalmi fénykorában is csak egymilliós lélekszámú lehetett, a mongolok betörése előtti, 13. századi, az iszlám fénykorában legjelentősebbnek számító város, Bagdad lakossága is alig érte el a kétmillió főt. A sok ember már most közlekedési gondot okoz, a dugó egyértelműen városi jelenség, hiszen bizonyos városrészeket nem lehet többsávos úttá alakítani. Sok belvárosból ezért tiltják ki a környezetszennyező autókat, és terjed az egyre inkább elektromos áramra épülő közösségi közlekedés, a mikromobilitást jelentő elektromos rollerek vagy éppen a kerékpár rendszeres használata.

Másodszor, a modern városban a közművek kialakítása és működtetése sokkal nagyobb terheket ró a vezetésre. A szennyvíz-hálózat vagy az elektromos vezeték infrastrukturális kihívást jelent egy folyamatosan növekvő településen.

Harmadszor, a városban élők elvesztik közvetlen kapcsolatukat a természettel, a természetes életmóddal. Nem találkoznak állatokkal, a hétköznapi élet körforgása távolabb kerül tőlük, az élelmezésben pedig ellátási láncoknak vannak kiszolgáltatva.

Negyedszer, a városban nem áll rendelkezésre annyi terület sem, mint vidéken – egy jobb városban lévő kertes ház a legtöbb fiatal számára, bárhol is éljen a világban, jobbára álom marad csupán.

Ötödször, a több ember mindenki számára nagyobb konkurenciát jelent. Ez vonatkozik a munkahelyre vagy az életre szóló társ megtalálásában is – nyilván ezek nem elválaszthatók a modern ember többi szokásától sem.

Végül, de nem utoljára, a fogyasztás hihetetlen felerősödése, az olcsó élelmiszer, az árubőség kora elhozta a túlfogyasztást is, amely szeméttel és szén-monoxiddal szennyezi bolygónkat.

Válasz a túlnépesedés kihívására

Léteznek radikális elgondolások, amelyek szemben állnak a konzervatívok népesedéséről alkotott nézetével. Előbbiek között megemlíthető az a nézet, hogy a bolygó szempontjából „hasznosabb”, ha a párok egyáltalán nem vállalnak gyerekeket. Sokszor ez az elképzelés a misztikus Gaia-tanokat is hangsúlyozza, amely a bolygót személyiségjegyekkel ruházza fel, és valamiféle élőlénynek tekinti.

Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy majd egy nagy háború, egy újabb, a COVID-19-nél is borzalmasabb járvány „megoldja” ezt a kérdést is. A konzervatívok szerint viszont fontos az a bibliai alapelv, miszerint „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal”, vagyis a jót nem rossz eszközökkel kellene elérni. Embertársainknak nem kellene katasztrófát okozva kell egy nemesebb, magasabb rendű ügyért szenvedniük.

Jó hír, hogy a számok egyértelműen mutatják: a 2100-es évek elején már az emberiség létszáma csökkeni fog. Már most látható, hogy a termelékenység globálisan visszaesik, 2200-ra a mostani felére, 2300-ra pedig az egész emberi faj várhatóan csak egymilliárd emberből fog állni. Az okok? A legfontosabb, hogy a nők helyzete és jogai világszerte javulnak. Ennek hatására a gyengébbik nem képviselői inkább a tanulást és a karriert választják, az életkorban kitolódó szülés pedig értelemszerűen kevesebb gyermek világrajöttét teszi lehetővé – miközben a nagycsaládot, komoly párkapcsolatot, elkötelezett, szövetségre épülő házasságot is kevesebb férfi választja a korszellem és a szokások miatt.

A túlnépesedés kérdését elsősorban megint a technológia segítségével oldhatjuk meg. Az 1960-as évektől eltérően ezúttal nemcsak a mezőgazdasági termelés fejlesztésével, hanem a logisztikával, intelligens algoritmusok alkalmazásával, okosabb elosztással, okosabb városok létrehozásával. Ráadásul, ha nemcsak városokban gondolkodunk, akkor a bolygón bőven van hely még több embernek is, ehhez viszont meg kell „szelídítenünk” a környezetet, termő területeket szükséges hozni létre a sivatagban, mérsékelni a fogyasztást, új szokásokat kialakítani a pazarlás és a felhalmozás helyett. Újra kell szervezni az emberi életet.

Fontos észrevenni, hogy a konzervatívok nem tartják ördögtől valónak a sokgyerekes családot, sőt: a „sokasodjatok és szaporodjatok” parancsolatot isteni eredetűnek vélik. A gyermekáldás éppen ezért a gazdag, vallásos rétegben továbbra is érték marad. Az elöregedő, saját lakosságában erősen fogyatkozó Európát látva úgy tűnhet, hogy szűkebb térségünkben éppen hogy nem a túlnépesedés, hanem a lassú kihalás, feloldódás jelenti az igazi problémát. Érdemes még egy szempontra felhívni a figyelmet: korunk hihetetlen fejlődése azért is lehetséges, mert mind több ember kapcsolódik bele az innovációba, a nagyobb népesség több feltalálót, művészt, gondolkodót, vagyis ötletet, invenciót is jelent. Egy erősen lecsökkent számú emberiségben ezek a területek rosszabb teljesítményt fognak nyújtani.

Paradox módon már most léteznek ellentrendek, állami intézkedések a világban, amelyek pont a népességfogyást igyekeznek megállítani még olyan hatalmas lélekszámú országokban is, mint Japán vagy Kína.