Tényleg minden az ősrobbanással kezdődött? De hogyan lett a semmiből valami?
Vagy ahogy Leibniz, egy híres filozófus kérdezte: “Miért van egyáltalán valami, miért nincs inkább semmi?”
Istennek léteznie kell. Legalábbis, a német gondolkodó erre a következtetésre jutott. Lennie kell egy természetfeletti rendező erőnek, ami magyarázatot ad az univerzum létezésére. Ez szerinte nem hit kérdése, hanem logikus gondolkodás eredménye.
Vessünk egy pillantást az érvelésére!
I. Az első állítása: Mindennek, ami létezik van magyarázata. Ezt nevezzük az elegendő ok elvének.
II. A második: Az univerzum létezik.
III. A harmadik: Ezért kell, hogy legyen magyarázat az univerzum létezésére.
És most jöjjön, egy látszólag nehezebb összefüggés:
IV. A negyedik állítás szerint: Az univerzum léte nem szükségszerű, hanem esetleges. Egy dologról akkor mondjuk, hogy esetleges, ha nem létezett mindig, és nem is kellene léteznie.
V. Az utolsó pedig így szól: Az esetleges dolgok nem adnak magyarázatot a létezésükre.
Ezekből logikusan következik, hogy:
VI. Az univerzum létezésének magyarázata szükségszerű.
Leibniz ezt a magyarázatot nevezi Istennek.
Ha az első öt állítás igaz, akkor a következtetés is.
A második állítás tagadhatatlan, mert az univerzum valóban létezik. De mi a helyzet az elsővel, az elegendő ok elvével? Miért igaz ez az elv? Miért nem mondhatjuk azt, mint az ateista gondolkodó Bertrand Russell, hogy “a világ csak van, ez minden.”?
Alapvető tapasztalatunk, hogy ösztönösen magyarázatot keresünk a dolgokra. Sőt, még akkor sem kételkedünk abban, hogy van a dolgoknak magyarázata, ha valamiért nem találunk egy jelenség okát. Ráadásul, legtöbbször arról is van sejtésünk, hogy miért állunk értetlenül egy kérdés előtt. Például egy megoldatlan gyilkossági ügy esetén arra gondolunk, hogy az elkövető biztos nagyon óvatos volt. Nem hagyott ujjlenyomatokat maga után, megbizonyosodott arról, hogy nincsenek szemtanúk, és gondosan elrejtette a holttestet.
A döntő érv mégis az, az elegendő ok elvének helyessége mellett, hogyha tagadni szeretnénk, akkor ezt csak az elegendő ok elvének elfogadásával tehetjük, ami abszurd. Miért? Azért mert ezzel éppen arra keresnénk magyarázatot, hogy a dolgoknak nincs magyarázata.
Mivel minden létező dolognak van magyarázata, ezért az univerzumnak is van magyarázata.
De hogy jön ide Isten? Ő is magyarázatra szorul?
A filozófus erre egy fontos különbségtétellel válaszolt. Azt mondta, hogyha valaminek a magyarázatát keressük, akkor azt vagy a dolog saját természetében vagy pedig azon kívül találjuk.
Ha a magyarázatot a dolgon kívül találjuk, akkor nevezzük azt esetlegesnek. Ez azt jelenti, hogy a dolog létezése rajta kívüli körülményektől függ, és így nem létezne, ha ezek a körülmények nem lennének. Például mi nem lennénk a szüleink nélkül, a gyümölcs esővíz nélkül vagy egy autó tervező nélkül.
Ha viszont a dolog saját természetében találunk magyarázatot, akkor viszont azt mondhatjuk, hogy a dolog szükséges. Van valami a saját természetében, ami miatt NEM TUD NEM LÉTEZNI, ezért magán kívül semmi mástól sem függ. Ilyenek például a számok a matematikában. Harmadik lehetőség nincs.
Miért nincs?
Azért, mert ha egy dolgot nem tudunk megmagyarázni sem a saját természetéből sem a rajta kívül álló dolgok segítségével, akkor semmivel sem tudjuk. És most emlékezzünk vissza: az elegendő ok elve kizárja, hogy valaminek egyáltalán ne legyen magyarázata.
Most már csak arra a kérdésre kell választ adni, hogy lehet-e minden dolog esetleges?
Tegyük fel, hogy igen, de ha ez így lenne, akkor még mindig nem válaszoltuk meg azt a kérdést, hogy a dolgok miért léteznek?
Mivel ezek a dolgok esetlegesek, ezért nem léteztek mindig, és most sem kellene létezniük. Ebből következik, hogy lennie kell az esetleges dolgokon kívüli oknak, amin azok alapszanak. Egy szükséges ok, valami, ami nem tud nem létezni.
Ez a szükséges ok Isten.
Létezik Isten?
A legvégső kérdések egyikeként fogalmazódik meg a címben szereplő kérdés. Ha biztosan tudnánk rá a választ, akkor az eldöntené, pontosan hogyan is kéne élnünk. A szekularizálódott nyugati világban egyre kevesebbeket foglalkoztatnak hasonló gondolatok, pedig az emberiség kimagasló alakjai nem voltak restek az eldöntendő kérdésre igennel felelni. Érdekes, hogy amikor például az Isten melletti érvekkel találkozunk, akkor nagyon is ésszerű állítások fogalmazódnak meg, vagyis azt is mondhatjuk: Isten léte teljesen racionálisan is megragadható.
Létezik Isten? Ez nem kérdés
A ma nyugati embere furcsa zárványban él. Különösen Európában szorították vissza a vallást a templomok és a házak falai közé, miközben a spiritualitás most is az emberiség túlnyomó többségére jellemző világképet jelent. Eltűnt a közéletből a transzcendens alapállás, a tudományos vagy a művészeti világban inkább az ateizmus vagy a különböző elemekből összerakott vallások, esetleg annak pótlékai (hit az angyalokban, a kérést meghallgató Univerzum ideája stb.) hódítanak. A magukat ateistáknak vallók aránya nő, de még mindig erős kisebbségben vannak az Isten létét, a nem látható dolgok valóságát tagadó emberek. Ennek megvan a maga története. Az ókori emberek számára ugyanis természetes volt, hogy az anyagi világon túl létezik egy szellemi dimenzió is. A Bibliában Dávid király egyenesen úgy fogalmaz, hogy „Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs Isten.” – azaz a zsoltáros-hadvezér szerint egész egyszerűen butaság, ha valaki a Létezik isten? kérdésre nemmel felel.
De nemcsak a zsidók, hanem szinte minden nép életében jelen volt az istenségek vagy egy isten iránti tisztelet, hódolat, elismerés. Szóba se jöhetett, hogy legalább egy isten ne létezne. Logikusnak és természetesnek tűnt.
A felvilágosult ateisták
Miután Kelet-Európa népei köré vasfüggöny hullott, az Isten létezéséről az állam mondta ki, hogy ez nem igaz. A megszilárduló szovjethatalom az egykori Oroszországban gyorsan megkezdte a szervezett vallások – az ortodox kereszténység mellett az iszlám – üldözését, betiltását. Már 1925-ben létrejött a Szovjetunióban a Militáns ateisták ligája, más néven az Isten nélküliek szövetsége. Az állam által támogatott szervezet fénykorában 5 milliónál is több taggal rendelkezett, akkor, amikor a Kommunista Párt csak alig kétmillióval. A militáns ateisták a vallást gúnyoló propagandatermékeket gyártottak, és aktívan segítette a hatalmat a vallásos állampolgárok elleni atrocitások kivitelezésében. A szimpla gyűlöletkeltésen túl érvekkel is igyekezett igazolni, hogy a vallás – ahogy Marx mondta – a nép ópiuma. Kifinomult vitákra a harcias „istentelenek” nem voltak kaphatóak, pedig az Isten létezése melletti és elleni érvek már régóta részét képezték az európai filozófiai gondolkodásnak. Nyugat-Európában a második világháború szörnyűségei után az emberek hite is megrendült, ráadásul a vérzivataros időkben az üldözöttek mentésében a hagyományos egyházak ambivalens szerepet játszottak: testületileg támogatták Németországban a náci kormányt, a pápa hallgatott, míg az egyházak jeles képviselői életük kockáztatásával zsidó honfitársaikon segítettek.
Minden világok legjobbika?
Európában magától értetődően a keresztény istenképpel kapcsolatos viták domináltak. Jézus, Isten, a bibliai szereplők léte sokáig nem kérdőjeleződött meg az itteni kultúrában. Később, elsősorban a felvilágosodás és egyes tudományos elméletek hatására megváltozott a helyzet.
Az egyik gyakran hallott állítás szerint azért nincs Isten, mert nem hagyhatná, hogy ennyi szenvedés történjen a világban. A keresztények erre leginkább a Bibliában keresték a választ: a Jób könyvének, válaszolták, pontosan ugyanez a témája. Amikor Jób és barátai a főszereplő igaz emberen esett szerencsétlenségek okain lamentálnak, az olvasók pontosan tudják a történetből, hogy a földi ember nyomorúságának eredete kettős: egyrészt a bukott ember természete, másrészt pedig egy ősi, bukott angyal ténykedése. De mi van akkor, ha az Isten létével kapcsolatos vita nem a Szentíráson alapszik? Mi történik olyankor, amikor a nagy katolikus teológusok, Damaszkuszi Szent János, Szent Ágoston vagy Auqinói Szent Tamás istenbizonyítékain túli területre merészkedünk? Itt kezd igazán izgalmas és filozofikus lenni a kérdés.
Leibniz istenérve
A 18. századi német filozófus, Gottfried Leibniz szerint a létezésünk a bizonyíték arra, hogy Isten létezik: szerinte minden létezőnek létére van magyarázat, az Univerzum esetében ez a magyarázat az Isten. Ha az Univerzum léte szükségszerű, vagyis Leibniz definíciójában annak nemléte elképzelhetetlen, akkor kell egy kívülálló ok, hogy mégis létezik.
A finomhangoltság elve
A fizika, kozmológia fejlődésével egyre többet tudtunk meg a minket körülvevő világ működési szabályaiból. Ebben alapvetően a matematika, mint az alaptudomány volt segítségünkre, és „kisöccse”, a fizika. A 20. században eljutottunk oda, hogy az Univerzumunk és az emberi élet létezése néhány számmal leírható: ezek olyan természeti állandók, amelyek például a gravitációs vagy elektromágneses erőt mutatják be. A különös ebben épp az, hogy több ilyen állandó együttes megléte kell ahhoz, hogy az ismert világegyetem fennmaradjon, sőt, hogy egyáltalán egy bolygón élet kifejlődhessen. Ha bármelyik ilyen állandó értéke akárcsak leírhatatlan kis mértékben megváltozik, akkor nincs ez az Univerzum, amelyben élünk. Úgy is mondhatnánk, hogy egyfajta finomhangoltság tapasztalható, mellyel létrejöhetett a ma ismert világ. Mintha valaki direkt így csinálta volna. Annak esélye, hogy ez véletlenül így alakult volna, 1:10138 (egy 1070-en számú atomot tartalmazó Univerzumban). Lehetséges, hogy mégis véletlenül alakult így? Igen, de melyiket könnyebb elhinni: hogy valaki, egy tudatos létező így finomhangolta teremtményeinek a lakhelyét, vagy tényleg minden csak egy kozmikus lottón kihúzott ötöstalálat?
A kutatók egy részét meglepte a hangoltság ténye, és a gyakori ellenérv szerint „ez van, és kész”.
A kalám kozmológiai istenérv
Az istenérvek birodalmában mélyebb vizekre evezők már bizony a logikát, a racionális érvelést, nem kevésszer pedig a matematikát is felhasználják. A kalám kozmológiai istenérv egy, a Kr. e. 6. században élt görög filozófus egyik megállapítására (is) épít. Nevezett Parmenidész szerint ugyanis a semmiből semmi nem jön létre ok nélkül. A kalám érvelés azt állítja, hogy mindennek, amely létezésének kezdete van, oka is van. A második állítás már nem metafizika, hanem kozmológia: az Univerzum létezésének kezdete van. Ha mind az első, mind a második állítás megállja a helyét, akkor az Univerzum létezésének is oka van. Ebből azért jelentős dolgok következnek: az Univerzum okának-okozójának tértől, időtől függetlenül is léteznie kell, ilyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Egy anyagtalan, értelmes és hatalmas erővel rendelkező lény megfelel a feladatra? Őt már bátran nevezhetjük Istennek.
Ezek a példák csak kiragadottak, ateista szemléletű emberek, filozófusok számára ez az egyik legizgalmasabb gondolati játék. Ha abból a szemszögből nézzük, hogy írásunk címére szerintük tényleg egyértelmű IGEN mondható, akkor megértjük: húsbavágó kérdésre adott választ kaphatunk. A tét nem kicsi. Az érdekesség az, hogy vannak, akik először racionális alapokon látják be, hogy Isten létezhet. Így próbált érvelni például az angol William Paley teológus, aki 1802-es könyvében amellett kardoskodik, hogy ha valaki talál egy órát a földön, akkor nem gondolja, hogy az véletlenül került oda, hanem feltételezi egy intelligens tervező munkáját. Vagyis: az óra oka annak tervezője, azaz: van Isten.
Sok teista a történelmi előzmények, az eddigi filozófiai érvek-ellenérvek alapján éppen ezért úgy gondolja: az isteni létezés néha hit nélkül is belátható. Számukra ez egy nem az ördögtől való ötlet.
Tényleg minden az ősrobbanással kezdődött? De hogyan lett a semmiből valami? Vagy ahogy Leibniz, egy híres filozófus kérdezte: “Miért van egyáltalán valami, miért nincs inkább semmi?”
Istennek léteznie kell. Legalábbis, a német gondolkodó erre a következtetésre jutott. Lennie kell egy természetfeletti rendező erőnek, ami magyarázatot ad az univerzum létezésére. Ez szerinte nem hit kérdése, han...
