„Szerelem? Az nincs” Mondta egy huszonéves lány a Szeretlekmagyarország.hu-nak. Néha te is úgy érzed, hogy az igaz szerelem és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” már csak a romantikus filmekben létezik? Pedig egy amerikai kutatás szerint az emberek több, mint 90%-a hisz az igaz szerelemben és 10-ből 9-en szeretnének elköteleződni párkapcsolatban. Ennek ellenére Magyarországon a fiatalok három negyede nem talál stabil kapcsolatot 30 éves koráig.
Mi az oka ennek?
A probléma hátterében két fő ok húzódik, amelyek összefüggenek és ördögi kört alkotnak.
Az egész az első randin kezdődik, amikor kissé zavartan önmagunk helyett inkább helyes válaszokat akarunk adni. Természetes, hogy szeretnénk jó benyomást kelteni, de így mindenfélét meg tudunk egymásról, csak pont azt nem, ami igazán számítana. Például, hogy mennyire fontos neki az őszinteség és a hűség vagy hogyan gondolkodik a számunkra legérétkesebb dolgokról. Azt mérlegeljük, hogy milyen szórakozási forrás lehet a másik és nem arra a kérdésre keressük a választ, hogy eljuthat-e ez a kapcsolat oda, hogy leéljük együtt az életünket. Egyáltalán nem arról van szó, hogy egy fiúnak gyűrűvel a zsebében kellene érkeznie az első találkozóra. Viszont az, hogy melyik úton mész meghatározza, hogy hova fogsz érkezni, ez ilyen egyszerű. Amikor valaki az átmeneti örömöknek él és azokat részesíti előnyben valószínűleg nem alakul ki hosszútávú kapcsolata, hiszen mindig lesz valami, ami több szórakozással kecsegtet. Ezzel szemben, ha kezdettől fogva azon dolgozunk, hogy bizalmat építsünk, és őszinték vagyunk egymással a szándékainkat illetően, akkor sokkal több eséllyel válik stabillá egy kapcsolat.
Az egyik úton valami ilyesmi a menetrend: Először összematch-cseltek Tindenren, csetelgettek, aztán találkozgattok, jön a szex, egymásba szerettek... de még mindig nem tudja egyikőtök sem, hogy ebből a dologból lesz valami, vagy csak egymás idejét húzzátok. Nem lehet rákérdezni, nehogy elijessze a másikat... aztán egy nap arra ébredsz, hogy megrekedtél egy sehova sem tartó kapcsolatban. Mint a Szeretlekmagyarországnak nyilatkozó Lili, aki nem meri megkérdezni 2 hónap után az akutális sráctól, hogy együtt vannak-e vagy sem. Ebben az esetben a kapcsolatot a félelem irányítja.
A másik lehetőségre a saját életemből hoznék példát: A férjemmel az ismerkedésünk legelején került szóba, hogy mit várunk a kapcsolattól. Sőt még azt a szót is ki mertük mondani, hogy házasság. Hiszen, ha nem azonosak a céljaink, minek játszanánk egymás érzéseivel?! Ennek ellenére mindkettőnknek időre volt szüksége ahhoz, hogy végül ki tudjuk mondani a boldogító igent. Először csak azt döntöttük el, hogy szeretnénk egymást megismerni, majd megbeszéltük, hogy egy pár vagyunk, végül arra jutottunk, hogy együtt akarunk maradni egy életre. Az elköteleződés azért olyan ijesztő, mert túl nagynak látjuk, pedig ennek is van egy fokozatossága.
Van még egy dolog, ami felelős a bizalom hiányáért. Ez pedig a szex. Egy amerikai kutatás szerint a párok közel 50%-a az első randi után vagy még az előtt lefekszik egymással. Ezzel szemben átlagosan csak 5 hónap után mondják ki egymásnak, hogy szeretlek. Olyan nagy a félelem az elutasítástól, hogy hamarabb adják a testüket, mint a szívüket egy kapcsolatba, így azonban fizikailag válnak kiszolgáltatottá. Ha az elköteleződés és a fizikai intimitás azonos mértékben növekszik, az biztonságos teret teremt arra, hogy érzelmileg is megnyíljunk egymás előtt.
Vegyük példának azt a jelenséget, amikor az ismerkedés elején tűkön ülve várjuk, hogy az illető válaszoljon. Viszont amikor végre meghalljuk a beérkező üzenet hangját úgy teszünk, mintha nem is érdekelne és legalább annyit várakoztatjuk, mint ő minket mielőtt reagálunk. Nehogy azt higgye, hogy nem tudunk meglenni nélküle. Ennek a kis játéknak az első néhány héten van helye, de az elköteleződéssel és a bizalom növekedésével ki kell kopnia.
Az igaz szerelem nem csak egy csodálatos érzés, de egyben döntés a másik mellett. Egy olyan fontos döntés, ami meghatározza, hogy milyen emberré akarunk válni és hogy merre tartson a jövőnk. Ehhez a döntéshez időre van szükség, úgyhogy ne vesztegesd a sajátod! Nem kell holnapra készen állni a házasságra, de 5 év múlva milyen kapcsolatban szeretnél lenni? Szerinted mi történne, ha az első randik egyikén szóba hoznád, hogy egy nap szeretnél megházasodni? Megakadna a falat a partnered torkán?
Axiómamédia
Sütihasználati tájékoztató