Húsvét története

Húsvét története: a sírtól az égig

A szavaink néha pontatlanul fejezik ki a dolgok lényegét. Ezért szükséges a forráshoz, a kezdetekhez visszamenni, ha a lényeget szeretnénk megismerni. Így van ez, ha a húsvét történelme érdekel minket. Az eredeti ünnep ugyanis nem a „hús elvételének” az ünnepe, de a magyar nyelv ezzel a szóval fejezi ki az Egyiptomban kezdődő, Jeruzsálemben folytatódó, majd az egész világra kiterjedő eseményt. Mi is a húsvét története?

Jajkiáltások és szabadulások

Képzeljük el, hogy ott vagyunk a Krisztus előtti 14-13. században, az ókori Egyiptomban. Több ezer istenség, merev hierarchia, idegen kultúra fogadja az odaérkezőket. Az akkori világbirodalmat a teljhatalmú uralkodó, státuszában az istenek és emberek között elhelyezkedő fáraó irányítja, miközben a jól szervezett birodalomban egy időközben lélekszámban megszaporodott nép éppen rabságban, elnyomásban, nehéz fizikai munka közepette tengeti életét.

Nem volt ez mindig így. Izrael fiait ugyanis még az előző fáraó hívta be az országba, hogy honorálja az egyiptomi birodalom egyik vezetőjének, a hét szűk esztendőt megelőző intézkedések megszervezőjének, az álomlátó zsidó Józsefnek az erőfeszítéseit. A vele letelepedő családok még szabadon és jól éltek, azonban csaknem 400 év elteltével már csak rabszolgának használták őket. A Tóra és a keresztény Biblia második, Kivonulás című könyve írja le a történeteket, és mint egy modern spoiler, már a címében is tartalmazza a happy endet.

Addig azonban a héberek sokszor kiáltottak őseik Istenéhez: Javhe, szabadíts meg minket! A válasz pedig nem késett: egy, a csodával határos módon életben maradt kisfiút, az egyiptomi udvarban felcseperedett, majd egy gyilkosság miatt a pusztába menekült számkivetettet választott ki Isten, hogy rajta keresztül megszabadítsa népét. Mózes pedig elvégezte a nagy küldetést, és Izrael fiai csodákon át, de megmenekültek, és mind kijöttek a Biblia által „elnyomás házának” nevezett helyről.

A csodálatos Exodus egy epizódja a páska ünnepe, a keresztény húsvét előképe: a tizedik csapást úgy kerülték ki a héberek, hogy Jahve rendelése szerint egy ép bárányt kellett családonként levágni, vérét az ajtófélfára kenni. Isten ugyanis egy öldöklő angyalt küldött ki, hogy a tíz közül az utolsó és legsúlyosabb, Egyiptom isteneit megalázó csapással megölje az elsőszülötteket – kivéve, akiknél a bárány vére az ajtófélfán rajta volt. A húsvét eredeti, héber neve, a Pászka (Pészach) innen származik: szó szerint elkülönülést, megkímélést jelent.

A páskaünnep

Az Exodus jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy ez lett a szabadság ünnepe (hág háhérut), és az új zsidó időszámítás alapja, a niszán hónap is innen datálódik. Ez a tavaszi ünnepek kezdete. A bibliai beszámoló szerint Isten egyenesen azt parancsolta a megmenekült népnek, hogy minden évben emlékezzenek meg erről. Olyannyira fontosnak tartotta ezt a Teremtő, hogy aki az ünneplésről valamilyen okból kimaradna, annak lehetősége van egy hónappal később átélni ezt az örömünnepet – innen a szokás, hogy a pészachi vacsorán egy az asztal mellé egy üres szék is „jár”, arra a zsidóra gondolva, aki épp nem lehet jelen.

A Pészach lett a három nagy zarándokünnep egyike is, amikor minden férfinak kötelező volt a Dávid király által alapított szent városba, Jeruzsálembe ellátogatnia.

A pészachi vacsora szimbolikája a mai napig is szervesen kapcsolódik az egyiptomi történethez: az évente megtartandó emlékvacsorán annyi keserűfűt kötelező megenni, hogy az ember könnye kicsorduljon, ezzel mintegy azonosulva az akkor Egyiptomban élő zsidók keserű sorsával, majd az örömükkel. Ez a vacsora volt hivatott arra is, hogy az apák átadják fiaiknak az Exodus hihetetlen történetét, a rabszolgaságból az Isten által megszabadított nép azóta számtalanszor megfilmesített kalandjait.

De az igazi sztori nem ért véget az ígéret földjén letelepedő, ott saját királyságot létrehozó nemzettel. A Föld egészére elható szabadulás, a nagybetűs Húsvét azonban még több száz évet még váratott magára.

Az utolsó vacsora

Első század, Jeruzsálem, egy szoba, 13 ember. A názáreti rabbi már jó előre elmondta az ezen megütköző tanítványainak, hogy húsvétkor keresztre fogják feszíteni. Addig azonban hátra voltak a kultúra történelmében azóta sokszor elmesélt-bemutatott epizódok: az egyik tanítvány árulása, elfogása – de mindenekelőtt maga a húsvéti ünnep közös megülése. Mivel Jézus – ahogy a tanítványok, az ősegyház tagjai – mind zsidók voltak, természetesen a húsvéti, vagyis pészachi ünnep körül kialakult rendtartást, az úgynevezett szédert követték. (Az utolsó vacsora tulajdonképpen a széder este volt.) Ennek keretében a következők történtek:

1. Mivel Isten négy dolgot mondott a szabadulással kapcsolatban, a résztvevőknek négy pohár bort kellett meginniuk.

2. Egyvalaki hálaadással megszentelte a bort, ezt az evangéliumi beszámolók szerint maga Jézus tette.

3. A tradíció ezután a kézmosást írta elő, ami a megtisztulás szimbóluma.

4. Következett a lábak megmosása, amely a hőséggel telített, poros közel-keleti utazás után nagylelkű emberi gesztusnak számított (és amelyet a római katolicizmusban a pápa még ma is gyakorol).

5. A család legfiatalabb tagja rákérdez az ünnep jelentőségére: Miben különbözik ez a nap a többitől? Az egyházi hagyomány szerint ezt a legfiatalabb tanítvány, a Jézus legjobb barátja, János apostol tette fel mesterének.

6. A második pohár bor elfogyasztása után a maceszt, vagyis a kovásztalan kenyeret (amely az Egyiptomból való gyors távozásra emlékeztette a résztvevőket) keserűfűbe, és az alma, mandula/dió, bor és fahéj keverékébe kellett bemártani. Ezt a széder vezetője végezte. Az evangéliumokban Jézus ekkor adta ezt oda Júdásnak, aki ezen a ponton, elfogadva a falatot, ott is hagyta a szertartást, hogy a vallási vezetők katonáinak elárulja Jézus hollétét.

7. Jézus a harmadik pohárral megalapította az úrvacsorát, míg a negyediket nem itta ki, hanem megígérte, hogy ezt csak visszatérte után fogja megtenni.

8. Ezután mind a tizenketten kimentek az Olajfák hegyére, és a széder hagyománya szerinti 115-118. zsoltárokat énekelték, amelyek épp a Messiásról szóló bibliai versek. A gyászünnep helyét az öröm vette át.

Miért érdekes ilyen részletességgel beszámolni a kétezer évvel ezelőtti széder estéről és annak következményeiről? Mert az ószövetségi pészach ünnepre épül a keresztény húsvét is. Sőt, a széder este, az utolsó vacsora lett az egyházi hagyományban Nagycsütörtök, a következő nap pedig Nagypéntek, amikor a már elfogott Jézust a római katonák megverték, megkínozták, keresztre feszítették, Pilátus a zsidó vezetők bosszantására pedig a keresztfára helyeztette a Júdea királya feliratot is. Tetteivel Jézus megalapította az Eucharisztiát vagy Oltáriszentséget, az uralkodó protestáns interpretáció szerinti úrvacsorát, ami a mai napig is meghatározza minden keresztény életét.

A holttestet egy gazdag zsidó férfi, Jézus egyik rejtőzködő tanítványa helyezte el egy új sírba, miután a szokások szerint drága öntettel bekente a testet és tetőtől talpig fehér gyolcsba tekerte.

A feltámadás és a folytatás

Az emberiség életének egyik legmeghatározóbb eseménye három nap és három nap elteltével következett be a Biblia szavai szerint. Pilinszky János költő ezt így fogalmazta meg:

„Mert megölhették hitvány zsoldosok,

és megszünhetett dobogni szive -

Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertia die.”

Az utolsó latin nyelvű sor jelentése: „És harmadnapon feltámadott”.

Szent Pál, aki Jézust földi életében nem ismerte, de a fő-fő apostolok közé számított, összekötötte Jézus Krisztus személyét az ősi zsidó ünneppel. A korinthusiaknak írt korholó levelében azt állítja ugyanis, hogy „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.” Vagyis a keresztény hit egyik alapállítását fogalmazza meg: ahogy Egyiptomból egy bárány vére kellett a pusztulás elkerüléséhez, úgy most szintén egy Bárány kiontott vére teszi semmissé a halált. Az ebben való hit immáron univerzálissá nőtt, és nem csak a választott néphez tartozók élvezhetik ennek áldásait – számol be erről az Apostolok cselekedetei.

A húsvét így lett egyetemes, a világ több mint kétmilliárd lakója számára jelentős nap, illetve a zsidó hagyományban ma is megünneplendő, családi jellegű esemény. A húsvét mozgóünnep, kiszámítására az Egyház hagyományosan a zsidó naptárhoz hasonló naptárat használ, amelyben a tavaszi telihold, a telihold utáni napok kiszámítása fontos jelentőséggel bír.

De honnan jön a nyuszi, a tojás, a kölnivíz, a locsolkodás? Csupa-csupa népszokásról van szó, amelyek a pogány európai népek kereszténnyé válása után alakultak ki, megőrizve valamit a korábbi, ősi kultúrából. A húsvét szó maga egy katolikus szokásra, a negyvennapos böjtre vonatkozik, a „hús elvételére”.

A húsvét története azonban változatlan maradt: a világ legismertebb sztorijáról beszélünk, főhőssel és főgonosszal, ármánnyal és cselszövéssel, hétköznapival és természetfelettivel, utazással a sírból az égbe, a vereségből a győzelembe, amely az európai kultúra meghatározó gondolatainak egyike.