,,Úgy gondolom ez egy tudományos kérdés” – Kezdte Dr. Miller arról, hogy mikor kezdődik az emberi élet – ,,Sokak szerint ez az emberek véleményétől, filozófiai, vagy akár vallásos meggyőződésétől függ, de a valóság az, hogy ez egy tudományos, biológiai kérdés. A biológia szó szerint az élet tanulmányozását jelenti. Ha a biológia nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy mi az élet és mikor kezdődik, akkor nem is beszélhetünk biológiáról. Amikor az orvosi egyetemre jártam Oxfordban, akkor [még] ez nem volt vita tárgya, mert nem volt olyan a politikai hangulat”
Majd így folytatta: ,,A politikában persze mást mondanak az emberek vagy pontosabban elhomályosítják ezt a tudományos valóságot és olyanokat mondanak, hogy „nem tudjuk”, vagy hogy „ez egy vallási kérdés”, vagy hogy „attól függ”. De ettől még az objektív tudományos valóság nem változik. Néhány évvel ezelőtt – hogy ezt bebizonyítsa – egy kutató a Chicago-i Egyetemen készített egy közvéleménykutatást, amelyben megkérdezte az emberektől, hogy kinek kellene eldöntenie, hogy mikor kezdődik az élet. És az emberek 80%-a azt mondta, hogy a biológusoknak, azaz, hogy ez egy biológiai kérdés. Ezt követően megkérdezett 5,500 biológust, hogy mikor kezd el létezni egy új, egyéni emberi organizmus. Nem azt kérdezte tőlük, hogy mikor kezdődik az élet, mert ez félreérthető lehet, hanem azt, hogy mikor kezd el létezni egy új, élő organizmus. Miután így egyértelműen és precízen tette fel a kérdést, a biológusok 95%-a azt válaszolta, hogy ez a pont a megtermékenyítés.
A túlnyomó többség így vélekedett, még az abortuszpárti biológusok döntő többsége is azt mondta, hogy az élet a megtermékenyítéskor kezdődik.”
Megtudtuk, hogy az életvédelemnek a keresztény indíttatáson túl szekuláris gyökerei is vannak, ugyanis kezdetben az orvosszakma emelt szót az abortusz korlátozása vagy tiltása érdekében.
,,Amikor a tudósok felfedezték a fogantatást, akkor maga az orvosszakma mondta azt, hogy most, hogy felfedeztük az igazságot, ez az a pont (a fogantatás) ahonnan meg kell védeni a meg nem született gyermekeket. Tehát valójában orvosok álltak az abortusz tilalmára irányuló törekvések élére, mondván, hogy erre az álláspontra vezette őket a tudomány. Ahogy említettem, a genfi deklaráció [is] kimondta, hogy az emberi életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg, illetve azt is, hogy az abortusz az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, amit egy orvos elkövethet. Majd mindez a politikának köszönhetően fokozatosan megváltozott, ugyanis megjelent az ideológia az orvosszakmában” – magyarázta Dr. Miller.
A tavaly bevezetett magyarországi szívhangrendeletről is kérdeztük, melyet a következőképpen kommentált: ,,Szerintem ez egy jó ötlet, mégpedig azért, mert a nőket tájékoztatni kell arról, hogy mit foglal magában egy abortusz. Az orvosi jognak és orvosi etikának az egyik alapszabálya, amit megtanulunk az orvosi egyetemen, az az, hogy ahhoz, hogy elvégezhess valamit valakin, szükséged van a beleegyezésére.”
,,A beleegyezésnek informáltnak kell lennie. Ugyanígy, ha végrehajtok egy orvosi beavatkozást valakin, és nem mondok igazat a beavatkozással kapcsolatban – hogy pontosan mit csinál, vagy milyen következményei vannak, vagy milyen kockázatokkal jár -, akkor nem kaphatok tőlük érvényes beleegyezést. Ebben az esetben megtévesztéssel venném rá őket az eljárásra, ami nagyon súlyosan megsértené az önrendelkezésüket, az integritásukat és a méltóságukat – tette hozzá.