Az emberi élet szent, a fogantatás pillanatától tisztelni és védeni kell – ez volt az alapvetése a protestáns alapokon álló, ökumenikus műsorstruktúrát kínáló Pax Televízió életvédő konferenciájának. A február 2-án megtartott, PAX TV az Életért című esemény olyan akut társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet, mint például az abortusz, az eutanázia és a pornófüggés.
„Az élet egy csoda, a törvényeit meg kell értenünk és el kell fogadnunk. Az élet legfontosabb feladata annak megőrzése, szolgálata és a továbbvitele. Aki pedig a törvényt nem tiszteli és nem tartja be, az alapvetően vétkesnek érezheti magát, hiszen megfeledkezik arról, hogy neki is van saját, nem materiális szellemi személyiségrésze, amit ezzel megtagad” – fogalmazott a konferencián Bagdy Emőke. „Nagyon gondoljuk meg, hogyan foglalunk állást az élet kérdésében!” – kérte a neves pszichológus, megfogalmazása szerint ugyanis ez a szív bölcsessége.
A konferencia résztvevői hangsúlyozták:
az abortusz társadalmi probléma, nem egyéni ügy. Kiemelkedően fontos a felvilágosítás, hogy a nem várt gyermekek is megszülethessenek, mert sokan vannak, akiknek nincs fogalmuk a lehetőségekről és a következményekről.
Albertné Görgey Zsuzsánna, a Séta az életért mozgalom alapítója ezzel kapcsolatban megjegyezte: az anya és a megszületendő gyermeke összetartozásába beleavatkozni és szétszakítani őket bűn. Azt kérte a résztvevőktől, minden eszközzel hívják fel a figyelmet az élet értékére.
Bár Magyarországon jelentősen csökkent az abortuszok száma, még mindig 19 ezer magzatgyermeket ölnek meg évente a hivatalos adatok szerint. Bergs Zsuzsanna, a Kiáltás az Életért Egyesület alelnöke rámutatott: ez azt jelenti, hogy hazánkban minden harmadik gyermek nem születhet meg. „A 2003-ban alapított egyesületünk fennállása óta több ezer segélyhívást kaptunk és remélhetőleg legkevesebb 200 baba életét tudtuk megmenteni” – osztotta meg örömét a jelenlévőkkel a szervezet alelnöke.
„Az emberi élet védelme alapvető szándék, amelyben egyetértésre számítunk mi, emberek. Ez egy fontos ügy, mindenkinek össze kell fognia”
– hangsúlyozta az eseményen Keresztes Ilona.
Nem érezhetik azt, hogy terhet jelentenek a társadalomnak
A másik ember életének tiszteletben tartásához való jog heves viták tárgya az utóbbi évtizedekben. Bár az eutanáziát a nemzetközi trendekhez igazodva már a magyarok is egyre nagyobb arányban támogatják, a döntés az élet végéről nem egyszerű, eldöntendő kérdés. A lelkiismereti és hitbéli okok mellett ráadásul az aktív eutanáziához való jog engedélyezése válhat kötelezettséggé, elvárássá az orvosok számára, gyengítheti a társadalom egyben tartását, ráadásul generálhat újabb problémákat is. Minderre már Balogh Ádám, a Naphegy Gyülekezet lelkésze hívta fel a figyelmet.
Székely János szombathelyi megyéspüspök hozzátette:
minden olyan országban, ahol törvényessé teszik az eutanáziát, ott az idősebb betegek lassanként nyomást éreznek magukon, hogy a társadalom számára ők már csak tehertételt jelentenek.
„Az emberi élet végtelen érték, nem mérlegelhető emberi szempontok szerint!” – hangsúlyozta a katolikus főpásztor.
A pornófüggés egyaránt rombolja az én- és istenképünket
A konferencián a pornográfia brutális társadalomromboló hatásaira is felhívták a figyelmet. Uzonyi Barnabás, a Péceli Baptista Gyülekezet lelkipásztora arról beszélt, a pornó nem az a műfaj, amely azért népszerű, mert tartalmas gondolatokat közvetít. Ezzel ellentétben egy abuzív eszköz a természetes szükségletek gyors megszüntetésére. Rapid módon oltja ki a képernyő előtt azokat a vágyakat, melyek megélésére a párkapcsolatokban szükség van, azokra azonban romboló hatással van. „Ez egy felszíni probléma, amelynek mélyen vannak a gyökerei. Lehet sértettség, bántalmazás, önértékelési zavar, ami miatt az ember keresi a szeretetet, elfogadást. A pornófüggés egy menekülő útvonal, amely két dolgot szeretne elrabolni: az énképet és az istenképet” – tette hozzá a lelkipásztor.
A sajtóesemény zárásaként sor került a PAX TV küldetésnyilatkozatának szimbolikus aláírására is. Bátran hirdetjük Jézus Krisztus evangéliumát, kiállunk a magzatokért és azokért, akiknek nincs hangjuk. A PAX helyettük szólal meg hittel, szeretettel” – zárta a PAX TV az Életért rendezvényt Gere Lilla, a PAX TV vezérigazgatója.
Nyitókép: PAX TV