A Tinder társkereső alkalmazás tavalyi beszámolója szerint a Z-generációhoz tartozó felhasználók 41 százaléka nyitott a nem monogám kapcsolatokra. Az alkalmazás fejlesztői a közelmúltban mintegy tucatnyi névmás-lehetőséggel és öt különböző kapcsolatszerkezeti variációval bővítették a felületet, amelyet a felhasználók beállíthatnak, hogy könnyebben rátaláljanak azokra, akik hasonló koncepcióval keresgélnek. Eközben az NBC streamingszolgáltatásán fogható egyik népszerű randevúműsor új évadában olyan párokat mutat be, amelyek harmadik személyt keresnek. Míg a tanulmányok azt mutatják, hogy jelenleg az amerikaiak mindössze 5 százaléka él poliamor kapcsolatban, a gyakorlat iránti növekvő érdeklődés és elfogadás a kapcsolatok és a családok széles körét károsíthatja – írja kapcsolódó cikkében a wng.org.
A poliamor kapcsolatok elfogadottságának növekedését jól példázza az a tavaly készült tanulmány is, amelynek eredményei szerint az egyedülálló amerikaiak között, ha hajszállal is, de kisebbségbe kerültek azok, akik szerint az ideális párkapcsolati struktúra monogám: ők a teljes sokaság 49 százalékát teszik ki. A probléma már keresztény körökben is kibontakozóban van: a 24 és 35 év közötti templomba járók 24 százaléka erkölcsileg elfogadhatónak tartja a konszenzuson alapuló nem-monogám kapcsolatot.
„Azt hiszem, most jutottunk el arra a pontra, ahol a poliamória kezd áttörni… Ahogy egyre nagyobb nyilvánosságot kap, egyre többen ismerik fel magukban, egyre nagyobb a médiavisszhangja, és így tovább” – fogalmazott a közelmúltban Brett Chamberlin, a Szervezet a Poliamóriáért és az Etikus Nem-Monogámiáért nevű csoport alapítója.
Poliamória, avagy veszélyben a gyermek
Egyre többen vannak ugyanakkor, akik a jelenségre mint jelentős társadalmi és erkölcsi problémára irányítják a figyelmet. „Mindig a gyerekek az első áldozatok, amikor a felnőttek szexuális érdekeit helyezik előtérbe” – hangsúlyozza például Amy Hamilton, a Texasi Egyetem Család- és Kultúrakutató Austini Intézetének munkatársa. A tudós szerint a poliamória áttörése a kultúra fősodrába társadalmi költségekkel jár, különösen a gyerekek számára. Ráadásul, mint mondja, ez a koncepció totálisan elszakad Isten teremtő tervétől, amely a férfi és a nő szövetségi kapcsolatát áldja meg a gyermeknemzés, azaz az élet továbbadásának ajándékával.
A poliamória támogatói azzal érvelnek, hogy azok a gyerekek, akik több felnőtt mellett nőnek fel a felnőttek nem monogám kapcsolata(i) miatt, többletszeretetet és -figyelmet kapnak, amely egyenlő vagy még jobb is, mintha „csak” a két szülő nevelné fel őket. Szemünk fényei című könyvükben Katy Faust és Stacy Manning arról számolnak be, hogy a valóság ezzel ellentétes, az adatok ugyanis azt mutatják, hogy
a gyerekek mindig nagyobb kockázattal szembesülnek, ha nem rokon felnőttekkel tartózkodnak otthon.
Azok a gyerekek, akik egy nem rokon felnőttel élnek, negyvenszer(!) nagyobb valószínűséggel szenvednek el bántalmazást, és nyolcszor nagyobb valószínűséggel halnak meg bántalmazás következtében, mint a szüleikkel élő gyermekek.
A következő forradalmi lépés?
A poliamória elfogadottságának növekedése és a gyakorlat terjedése ugyanakkor természetesen nem csak a gyermekekre nézve jelent veszélyt. Még olyan szakemberek is, mint Elisabeth Sheff szociológus, aki egyébként támogatólag nyilatkozik a poliamóriával kapcsolatban, arra hívják fel a figyelmet, hogy ezen kapcsolatok rendkívül szélsőséges érzelmi csúcsai és mélypontjai további traumákat és kihívásokat okoznak a felnőttek számára.
Sheff beszámolt egy amerikai nőről, aki egy másik államból költözött egy poliamor kapcsolatban élő párhoz. Segített gyermekeik felnevelésében, sőt, a koronavírus-járvány idején ő volt az elsődleges tanítójuk otthon, amíg az iskola zárva tartott. Hét év után a házaspár azt akarta, hogy távozzon, ami végül neki és a gyerekeknek is jelentős érzelmi törést okozott.
Amy Hamilton szerint a poliamória nem csupán egy társadalmi trend, hanem a következő lépés a szexuális forradalomban,
amely előtt a korábbinál is szélesebbre tárta a kaput a Legfelsőbb Bíróság 2015-ös határozata, amely legalizálta az azonos nemű párok „házasságát”. Az egyik bíró, Samuel Alito már akkor felhívta a figyelmet a problémára. Ezzel a kérdéssel fordult az azonos nemű pár ügyvédjéhez: „Tegyük fel, hogy ebben az esetben az ön javára döntünk, majd ezt követően egy két férfiból és két nőből álló csoport házassági engedélyért folyamodik. Van-e ok arra, hogy megtagadják tőlük az engedélyt?”
Bár ilyen jogi kérdés még nincs terítéken az Amerikai Egyesült Államokban, egyre több város fogad el olyan helyi szintű szabályozást, ami látványosan kedvez a poliamor kapcsolatokban élőknek és egyre több szociális területen igyekeznek ezeket a kapcsolatokat a házassággal azonos, vagy legalábbis hasonló szintre emelni.
Erkölcsileg soha nem igazolható
Lillian Hamman, a wng.org újságírója cikkében idézte Branson Parler lelkészt, akinek gyülekezetét poliamor kapcsolatban élő személyek is meglátogatták. Parler azonban hangsúlyozza:
a bibliai házasságon kívül minden szexuális kapcsolat házasságtörés, a szexuális forradalom következő támadására való reagálás pedig azzal kezdődik, hogy ismerjük az igazságot, arról, hogy Isten hogyan teremtett bennünket virágzásra és Ő dicsőítésére.
„A test temploma az a valós kép, amelyet a Szentírás bemutat, és amely valóban megfelel ezeknek a legmélyebb szükségleteknek, miközben fenntartja két ember, a férj és a feleség közötti házasság szövetségét mint Isten szeretetének hűséges mintáját a körülöttünk lévő világban” – fogalmazott Parler. A lelkész kitartóan érvel amellett, hogy „mivel Isten hű hozzánk, ezért olyan fontos, hogy a házasságunkban hűségesek legyünk egymáshoz”.
A számos, szakemberek és lelkipásztorok által bemutatott buktató rámutat, hogy a nem-monogámia miért nem lehet soha etikus – összegez írásában Lillian Hamman.
A témához kapcsolódóan a WORLD Radio The victims of polyamory című adása angol nyelven ide kattintva meghallgatható.
Forrás: wng.org
Nyitókép: Shutterstock