A vallás- és szólásszabadság jelentős korlátozásával ér fel a német szövetségi kormány új törvénytervezete, amelyet a múlt héten Lisa Paus, a koalíciós kormányba a Zöld Párt által delegált családügyi miniszter jelentett be. A tervezet értelmében a jövőben akár 5000 euro összegre büntethető az, aki abortuszklinikák közelében folytat köztéri, békés demonstrációt, illetve életpárti kiállást. A javaslat brit mintára egyfajta pufferzónákat hozna létre az intézmények körül, kriminalizálva azokat az (életvédő) üzeneteket, amelyeket egyoldalúan és szubjektív módon „zavarónak” minősít.
A német kormány már jóváhagyta a tervezetet, amelyet jelenleg a Szövetségi Tanács vitat meg, hogy azután a parlament elé kerülhessen.
Az ADF International nemzetközi jogvédő szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvényjavaslat egyenesen ellentétes lenne az ország legfelsőbb közigazgatási bíróságának 2023-ban hozott határozatával, amely megerősíti a gyülekezési szabadságot az abortuszt végző létesítményekkel szemben. Az ítélet akkor megerősítette Pavica Vojnović és a 40 Nap az Életért imacsoport jogait, amelynek tagjai csendes imavirrasztást tartottak a megfogant magzatokért a németországi Pforzheim nyilvános utcáján. Az alapvető emberi jogok ilyen gyakorlása azonban a javasolt új jogszabály hatására a jövőben valószínűleg ellehetetlenül.
Nem tilthatják az imát
A tervezet kritikusai kiemelik, hogy a javaslat több ponton sem fogalmaz egyértelműen, azaz alapvető jogalkotási feltételeknek sem felel meg. Dr. Felix Böllmann német jogász, az ADF International európai érdekképviseleti igazgatója hangsúlyozta: „soha nem szabad megtiltani a békés összejöveteleket, az imát és a segítségnyújtást”. Úgy látja, a német kormány tervei riasztóak, mivel azon túl, hogy az alapvető szabadságjogokat korlátozzák, gyengítik a civil társadalom elkötelezettségét is az élethez való jog védelmében. „Nyilvánvalóan tilos a zaklatás minden formája, de a pufferzónáknak nincs helyük egy szabad és demokratikus társadalomban” – tette hozzá.
Életvédők szerint az új törvényjavaslat messze túlmutat a már egyébként is illegális zaklatás kriminalizálásán, sokkal inkább
a békés és teljes mértékben jogszerű tevékenységek, így például az ima vagy a segítségnyújtás általános tilalmát javasolja.
Az ADF International is emlékeztet arra, hogy a törvényjavaslat ellentmond annak a bírósági határozatnak, amely megerősítette a gyülekezési szabadságot és a szabad véleménynyilvánítást a nyilvános utcákon az abortuszt végző létesítmények közelében.
A korlátozás az abortuszlobbit támogatja
„Németországban jelenleg törvény kötelezi az államot és a civil társadalmat a meg nem született élet védelmére. Az elkötelezett életpárti egyéneket nem szabad kriminalizálni meggyőződésük békés kifejezése miatt. Minden embernek joga van az élethez a fogantatás pillanatától kezdve, az államnak és a polgároknak pedig együtt kell működniük az élet védelmében” – fogalmazott Ludwig Brühl, az ADF International munkatársa. Úgy látja, ahelyett, hogy e törvény szellemének megfelelnének, a német kormány tagjai most potenciálisan kriminalizálják azokat az embereket, akik elkötelezettek az élet védelmében és akik a civil kurázsi jegyében bátran kiállnak az élethez való jog mellett.
„Minden embernek, beleértve a békés életpártiakat is, jogában áll, hogy szabadon kifejezze meggyőződését. A gyülekezési, vélemény- és vallásszabadság minden ember javát szolgálja. Ezért védjük meg ezeket az alapvető emberi jogokat a lobbiszervezetek és ideológusok tolakodó terveitől” – tette hozzá Felix Böllmann, az ADF International európai érdekképviseleti igazgatója.
Forrás: ADF International
Nyitókép: Shutterstock