„Valódi járvány” – így minősítette az internetes pornográfia terjedését az El País című madridi lapnak adott nyilatkozatában Pedro Sánchez. Spanyolország miniszterelnöke egyúttal bejelentette: kormánya átfogó törvényt fogad el a kiskorúak online védelméről. A kabinet lépését adatokkal támasztotta alá, ezek között rámutatott, hogy a felmérések szerint minden negyedik 12 éven aluli fiatalnak már volt, vagy jelenleg is van hozzáférése pornográf tartalmakhoz, melyeket fogyasztanak is. A 15 éven aluliak fele rendszeresen fogyaszt ilyen jellegű tartalmat – tette hozzá.
Mindezzel kapcsolatosan arról beszélt, „az adatok pusztítóak”, majd hozzátette: nem valamiféle puritanizmus vezérli a döntésben, hanem be kell látni, hogy mindez kihat a serdülők képzésére és majdani felnőttkori viselkedésükre is, például arra, hogyan állnak az egyenlőség kérdéséhez.
A spanyol gyermekvédelmi szabályozásnak három fő pillére lesz: az első a kiskorúak átfogó internetes védelméről szóló törvény elfogadása, a második egy multidiszciplináris stratégia kidolgozása és elfogadása az oktatás és a digitális készségek területén, végül pedig olyan eszközök kialakítása, amelyek hathatósan megakadályozzák, hogy kiskorú felhasználók férjenek hozzá káros tartalmakhoz. A spanyol miniszterelnök hozzátette, mindezen már dolgoznak is. Mint fogalmazott,
Spanyolország vezetni akarja a harcot a kiskorúak káros tartalmakhoz való hozzáférésének korlátozása terén.
Megítélése szerint ez egy olyan csata, amelyet számos más európai országban és az Európai Unióban is vívnak. Emlékeztetett: decemberben a spanyol adatvédelmi hatóság olyan eszközt mutatott be, amely a hivatal állítása szerint hatékonyan biztosítja az életkor ellenőrzésének lehetőségét az online térben, amely ma jelentős kihívásnak számít. Arról azonban még nem született döntés, hogy digitális tanúsítványt, QR-kóddal működő rendszert, vagy valamilyen alkalmazást vezetnek-e be a gyakorlatban. Mindezzel együtt – mint a miniszterelnök fogalmazott – szükséges egy „hatékony tűzfal” felépítése.
Bár Spanyolországban a 2010-ben elfogadott (legutóbb 2022 nyarán módosított) audiovizuális kommunikációról szóló általános törvény kötelezi a szolgáltatókat, hogy kiépítsenek és működtessenek életkor-ellenőrző rendszereket és szülői felügyeleti mechanizmusokat, a törvény hatálya csak a Spanyolországban, illetve Európában bejegyzett szolgáltatókra vonatkozik, így a világ távolabbi helyén működő, pornográf tartalmakat kínáló platformokon a spanyol felhasználók számára csupán egy figyelmeztető üzenet jelenik meg, amit egyetlen kattintással kiiktathatnak a kiskorú felhasználók (is).
Az El País emlékeztet: Spanyolországban évek óta terítéken van a pornográf tartalmakhoz való hozzáférés szabályozásának kérdése. A legutóbbi, előre hozott választások után felállt, baloldali és szeparatista pártok koalíciójaként létre jött kormány programjában hangsúlyosan szerepelt, hogy „a kiskorúak fokozott védelmét támogatják a pornográfiához való hozzáférés megakadályozása érdekében, a legszigorúbb intézkedések mellett, összhangban az Európai Parlament új audiovizuális szabályozásával”, valamint, hogy „új intézkedéseket foganatosítanak az olyan kihívások leküzdésére, mint a zaklatás és erőszak a digitális szférában és a közösségi hálózatokban, különösen a kiskorúakkal és a legfiatalabbakkal kapcsolatban”.
Az újonnan létrehozott Ifjúsági és Gyermekügyi Minisztérium decemberben jelentette be egy ötven fős szakértői csoport megalakulását, amely elemzi a technológiák kiskorúakra gyakorolt hatását és terveket dolgoz ki a kormány számára a vonatkozó kockázatok csökkentése érdekében. Sira Rego miniszter akkor azt ígérte, a szakmai grémium újra elemezni fogja a már publikált szakértői tanulmányokat olyan kérdésekkel kapcsolatban, mint a serdülők okoseszköz-használata és annak mentális hatásai.
A spanyol lap cikkében idézi a Baleár-szigeteki Egyetem kutatói által 2018-ban publikált tanulmányt is. Ennek szerzői rámutattak, a spanyol fiatalok körében a szexuális „beavatás” minden ötödik esetben pornográf tartalommal történik, jellemzően a gyerekek nyolc éves korában. A gyerekek pornófogyasztási szokása pedig később egyértelműen hatással van személyes kapcsolataikra, egyik következménye az empátia csökkenése. A pornót fogyasztó ember eközben egyre erősebb vizuális tartalmat keres, hogy ugyanazt az ingert elérje, valamint azonosul a kapcsolatot uraló személlyel, amely a tipikus pornófilmekben egy vagy több férfi.
A pornó a szakemberek szerint befolyásolja az azt fogyasztók szexualitásról alkotott felfogását, és mivel többnyire domináns, a nőket tárgyiasító és felhasználó férfiasságot mutat, ahol a női test csupán a kielégülés eszköze, a fiatalok ezt tartják magától értetődőnek.
A pornóvideók nagy része ráadásul erőszakos tartalmat közvetít, amelyekben az erőszak elszenvedői nagy többségükben nők. A szakértők pontosan az ilyen típusú pornót emelik ki a kiskorúak körében tapasztalható szexuális erőszak növekedésének egyik tényezőjeként. Az ügyészség éves jelentése szerint az elmúlt évben 45 százalékkal, 2017 óta pedig 116 százalékkal nőtt a gyermekek és serdülők elleni szexuális zaklatások száma Spanyolországban.
Kapcsolódó: Az interneten szinte precedens nélküli mennyiségben futhatunk pornográf tartalmakba, melyek súlyos függőséget okozhatnak. Így összeállítottunk egy listát azokról a programokról, amelyekkel hatékonyan felvértezhetjük gyermekink eszközeit (vagy saját készülékeinket) az ilyen jellegű tartalmakkal szemeben. A teljes listát ide kattintva böngészheti. |
Forrás: El País
Nyitókép: Pixabay