Az Egyesült Államok második legnagyobb felekezete, az Egyesült Metodista Egyház egy fokozatos szakadás végső stádiumába lépett, ugyanis immár közel 30 ezer gyülekezet döntött az egyházból való távozás mellett. A tömeges kilépés oka nem más, mint az LMBTQ személyek lelkésszé szentelésének és „házasságának” a kérdése. 2019-ben az egyház vezetői lehetőséget adtak a gyülekezeteknek, hogy lelkiismereti okokból távozhassanak és a legtöbb esetben azt is megengedték, hogy az eszközeiket is magukkal vigyék, amennyiben 2023 december 31-ig zöld utat kapnak a távozásra. Nos, sok konzervatív gyülekezet (7500) élt is ezzel a lehetőséggel.
2020-ban 8 millióan vallották magukat metodistának az Egyesült Államokban. Dr. Ryan Burge, az Eastern Illinois University professzora szerint ez a szám azonban egy évtizeden belül a felére csökkenhet. Texasban, a metodisták egyik bástyájában, már a gyülekezetek több, mint 40%-a kilépett.
Az Egyesült Metodista Egyház hivatalosan továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, és nem engedélyezi, hogy nyíltan meleg személyek lelkészként szolgáljanak. Az elmúlt években azonban a felekezet egyes vezetői elkezdtek szembeszállni a hivatalos korlátozásokkal, és az egyháznak ma már számos nyíltan meleg lelkésze és két meleg püspöke is van. Sokan arra számítanak, hogy ezt hamarosan megváltoztatják az egyház soron következő, négy évenként megtartott fórumán, melyet a Covid miatt többször is elhalasztottak. Eközben a konzervatív gyülekezetek létrehoztak egy rivális egyházat, a Globális Metodista Egyházat, amely nem szentel fel és ad össze melegeket. Idén őszig háromezer gyülekezet csatlakozott hozzájuk.
A White’s Chapel, a második legnagyobb (17 ezer tagot számláló) metodista gyülekezet szintén a kilépés mellett döntött. A gyülekezet ügyében Thomas Bickerton püspök a következőképpen fogalmazott: ,,Most már tudjuk, hogy ez nem annyira az emberi szexualitásról szól, ahogy eleinte gondoltuk. Ez a hatalomról, az kontrolról és a pénzről szól.” A gyülekezet ugyan más szóhasználattal, de elismerte, hogy az elégedetlenségük túlmutatott az egyház szexualitáshoz való hozzáállásán. A rendkívüli növekedése miatt a White’s Chapel évente körülbelül 600 ezer dollárt fizetett az egyháznak, és kétségeik voltak afelől, hogy ezt a pénzt hasznosan költik-e el. Az egyház úgy érezte, hogy a pénz túl nagy része megy az adminisztrációs költségekre ahelyett, hogy azt az alapvető missziós feladatokra fordítanák.
A gyülekezetek tömeges kilépése a hagyományos amerikai, fősodrú (azaz mainline, mely megjelölés a teológiai és társadalmi kérdésekben liberális amerikai felekezetekre utal) protestantizmus hanyatlására mutat, mely egykor uralta Amerika vallási, politikai és társadalmi rendjét.
A metodista mozgalom története a 18. század-i Angliára vezethető vissza, John Wesley evangélista személyéhez. Wesley módszere (vagy metódusa) az egyéni lelki életre, a házi csoportokra, a szolgálatra és a megszentelődésre helyezte a hangsúlyt, melynek célja a keresztény élet elmélyítése volt. A metodista egyház a 19. században gyors növekedésnek indult Amerikában is. Az Egyesült Metodista Egyház (melyet 1968-ban hozták létre Dallas-ban) az úgynevezett fősodrú protestáns egyházakhoz tartozik, amelyek liturgikusan hagyományos, de teológiai és társadalmi kérdésekben progresszív megközelítést képviselnek. Szintén ide sorolható az amerikai episzkopális és evangélikus egyház. Mára a legtöbb fősodrú protestáns amerikai egyház elfogadta a „melegházasságot”.