A hivatalos indoklásban többek között arra hivatkoztak, hogy a szervezők konzervatív nézeteket vallanak az abortuszról és a házasságról. Az ADF International keresztény jogvédő szervezet beavatkozását követően azonban a rendezvény a mai napon szabadon folytatódhat.
Egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna egy olyan törvény megszületése Lengyelországban, amely az LMBTQ mozgalommal szemben megfogalmazott kritikát bűncselekménynek minősítette volna. Most azonban valós esély mutatkozik erre.
Interjút készítettünk Dr. Mike Davidsonnal, az IFTCC elnökével, akit többek között a „konverziós terápiák” betiltásáról, a nem kívánt nemi vonzalommal élők gondozásáról, valamint a tudományos körök szemléleti sokszínűségének hiányáról kérdeztük.
Az Ontarioi Pszichológusok Kollégiuma közösségi média tréningre kötelezné Jordan Petersont. A világhírű professzor fellebbezett a döntés ellen, de ezt a bíróság elutasította.