Válasz egy keresztény választási iránytűt érintő kritikára

A Válasz Online sajnos nem biztosított felületet a válasznak, ezért itt reflektálunk az általuk megjelentetett véleménycikkre.

Nem érdemes minden kritikára reagálni. Görföl Tiboré nem ilyen. Átgondolt, valós problémákat vet fel, csak a végén esik alaptalan túlzásba. Ugyanakkor lényegi állításaihoz szeretnék néhány szempontot adni.

Véleménycikkében Görföl Tibor két fő állítást fogalmazott meg az Axioma Központ keresztényeknek készített, elsősorban bio- és szexuáletikai kérdésekkel foglalkozó választási iránytűjével kapcsolatban. Az első és meglátásom szerint legfontosabb állítása alapján az iránytű egyoldalú, és a kritériumrendszere nehezen indokolható.

Ezt a kritikát egy katolikus szerző tollából részben jogosnak tartom. Katolikus vagyok, és tudom, hogy a katolikus hit szerves egységet alkot, így hát nem lehetséges valamely részelemét kiragadni anélkül, hogy az egész tanítás ne sérülne. Azonban itt úgy tűnik, mintha a szerző nem szentelt volna kellő figyelmet a dokumentum bevezetőjében olvasható soroknak, amelyek leszögezik, hogy az iránytű már csak ökumenikus természeténél fogva sem lehet teljes körű. Az Axioma Központnak katolikus, különböző hátterű protestáns, valamint ortodox tagjai is vannak, ezért ott dolgozni annyit jelent, mint folyamatos intellektuális ketrecharcot vívni.

Nem csoda, hogy ez a dokumentum sem konszenzusos, csak kompromisszumos.

Ezt bizonyítja például a mesterséges megtermékenyítésről szóló rész. Én – katolikusként – teljesen elutasítom az IVF-et, ugyanakkor bizonyos protestáns és ortodox kollégák álláspontja ennél megengedőbb, következésképp olyan megoldást választottunk, amely kifejezetten csak a folyamat abortív elemét ítéli el.

A kritériumrendszer meghatározása során egyébként döntő jelentőséget tulajdonítottunk a Joseph Ratzinger által jegyzett nyilatkozatnak (Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben), amelyet a Hittani Kongregáció közölt 2002-ben. Ebben a későbbi XVI. Benedek pápa alapvető és elidegeníthetetlen erkölcsi javakról ír, amelyek nem engednek meg kivételt, kompromisszumot vagy korlátozást. Kiemelten kezeli az abortuszt, az eutanáziát, az emberi magzat jogait, a családot (amely monogám házasságon alapszik), és leszögezi, hogy semmiképpen sem szabad más együttélési formákat a házassággal azonos szintre emelni, sem jogi elismerést adni ilyeneknek. Azzal is védi a családot, hogy a szülők jogát hangsúlyozza gyermekeik nevelése során. Említi még a kisebbségek társadalmi védelmét, a drogfüggőséget, a prostitúciót és a vallásszabadságot is. A felsorolást a gazdasági fejlődéshez való jog fontoságával zárja. Nem gondolom, hogy Ratzinger az egyoldalúság „bűnébe” esett csak azért, mert priorizált. Annak ellenére, hogy az Axioma Központ iránytűje nem kizárólag katolikusok által készített dokumentum, a fenti témák jelentős részével foglalkozik.

A kiadvány egyébként azt is kifejti, hogy a keresztény választóknak – a teljesség igénye nélkül – figyelembe kell venniük a szociális kérdéseket, a korrupció helyzetét, a politikai kommunikáció etikai vonatkozásait, a gazdasági és külpolitikai témák jelentős részét is. Ezek szintén nagyon fontos kérdések, de úgy láttuk, hogy a mérlegelésük során nagyobb szabadságot élvez a keresztény állampolgár, ráadásul a konkrét értékelésük jóval nehezebb: Mi a helyes álláspont a migráció kapcsán? Hogyan lehet előmozdítani a békét Ukrajnában? Ki talál olyan pártvezért, aki korrupciót ígér?

A második állítás szerint az iránytű túlzott érdeklődést tanúsít az emberi nemiség és a szexualitás iránt, és ezzel egy korábbi rossz hagyományt erősít.

A kritikus sajnos nem mondja meg, hogy mi lenne a „nem túlzott” érdeklődés, azonban fontos hangsúlyozni, hogy az értékelésbe egyébként olyan kérdéseket válogattunk be, amelyekben kompetensek vagyunk, és amelyeket civilizációs jelentőségűnek tartunk.

Ez utóbbi valóban magyarázatra szorul. Miért gondoljuk azt, hogy civilizációnk helyzetét döntően határozza meg a szexualitásról alkotott domináns álláspont? A szex megszállottjai lennénk? Ebben a kérdésben az iránytű felépítését Carl R. Trueman gondolatmenete inspirálta, amelyet A modern én felemelkedése és diadala – Kulturális amnézia, expresszív individualizmus és a szexuális forradalomhoz vezető út című könyvében fejtett ki. Az angol presbiteriánus teológus civilizációs ütközőpontnak tartja a szexualitással kapcsolatos kérdéseket. Természetesen a témát tágabb keretben értelmezi, és a szexuális forradalmat egy komplex történelmi folyamatba ágyazza be.

A szexuális forradalom a szexuális attitűdök és viselkedési formák gyökeres és folyamatos átformálódását jelenti, ami az 1960-as évek elejétől ment végbe Nyugaton.

Ennek a bekövetkezéséhez több tényező járult hozzá a fogamzásgátló megjelenésétől az internet által biztosított névtelenségig. Persze a homoszexualitás, a pornográfia és a házasságon kívüli szex nem új keletű jelenségek, az egész emberi történelmet jellemzik. A szexuális forradalom azért különleges, mert normalizálta ezeket más szexuális jelenségekkel együtt. Olyannyira, hogy a nyugati világban ma már megszokott, ha homofóbnak vagy éppen transzfóbnak titulálják a hagyományos tanítást képviselő keresztényeket. (Lásd Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter meghurcolását.) Az a tendencia erősödött meg, amelyben a nemiség terén a pszichés érzelmek áthágják a biológiai kereteket is, és amelyben az intézmények (egyház, család, jogrend) szükségképpen elnyomó struktúraként kerülnek célkeresztbe, ha ezeket nem ismerik el.

Úgy gondolom, hogy ezt az utat a keresztény közösségeknek el kell kerülniük Magyarországon, még akkor is, ha ezért a hatalom szolgájának bélyegeznek bennünket.